Dr. Tóth László. Aki nem ismeri a szombathelyi ügyvédet, sokat hagy ki életéből. Egy nagy mackó. Igazi profi, a megyei ügyvédi kamara elnöke. Tánczos első megbízott ügyvédje, közel négy éve képviseli a fiú érdekeit. Kisebb-nagyobb sikerrel.
Tánczos-ügy nem csak a közvéleményben, de jogilag is hullámzott az évek során. Hol nyerésre állt a védelem, hol ellenkezőleg. Az első elsőfokú tárgyaláson ismertem meg. Ott ült egy nagydarab, szakállas ember a védői székben. Hol feltette, hol levette szemüvegét. Néha mosolygott, de legtöbbször morcosan nézett. Lapozgatta a papírhalmot, amit maga köré bástyázott. Nyugtatgatta védencét. Legtöbbször kínos keresztkérdéseket tett fel a tanúknak, rokonoknak, az ügyésznek és a bírónak. Ő csak ült és kérdezett. Nem egy hirtelen haragú ember. Elsőre szimpatikus volt. Nem tegnap ismertük meg egymást, mégis: talán fél éve lehetett, hogy barátaihoz utazott az egyik Budapest környéki településre. Felhívtam, s mondta, hol vacsorázik éppen. - De hiszen én ott lakom, abban a faluban - mondtam örömmel. Meginvitált egy pohár borra. Akkor, ott, sok év után tegeződtünk össze. Megmondom őszintén: fel sem merült bennem, hogy korábban úgy szólítsam meg: Laci, figyelj!
Ma már Lacizom, mégis: úgy illik, hogy a következő interjúban, a tisztelet miatt is, ne tegezzem. Megtiszteltetésnek érzem, hogy nem csak a tárgyalóteremben ismerhettem meg dr. Tóth László ügyvédet.
- Ön közel négy éve megbízott védője Tánczos Gábornak. Elsőként foglalkozott érdemben az üggyel. Amikor elvállata az ügyet, Tánczos visszavonta az összes beismerő vallomását, azóta a fiú tagad. Mi volt az első benyomása az ügyről?
- Mint ügyvéd, ha felkérnek nem tehetek mást, mint védencem ártatlansága mellett kiállok. Persze megnézem az ügyeket és mindig mérlegelek. Ebben az ügyben láttam valamit, amit a mai napig látok benne. Ezt az ügyet is úgy vállaltam el, mint a többit. Bár amikor beszálltam, már folyt bizonyos sajtó kampány védencem ártatlansága mellet, de az még nagyon csendes és szerény volt. Ami idővel eldurvult. Nem tagadhatom: ön volt az első újságíró, akivel a Tánczos-ügyben érdemben beszéltem, akinek az elmúlt négy év alatt soha nem tagadtam meg a nyilatkozatot. Persze voltak üdítő kivételek is az újságírók között. A pohár akkor telt be, amikor az egyik kereskedelmi televízió riporternője úgy vágta össze az adást, hogy Tánczos nagyapjának panasza után, miszerint el kellett adnia házát unokája miatt, engem vágott be, aki elmondta: vállaltam az ügyet. Az egészből az derült ki a nézőnek: én egy kegyetlen, pénzéhes ügyvéd vagyok, aki házak áráért vállal ügyeket. Ott, akkor volt egy törés köztem és a média között. Megválogattam, kinek nyilatkozom. Karakán, egyenes ember vagyok, nem titkolom véleményemet. Én a Legfelsőbb Bíróság folyosóján is keresetlen megjegyzésekkel elzavartam azt az újságírót, aki hazugságokat írt le lapjában, aki megengedte magának azt a luxust, hogy ebben az ügyben a tényeket figyelmen kívül hagyta.
- Kollégák között nincs jó híre. Azt mondják: megválogatja, kinek nyilatkozik, nem áll szóba mindenkivel.
