A cím kissé megtévesztő. Persze, hogy nem szabad, a szó hétköznapi értelmében. Mindössze nem levélváltás, faxok, üzengetések és a bírósági folyosón elcsípett egy-két mondat alapján kellett cikket írnom.
Udvarias hangvételű levél a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságának: kérem engedélyezzék Tánczos Gábor elítéltnél történő látogatásomat interjú készítés céljából. Két hét múlva jött a telefon: fotós kollégámmal 2001 augusztus közepén - fél évvel a megismételt és szintén elmarasztaló elsőfokú ítélet után - látogatást tehetünk Sopronkőhidán.
A szombathelyi tárgyalások korai kezdéséhez szokva csak reménykedtem: nem a hat órás ébresztő után kapunk időpontot. Szerencsére nem. 11-re kellett leérnünk. Miután soha nem jártam még korábban a sopronkőhidai börtönben, Sopron belvárosában kicsit eltévedtem. Bár kedvenc városomban voltam, ahol, ha tehetem évente legalább egy hosszú hétvégét eltöltök, nem tudtam, merre. Tábla alig volt.
Megláttunk egy rabszállító autót, ami kifelé tartott a városból. Nem volt mit vesztenünk, utána indultunk. Tíz perc múlva a rabszállító bekanyarodott a börtönudvarra, s tudtuk: jó helyen vagyunk. Hatalmas monstrum az a börtön is. Belépéskor már vártak. Mobiltelefont, személyit le kellett adni, s átvezettek az udvar melletti, szögesdrótokkal szegélyezett folyosón.
Egyik épületbe belépés, áthaladás, kilépés, újra belépés a másikba. Közben jöttek mentek a rabok, ebédhez készülődtek. A fal mellett, kettesével haladtak, s mint minden civilt, bennünket is furcsán néztek. Szűk lépcsőházban haladtuk a harmadik emeltre. Lassan ment, mert tíz méterenként rácsok, ajtók. Kulcszörgés, átengedés, kísérőnk folyamatosan intett a lesötétített üvegkalickákban ülő kollégáknak. Visszhangzik az egész épület. Mintha egy kihalt pincében járnánk, pedig ezek az épületek több ezer rabnak otthont adnak - évekig. Befelé még könnyű, de mi lesz kifelé. Nem lesz az sem bonyolult - nyugtat meg a Bv-s tiszt.
Az interjú tavaly nyáron készült, fél évvel a jogerős ítélet előtt. Hosszú évek óta először beszélt nyíltan és őszintén Tánczos Gábor. Az interjú olvasásakor kérem vegyék figyelembe: a fiú akkor még bizakodott, s jövő időben beszélt a másodfokú tárgyalásról, ahol 13 évre ítélték.
Piros pólóban, tréningben és bőrcipőben vezetik a szobába Tánczos Gábort - mosolyog, hogy végre nem a megszokott arcokat látja. Egy szellemileg, fizikailag tönkretett 22 éves fiatalember ül velünk szemben. Az utóbbi években harminc kilót fogyott.
A tiszt a sarokba áll, fotós kollégám dolgozni kezd, villog a vaku. Mintha a tárgyalóteremben lennénk. Gábor rögtön a közepén kezdi:
- Én csak a bírósági ítéleteket sorolom évek óta: nincs indíték és szemtanú, nincs meg a gyilkos eszköz, nem találtak tőlem ujj, - ész szagnyomot a lakásban, tiszta volt a ruhám, pedig a szakértők szerint a gyilkosnak vérrel kellett szennyeződnie. A kislány vérével. A hazugság-vizsgálat engem igazol ugyan úgy, ahogy a DNS teszt: nem tőlem származik az áldozaton talált hosszú fekete hajszál és a körme alatt lévő vér és bőrmaradványok. És nem utolsósorban: alig több, mint tíz percem lett volna a brutális gyilkosságra, a nyomok eltüntetésére, arra, hogy lenyugodjak és mosolyogva menjek fel barátomhoz, miután percekkel korábban átvágtam egy 11 éves kislány nyakát. Ez képtelenség.
- Hogyan viseled a börtönt, hiszen ártatlannak vallod magad, mégis: évek óta rács mögött vagy?
- Köszönöm, jól. Lenyugodtam, többé nem kísérlek meg öngyilkosságot. Nagyon várom a másodfokú ítéletet, s biztos vagyok benne: felmentenek. Ha nem, akkor Strasbourgig meg sem állunk, s a nemzetközi bíróságon keressük igazunkat. Nagyon bízom ügyvédem, dr. Somos Zoltán új bizonyítékában: kiderült, hogy a hanyag bűnjelkezelés miatt keveredhetett az áldozat ruhája az enyémmel és egy szőnyeggel, ami a gyilkosság helyszínén volt. Mindezt egy zsákba ömlesztve szállították a fővárosba. Az egyetlen bizonyíték, ami alapján első fokon másodszor is elítéltek: a ruhámon talált mikronyomok. Most már tudjuk, hogyan kerülhettek oda...
- Mégis furcsa, hogy ennek három év után kellett kiderülnie. Senkinek nem tűnt fel, hogy egy szőnyeg - a szakértői intézet szerint tele azokkal az elemi szálakkal, mikronyomokkal, amelyet ruhádon megtaláltak - abban a zsákban volt?
- Nem, senkinek. Én is többször átolvastam a jegyzőkönyveket, s elkerülte a figyelmem. Végzetes hiba volt, ma már tudom.
- Ügyvédeidnek sem tűnt fel?
- Nem, egyiknek sem.
- Ügyvédek: hónapokig tartott a huzavona, ki legyen a védőd. Dr. Tóth László három éve kitart melletted, míg Somos ügyvéd úr csak idén tavasszal kapcsolódott az ügybe. Te hogyan látod: ki védjen?