- Több évtizedes reflex. Persze a Tánczos-ügyből is sokat tanultam. A média világa éli mindennapjait, néha nem törődik azzal: itt jogszabályokról, törvényekről vitatkozunk, adok-kapok van, pengeélen táncol néha az ügyvéd, s egy-egy valótlan mondat a sajtóban végzetes lehet. Sokat tanultam ebből az ügyből.
- Elmentünk a sajtó felé, Tánczos a háttérbe szorult, bár ez ugyan így volt az elmúlt négy évben. Sokan azt mondják: ha nincs a sajtó, ha nincs az az egy-két újságíró, aki végig kiállt a fiú ártatlansága mellett, akkor már régen jogerős börtön büntetését töltené Tánczos.
- Ez azért nem ilyen egyszerű. A jogot, a törvényes utat még a sajtó miatt sem kerülheti meg senki. Ahogy nem is kerültük meg, mindenesetre azt elismerem: kevés olyan ügy volt az elmúlt évtizedben az országban, ahol a média ennyire befolyásolta volna az embereket. Ez nem helyes, hiszen nem az újságok címlapján kell ítéletet hozni, hanem a tárgyalóteremben.
- Újságíró soha nem hozott ítéletet, csak kérdéseket tett fel. Amelyekre alig-alig érkezett válasz a hatóságoktól.
- Ugye erről nem én tehetek? Ott voltam a kihallgatásokon, a tárgyalásokon, képviseltem védencem érdekeit. Ennyit tehet egy ügyvéd. Az, hogy a rendőrség, ügyészség, bíróság nem válaszol a kérdésekre, már nem tartozik a védő kompetenciájába.
- Ön szerint Tánczos Gábor ártatlan?
- Már nem mint csak ügyvéd, de mint átlag állampolgár, akit a média is befolyásolt az elmúlt években, kijelenthetem: igen. Persze nem az újságok alapján ítélem meg az ügyet, de sok olyan kérdést feltettek az újságokban, amelyre nem érkezett válasz. A válaszok nélkül pedig kijelenthetem: védencem nem követhette el a gyilkosságot.
Ezeknek a kérdéseknek többségét feltettem a tárgyalóteremben, érdemi, kielégítő válaszokat én sem kaptam.
- Ön szerint mi történt 1998 április 1-én Körmenden, a Németh Mária utca 3. számú lépcsőház harmadik emeletén?
- Egy biztos: ami ott történt, ahhoz Tánczos Gábornak semmi köze. Védencem aznap otthon volt, tanult, tévézett. Elindult barátjához nevezett lépcsőház negyedik emeletére. Hat óra előtt tíz perccel megérkezett, beszélgettek Sz. Györggyel, majd lementek a ház elé, ahol tovább diskuráltak. Negyed hét magasságában Tánczos hazaindult, megérkezett, lefeküdt aludni, s másnap reggel felkelt. Ennyi és nem több. A gyilkosságot 18.35 és 18.45 között követték el. Nagy fantáziával rendelkező emberek fikcióján alapul az egész vád. Nincs indíték, nincs szemtanú, nincs meg az elkövetés eszköze, nincs semmilyen nyom a lakásban Tánczos Gábortól. Ami pedig a legfontosabb: a vád szerint néhány perccel a brutális, kegyetlen, embert próbáló gyilkosság után lenyugodva, mosolyogva, viccelődve felmegy az egy emelettel feljebb lakó ismerőséhez. Ki tudja ezt megcsinálni? Egy 18 éves kamasz, aki életében még egy legyet sem tudott agyonütni? Vagy egy profi követte el a gyilkosságot? Ha Tánczos ennyire profi, hogyan nyugodott le a cselekmény után? Miért ment be másnap önként a rendőrségre, s miért viselte hat napig ugyan azt a ruhát, amit április elsején, s amelyen megtalálták az egyetlen bizonyítékot ellene, a mikronyom kereszteződést? Ha tényleg ennyire profi, akkor nem követett volna el ekkora hibákat. Tánczos Gábor azonban nem profi. Egy egyszerű, hétköznapi fiú volt 1998 tavaszán, aki élte mindennapi életét egészen addig, amíg meg nem vádolták egy általa el nem követett gyilkossággal. Éveken keresztül küzdöttem azért, hogy bebizonyítsam: ez a fiú nem gyilkos. Minden adu a kezemben volt, alaphelyzetben felmentették volna. Tyúklopási ügyben több bizonyíték van az elkövetővel szemben, mint itt volt. Mégis, a rendőrség nyomozott, az ügyészség vádat emelt. A bíróság pedig ítélkezett. Először 14 évre ítélték Tánczos Gábort. Majd a Legfelsőbb Bíróság ritkán látott végzéssel hatályon kívül helyezte az ítéletet. Kíváncsi voltam, mit tud előhúzni a tarsolyból másodszor a megyei bíróság. Az LB kéréseket nem teljesítették, nagyon sok elvarratlan szál, megválaszolatlan kérdés maradt. Egyetlen, de fontos példaként említem: az áldozat feltalálási helyén nem találtak elegendő vérmennyiséget. Ha átvágják valakinek a nyakát, több liter vér elfolyik, mire a szív megáll - legalábbis ezt mondták a szakértők. A kanapén alig pár deci vér volt. Arról nem is beszélek: a szakértők szerint a verőerek átvágása után 50-60 centire spriccel a vér. Tehát Tánczos lefogta a kislány száját, vágta a nyakat, s egyetlen csepp vér sem került ruhájára? Gondoljon bele: ha elvágom egy csirke nyakát, hiába tartom el magamtól, óhatatlan: a kezemen kívül a ruhám is véres legyen. Pedig az egy csirke, nem egy életerős, védekezésre alkalmas, életéért küzdő 11 éves gyerek. Tíz percbe, ameddig a vád szerint védencem a lakásban tartózkodott belefér egy gyilkosság, amit a legnagyobb csendben követnek el? Belefér a nyomok eltüntetése, a legutolsó cserépdarab letörölgetése úgy, hogy semmi ujjnyomot nem hagy a lakásban? Kimegy úgy a lakásból, hogy nem veszik észre, nem menekül a helyszínről, hanem viccelődve felmegy egy emelettel feljebb? Különben is: hogyan jutott be a lakásba, ha az ajtó kilincse rossz volt, kívülről csak kulccsal lehetett kinyitni? A kislány bezárta az ajtót maga mögött. Hogyan jutott be a fiú? Több száz kérdés maradt megválaszolatlan ebben az ügyben. Ezek nélkül pedig nem lenne szabad ítéletet hozni. Hiszen mind a mai napig, négy év elteltével sem ismerjük az igazságot. Nem tudjuk, mi történt négy évvel ezelőtt abban a körmendi lakásban. Ennek ellenére hoztak egy 13 éves ítéletet. Nagyon meglepődtem, de bíztam az újbóli másodfokú tárgyalásban. Azt vettem alapul: ha a megye nem teljesíti a másodfok kéréseit, akkor itt baj van. Megdöbbentem, amikor idén februárban a másodszor tárgyalt Legfelsőbb Bírósági ítélet helyben hagyta a 13 évet. Nem tudom, ki és mikor fog válaszolni a kérdésekre, amelyek a mai napig itt lebegnek felettünk. Szomorú vagyok, hogy olyan ítélet születhetett, amely nem bizonyította rá 100 százalékosan védencemre, hogy bűnös. Szomorú vagyok, hogy ilyen ítélet miatt emberek évtizedeket tölthetnek börtönben.
- Nem kímél senkit, bár nem erről híres. Mindig kimondja véleményét. Mit szól ahhoz, ha azt mondom: Tánczos a gyilkos, s ön tévedett?
- Ha tényekkel, bizonyítékokkal meggyőz, elismerem a vereséget. Azonban ritkán tévedek, bár tudom: emberből vagyunk. Ez az ügy azonban túl régóta van az életemben. Kevés olyan esetem volt, amelybe ilyen mélységben beleástam magam, s amelyik négy éven keresztül húzódott. Az első betűtől, az utolsóig fel tudom mondani az ítéleteket. Rajtam kívül két ember van az országban, akit, ha velem együtt hajnalban felkeltenek, s keresztkérdéseket tesznek fel nekik, neveket sorolnak, ha időpontokat kérdeznek, kívülről fújják az egész ügyet.