- Tóth úrnak az életemet köszönhetem. Többször voltam olyan állapotban, amikor arra gondoltam: nincs tovább, vége. Ő ott volt, bejárt hozzám és tartotta bennem a lelket. Somos úrra azt mondtam: ha valaki mellém áll, azt nem szabad elutasítani. Mégis, aki szüleim mellett végig kitartott mellettem, az Tóth László. Nem tudom, hogyan hálálom meg neki a kitartását.
- Szombathelyen azt beszélik: te vagy a gyilkos, csak a rendőrség - a már említett bűnjelkezelés miatt is - elszúrta az ügyet. Mit szólsz ehhez?
- Ez meglep. Nem vagyok gyilkos! Biztos, hogy valamit elszúrtak és engem, mint bűnbakot neveztek ki elkövetőnek. Ettől függetlenül bízom benne: egyszer még kiderülhet az igazság, s a kislány szüleivel együtt én is a gyilkos szemébe nézhetek. Én nyugodt lelkiismerettel borotválkozom reggelente, nem félek a tükörtől.
- 1998 április 1. Egész nap otthon voltál, tanultál. Ki sem mozdultál a lakásból este fél hatig?
- De, úgy dél körül levittem a kutyákat sétálni.
- Ez eddig soha, sehol nem hangzott el. Miért?
- Nem tudom. Lehet, hogy nem kérdezték.
- Ezek szerint előkerülhetnek még új tények a gyilkosság napjáról?
- Ami engem illet: nem hiszem. Mindent elmondtam, ami aznap történt. Fél hatkor elindultam otthonról, úgy 17.50. körül érhettem a Németh Mária utcába. A tanúvallomásokból tudom: H. Zsófia, az áldozat akkor már 20 perce otthon volt. Felmentem a negyediken lakó barátomhoz, és hat óra előtt egy-két perccel elindultunk lefelé.
- Ekkor hallottál egy nyöszörgő hangot a harmadikon lévő lakásból, ahol a gyilkosság történt.
- Igen, egy vékony, női hangot hallottam. Szóltam a barátomnak, de nem tulajdonított nagy jelentőséget a hangnak. Tovább mentünk.
- Ha igazak a szakértői jelentések, akkor a kislány éppen a WC-n ült, amikor fél hatkor megtámadták, elvágták a torkát, s három percen belül meghalt. Hogyan hallhattál bármit is hatkor? Biztos, hogy abból a lakásból jött a hang? Egyáltalán hallottál valamit?
- Igen, hallottam a hangot, de lehet, hogy másik lakásból jött. Így három év után már nehéz visszaemlékezni.
- Egy neves rendőr a napokban azt nyilatkozta: szexuális indíték lehet a gyilkosság hátterében, s azért ölted meg a kislányt, hogy ne mondhasson el semmit a szüleinek.
- Ezt visszautasítom. Olvastam a cikket, s egy olyan rendőr nyilatkozta ezt, aki egyáltalán nem ismeri az ügyet. Ügyvédem azt mondta: lehet, hogy feljelentjük a rendőrt rágalmazás miatt. Azért is, mert az illető szerint védőm lefizette a szegedi szakértő professzort, hogy készítsen a védelmemben egy jelentést. Ez felháborító.
- Te a gyilkosság másnapján önként jelentkeztél a rendőrségen, hogy ott voltál a lépcsőházban és láttál valaki idegent. Ugyan ezt a személyt írta le az egyik szemtanú is, amikor látta bemenni Zsófi után az épületbe. Mégis te lettél a célpont. Miért?
- Nem csak másnap, de egy héten keresztül minden nap bementem a kihallgatásokra. Nem tudom, hogy miért? Elmondtam ugyanazt százszor, hazugságvizsgálatnak vetettek alá, ami ártatlanságomat igazolta. Aztán elcsattant az első pofon Szombathelyen, a kihallgatáskor. És következett a többi, egészen a lediktált beismerő vallomásig. Három héttel a gyilkosság után őrizetbe vettek, pedig semmi nem szólt ellenem, s csak egy közvetett bizonyítékot mutattak fel az évek során. Amit most ügyvédem véglegesen megdöntött.
- Mi lesz, ha ősszel felmentenek és kiengednek? Mit fogsz csinálni?
- Szeretnék ugyan úgy élni, mint három éves rémálmom előtt. Tanulni, szórakozni és élvezni a szabadságot. Nyilvánvaló, hogy bepereljük az ügyben eljárt rendőröket. Mondják: a sok tízmilliós kártérítéssel akár külföldre is mehetnék. De én nem akarok. Szeretném rács mögött látni azokat, akik tönkretették az életemet! Ez minden vágyam. És az, hogy mindenki megtudja: nem vagyok szex-mániás, aberrált gyilkos!
- Mi lesz, ha mégis bűnösnek találnak és még tíz évig börtönben leszel?
- Nem adom fel. Olyan bizonyítékok szólnak mellettem, amelyeket nem lehet megdönteni, bárhogy szeretnék is. Strasbourghoz fordulunk, s a végsőkig küzdünk. Én csak a bírósági ítéleteket tudom ismételni: semmi nem szól ellenem, kitaláció az egész, egy rosszul felépített kártyavár, ami bármikor összedőlhet. Remélem nemsokára az építmény leomlik és szabad leszek - vélekedett Tánczos Gábor tavaly nyáron.
Az építmény nem omlott le, sőt, a bíróság megerősítette annak falait. Méghozzá ugyan olyan gyenge anyagból, mit az elmúlt években. Kérdés: idővel ledőlhet-e az építmény, vagy a rendőrök, ügyészek, bírók erős háta tarthatja-e még évekig a düledező romot?