Személyiségi okokból most nem sorolom fel azokat a neveket, amelyek kevés embernek mondanak valamit. Tanúk, szakértők, nyomozók. Csak nevek. Tudja valaki, kiről, kikről van szó? Nem sokan. Pedig az ügy koronatanúi, nélkülük nincs Tánczos-ügy!
Három ember ismeri az ügy teljességét, pro és kontra. A harmadik egy újságíró. Persze, mondhatják: nagyképűsködik ez az ügyvéd. Kívánom mindenkinek, aki így vélekedik, hogy majdnem ingyen, csak az ügy miatt, csak azért, hogy egy ember ne üljön ártatlanul börtönben, ennyit vállaljon fel, mint én. Támadásokat, megalázást. Aki végigvitt hasonló ügyet, aki szívét, lelkét beleadta már más ember boldogságába, szabadságába, aki családi viszályoktól sem mentesen éveken keresztül kiállt valaki mellett, az dobhatja a követ, alá állok.
- Nem szerettem volna ilyen indulatokat kiváltani önből. Ön végül is védője egy elítéltnek. Végül is, védője? Hiszen az elmúlt egy évben ön háttérbe szorult, Somos Zoltán kollégája is felvállalta az ügyet, elvileg társ-ügyvédként van ön mellett. Az újságokban olvashattuk: nem teljes a béke és az egyetértés önök között...
- A tények: kétségtelen, hogy Somos kolléga később, de újult erővel kapcsolódott az ügybe. Ha azt várja, hogy rosszat mondok róla, akkor téved. Ügyvédek vagyunk, közös cél vezérel bennünket: ha meggyőződésünk, hogy ártatlan ember ül börtönben, akkor azt kihozzuk onnan. A csatát elvesztettük, a háborút még nem. Tagadhatatlan, hogy kollégámmal nincs mindennapi kapcsolatom, de ez nem jelenti azt: külön utakon járnánk. A cél közös, s amiben tudunk, segítünk egymásnak.
- Mást beszélnek az emberek.
- Az az ő dolguk. Én nem vagyok senkinek az ellensége. Ha az újságok mást írnak, tegyék. Somos Zoltánnal szoktam beszélni, nem töröltem ki mobilszámát, ahogy ő sem az enyémet.
- Azt viszont nehéz megmagyarázni: megbízójával, Tánczos Gábor édesanyjával nem beszél gyakran az utóbbi időben. Tánczos Istvánné számát törölte?
- Nézze, az ügyfél és ügyvéd kapcsolata két emberre tartozik: az ügyfélre és az ügyvédre. Szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogy én milyen gyakran beszélek Tánczosnéval. Ha Gábor édesanyja valamit mondani akar nekem, akkor felhív. Ugyan ez viszont.
- Azt beszélik: régen kiszállt volna az ügyből, ha Tánczos Gábor nem kéri meg: ne tegye. Állítólag leveleket írt önnek, s abban szinte könyörgött: ne hagyja cserben.
- Én még senkit nem hagytam cserben. Amíg ügyfelem kívánja, addig az ügyben maradok. Más kérdés: nem zörög a haraszt, ha... Tagadhatatlan, hogy volt olyan idő életemben, amikor elgondolkoztam azon: lehet, hogy időben kell abbahagyni. Amikor az embert támadják, próbálják leírni, háttérbe helyezni, akkor el szoktam gondolkozni azon: folytassam-e? Én még mindig Tánczos Gábor ügyvédje vagyok. Nem adtam fel, nem szálltam ki. Az nem én vagyok.
- Maradjunk a közmondásnál: nem zörög...
- Megírták az újságok, nem titok: amikor Somos kolléga belépett az ügybe, voltak nézeteltéréseim mind a kollégával, mind Gábor édesanyjával. Azonban újra ismétlem: van még egy ember ebben az ügyben, aki életét áldozná az igazságért. Neki köszönhető: a csatabárdot elástuk. Ha nem ön lenne az újságíró, ha nem az ön könyvében nyilatkoznék, megnevezném azt az embert, aki sokkal korábban kiállt Tánczos Gábor ártatlansága mellett, mint ahogy én beszálltam az ügybe, mint ahogy a nyilvánosság megtudta: létezik Tánczos-ügy. Furcsán venné ki magát ezeken az oldalakon, ha megnevezném önt. Így nem teszem. A diplomácia szabályait betartva maradjunk annyiban: van egy ember, aki a kezdetektől kiállt a fiú ártatlansága mellett, aki testi épségét áldozta az igazságért, s akinek nagyon, nagyon sokat köszönhet Tánczos Gábor. Ennyi.
- Ön szerint kiderülhet valaha, hogy mi történt 1998 április 1-én?
- Bízom benne. Annyi kérdés maradt megválaszolatlan, hogy a válasz nem lehet más. Ha csak a kérdések felére válaszolna valaki, máris közelebb lennénk az igazsághoz. Ám egyeseknek nem érdekük, hogy válaszoljanak. Változatlanul hangoztatom: ha megérkeznek a négy éves kérdések válaszai, akkor kijelenthetjük: Tánczos Gábor bűnös, vagy ártatlan? Addig nem. Még egy Legfelsőbb Bíróság által kimondott végzés alapján sem. Hiszen egyetlen, közvetettnek mondható bizonyíték szól védencem ellen. Ilyen bizonyíték alapján senkit nem szoktak elítélni, ám jelen esetben ez megtörtént. Itt utalnék vissza a médiára. Utólag könnyű okosnak lenni, de nem tudom: használt, vagy ártott az ügynek a nyilvánosság? Ha nincs a sajtó, akkor gond nélkül elítélték volna a fiút, vagy szépen, csendben felmentették volna? Soha nem fordult még elő: a média is befolyásolta a bíróságot. Biztos vagyok benne: ez precedens értékű ítélet. Méghozzá a sajtó miatt. Kezdetben az emberek azt mondták: végre megvan a gyilkos. Aztán a folyamatos újságírói kérdések, cikkek miatt megfordult a közhangulat. Ma többen hangoztatják, hogy Tánczos ártatlan, mint fordítva. Tudja, a bíróságon van egy mondás: inkább egy gyilkos legyen az utcán, mint egy ártatlan a börtönben. Ha ezt vesszük alapul, akkor Tánczos ellen nincs elég bizonyíték, s ezt szörnyű közvetlen közelről átélni. Tudom, hogy a fiú nem lehetne börtönben, mégis ott van, jogerősen 13 évre ítélve. Józan paraszti ésszel, aki átolvassa az ítéleteket, jegyzőkönyveket, vagy csak az újságcikkeket, tudhatja: ez a bizonyíték kevés, sőt, nagyon kevés Tánczos Gábor ellen. Bízom benne, hogy egyszer még kiderülhet ebben az ügyben is az igazság, megtalálják az igazi gyilkost, s valaki elnézést kér Tánczos Gábortól, s megkérdi: Tánczos úr, a börtönben töltött évekért százmillióval sem tudjuk kárpótolni, segíthetünk valamiben?
Nem élek álomvilágban. Ha kerestek és találtak egy bűnbakot, akkor nehéz bebizonyítani: valaki tévedett. Az ügyvéd keze meg van kötve, nem nyomozhat, nem használhat számára törvénytelen eszközöket. Ám a másik oldalon ott áll a rendőrség, szinte korlátlan lehetőségekkel. Az ügyészség, még nagyobb hatáskörrel. Ez ellen az ügyvéd nem sokat tehet, a harcot nehéz felvállalni. Ha mégis megteszem, ott van a vereség lehetősége. Ebben az ügyben, ismételten mondom: a csatát elvesztettük, a háborút még nem. Ha van igazság ezen a Földön, akkor az ki fog derülni. Bármi legyen is az, tudom: Tánczos Gábor ellen nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy 13 évig börtönben üljön. A Legfelsőbb Bíróságon, amikor védencem az utolsó szó jogán beszélt, suttogtak az emberek. Senkitől nem vártam, hogy kimondja: Tánczos ártatlan. Azonban megütötte a fülem egy civil, az ügyben nem jártas ember megjegyzése: lehet, hogy Tánczos a gyilkos. Azonban egy biztos: semmi bizonyíték nincs ellene! Ennél jobb befejezést én sem mondhatnék!
Dr. Somos Zoltán. Egy évvel a jogerős ítélet előtt szállt be az ügybe. Tánczos édesanyja látta a tévében, s bejelentkezett nála. A fiatal, de tapasztalt ügyvéd vállalta az ügyet. Nagy kihívás volt számára, hiszen országos botrányba csöppent. Ami akkor, már három éve tartott. Első ránézésre üzletembernek mondanám. Mindig elegáns, udvarias. Ami persze a tárgyalóteremben megváltozik. Végigültem egy-két tárgyalást, ahol Tánczos védelmében kérdéseket tett fel, támadta a tanút, a szakértőt. Ha arra kerülne sor, nem szeretném, hogy a másik oldalon álljon, s ne engem védjen.
- Nem tartotta furcsának? Valaki bejelentkezik önhöz, hogy vállalja el fia védelmét. Az ügyről már hallott, s tudta: nem egyszerű esetről van szó. Mégis úgy döntött: vállalja az ügyet.
- Nem, ez egyáltalán nem furcsa. Mindennapos dolog, hogy ügyfelek úgy jönnek hozzám: valaki ajánl engem, valahol láttak, hallottak. Tánczos Istvánné is így jött el az irodámba. Akkor, amikor felkeresett, sok helyen szerepeltem, lévén sok ügyet vittem már akkor is. Példaként említem csak Lakatos András, azaz Kisbandi védelmét. Tíz éve büntetőjoggal foglalkozom, a zsebtolvajtól kezdve a legkomolyabb gazdasági-büntető ügyeket elvállaltam. Nem volt új számomra a kihívás, s ebben az ügyben kihívást láttam.
- Gondolom nem először hallott a Tánczos-ügyről?
- Nem, az egyik tévében állandó szakértő voltam, s amikor Tánczos Gábor öngyilkosságot kísérelt meg, az adásban kikérték a véleményem. Akkor foglalkoztam először a Tánczos-üggyel, ami az elmúlt időben hozzám nőtt.
- Mit látott ebben az ügyben? Mi volt az első benyomása, amikor az édesanya felkereste?
- Szeretném hangsúlyozni: az ügyről már hallottam, de a mélységét még nem ismertem. Amikor Gábor édesanyja felkeresett, azt gondoltam: ebben az ügyben van valami, a felhozott bizonyítékok alapján nem ítélhetik el a fiút. A sikert láttam az ügyben, mind a vádlott, mind az ügyvéd részéről. Felmentő ítéletre állítottam be magam, hiszen a tények alapján másra nem számítottam. Objektíven néztem az ügyet: mi szól a vádlott ellen, s mi mellette. Magyarázatot kerestem arra: mi alapján tartják börtönben a fiút?
- Megtalálta a magyarázatot?
- Igen, az egyetlen terhelő bizonyíték az a bizonyos mikronyom kereszteződés. Amit nyugodtan felfoghatunk közvetett bizonyítéknak is, hiszen az! Ez volt számomra a kihívás: megdönteni az egyetlen, gyenge talpakon álló bizonyítékot. Hiszen bizonyíték nélkül Tánczost fel kellett volna menteni. Ha nem is bűncselekmény, legalább bizonyítottság hiányában. Alapelv az igazságszolgáltatásban: a kétségeket mindig a vádlott javára kell írni!
- Ez nem jött be!
- Hát, nem. Az ítéletet természetesen tiszteletben tartom, nem tisztem azt támadni. Azonban a jog adta minden lehetőséggel élni fogok, hogy bebizonyítsam: még a jogerős ítélet ellenére sem Tánczos Gábor a gyilkos!
- Biztos ebben?
- Hitem szerint is ártatlan Tánczos Gábor, nem csak a jogász beszél belőlem. Azon leszek, hogy ezt bebizonyítsam.
- A védelem szakértőjét nem hallgatta meg a Legfelsőbb Bíróság. Ön szerint miért?
- Nem tisztem a miértekre választ keresni. Azonban tény: Tánczos Gábor élni kívánt alkotmányos jogával és vallomást szeretett volna tenni a másodfokú bíróság előtt, amit megtagadtak tőle. Kértem, hogy a vád és a védelem szakértője ütköztesse egymással a véleményét azon bizonyítékkal kapcsolatban, amely a védelem ellen szól. Nem teljesítették a védelem kérését. A vád szakértője megszólalhatott, a védelemé nem. Ez már önmagában alapot ad arra: jogosan adjuk be a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságra kérelmünket. Hiszen van egy 1952-es római egyezmény, annak is a hatos cikkelye. Eszerint a tisztességes tárgyaláshoz való jog a vádlottat is megilleti. Ezt az egyezményt a Legfelsőbb Bíróság véleményem szerint megsértette.
- Védence ellen nem csak a mikronyomok, de a beismerő vallomások is szólnak.
- Ezen vallomások eredete, elkészülte tisztázatlan. Amikor először bent jártam Gábornál a börtönben, több órán keresztül beszélgettem vele. Az ügy részleteit is kitárgyaltuk. Amikor kijöttem, egyetlen dolog volt a fejemben: ez a fiú ártatlan, egész egyszerűen nem követhette el a gyilkosságot!
- Ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt a hipnózis is szóba került.
- Igen, felvetettem, s Gábor azonnal igent mondott rá: hipnózis alatt kíván vallomást tenni. Azonban később beszéltem szakértőkkel, orvosokkal, s meggyőztek: nem véletlenül nem fogadják el bizonyítékként sehol a hipnózist. A kérdező túl mélyen behatol a vádlott énjébe, befolyásolja a válaszokat, olyan kérdéseket tehet fel, amelyekre a vádlott az újságokból, elbeszélésekből válaszol, mintha átélte volna a történetet. Lebeszéltek róla. Azonban elgondolkoztató: egy gyilkos kéri-e, hogy poligráfot, hipnózist alkalmazzanak vele szemben? Egy gyilkos nem fél attól, hogy lebukik, lelepleződik? Elgondolkozott valaki azon, miért egyezett bele Tánczos Gábor minden olyan eljárásba, amely, ha gyilkos, akkor lebukáshoz vezethet? Miért öl meg valaki indíték nélkül egy gyereket, miért megy fel beszélgetni barátjához, aki éppúgy, mint mások, semmi feltűnőt nem lát rajta? Ez az egész nagyon életszerűtlen.
- Miért nem nevezett meg rendőröket, ügyészeket akkor, amikor védence ártatlanságát hangoztatta? Sokak szerint hosszú lenne a névsor.
- Az ügyvéd sem vádolhat meg senkit hamisan. Nem vádaskodhattam, hiszen bizonyíték nem volt a kezemben, mindössze a józan gondolkodást vettem alapul. Ha ezt nézzük, akkor elfogadott tényként kell kezelnünk: a vas megyei rendőrök valóban az igazi gyilkos elfogásán dolgoztak. A beismerő vallomások után - most nem taglalnám, azok hogyan születtek - a rendőrök megnyugodtak, hiszen tényként vették: elkapták a gyilkost. Hittek benne, s boldogan vették át a kitüntetést és a pénzjutalmat. Azonban itt jön a képbe az egyetlen közvetett bizonyíték: a mikronyom kereszteződés. Meggyőződésem: a rendőrök nem szándékosan keverték össze az áldozat és a vádlott ruháját. A mikronyomok után meggyőződésük volt, hogy igazuk van. Arra azonban már senki nem emlékezett: hogyan és hol tárolták, kezelték, dobozolták a ruhákat? Lehet, hogy kezdetben nem is gondoltak arra: következménye lesz annak, ha a kislány és Gábor ruháját egy dobozban, zsákban tárolják. Sokféle variációt felhozhatunk. Nem voltunk ott, nem tudjuk, ki és hol hibázott.
- Biztos, hogy valaki hibázott?
- Nem tudhatjuk. Azonban a bíróságon esélyt kellett volna adni a védelemnek, hogy a kérdéseket feltegye, hogy az aggályait megfogalmazza, a vád tényként kezelt bizonyítékait megcáfolhassa. Erre nem adtak lehetőséget. Legalább az indítványokat meg kellett volna hallgatni, a vádlottnak lehetőséget kellett volna adni arra: éljen az alkotmány adta lehetőségével és vallomást tegyen. Ezt egyébként szintúgy, mint a szakértő meg nem hallgatásával kapcsolatos kérdéskört sérelmezzük Strasbourgban. Honnan tudta a bíróság, hogy mit fog mondani Tánczos? Arra nem gondoltak: esetleg beismeri a gyilkosságot? Soha nem tudhatjuk meg, hiszen nem engedték, hogy vallomást tegyen. Persze tény: nem a beismerés miatt akart vallomást tenni. De ezt a bíróság honnan tudta?
- Ön szerint mi szól Tánczos Gábor ártatlansága mellett?
- A jelenlegi tények ismeretében minden. A kés, amit lerajzolt, nem lehetett a gyilkos eszköz. Beismerő vallomásában azt írja: cseréppel, hátulról vágta el a kislány nyakát. A szakértők szerint cseréppel nem követhették el a gyilkosságot, s az elkövető szemben volt a kislánnyal, az ágyon találták meg, Tánczos pedig földre helyezésről beszél. A lakás, amit lerajzolt, nem az áldozat családjáé. Ezt Zsófi édesanyja megerősítette a bíróságon. Indíték nincs, szemtanú nincs, nyomok nincsenek Tánczostól a lakásban, viszont van fülnyom és hajszál, ami nem tőle származik. Az elkövetési eszköz nincs meg, sőt, a szakértők a mai napig nem tudják, mi volt a gyilkos szerszám. Éllel bíró tárgy - ezt mondják, négy év után is. Ez bármi lehet. A fiút senki nem látta a lakásból kijönni. Ki és honnan tudja, mit csinált Tánczos a lakásban, ha egyáltalán bent járt? Nagyon sok felderítetlenségi pont van ebben az ügyben, amelyek ismerete nélkül véleményem szerint nem lehetett volna elítélni a vádlottat. Ha a bíróság előtt nincsenek konkrét bizonyítékok, ha csak egy százalék esély van arra, hogy a vádlott ártatlan, fel kell menteni.
- A strasbourgi bírósághoz fordulnak. Miért?
- A már említett római egyezmény megsértése miatt. A tisztességes tárgyaláshoz való jog a vádlottat is megilleti. Ennyi. Szerettük volna bizonyítani: az egyetlen bizonyíték, ami védencem ellen szól, a hanyag kezelés, esetleg a véletlen műve. Súlyosabb vádakat nem fogalmaznék, szerintem a szándékosság kizárható. Nem engedték, hogy szót kapjon a védelem szakértője és maga Tánczos sem tehetett vallomást. Csak az utolsó szó során, de a két intézmény nem azonos, hiszen ezután már sem a bíróság, sem a vád, sem védelem kérdéseket a vádlotthoz nem intézhet és a bizonyítási eljárásnak többek között éppen ezért nem szerves része. Strasbourgban keressük az igazunkat. Ami bizonyossággal megállapítható: az érvek mellettünk szólnak, a bizonyítékok Tánczos Gábor ártatlanságát igazolják. Ennél több nem kell.
