Négy nap telt el gyilkosság óta. A fővárosból poligráfot - hazugság vizsgálót - visznek Körmendre. Gábor beleegyezik a vizsgálatba. Az eredmény: Gábor vallomása megkérdőjelezhető, ám biztos, hogy nem hazudik!
A gyilkosság utáni napok a magát felelősnek érző apának, az időközben hazaérkezett anyának, bátynak, a szomszédoknak, és Zsófi barátnőinek meghallgatásával telik. Valamint Gáboréval. Őt azonban már kihallgatják. Egyre zavarosabb a története: rendre visszavonja előző nap tett vallomásait. Nincs olyan nap, hogy a fiú ne töltene nyolc-tíz órát a rendőrségen.
A gyilkosság után négy nappal látszatra szokásos vasárnapját éli a város. A felszín alatt azonban valószínűleg kimondatlan indulatok kavarognak. Idegennel szóba állni szinte szentségtörés, aki mégis hajlandó beszélni, annak szemében ott van a gyanú és a félelem. Megnyugtatásul a város utcáit még mindig járják a rendőrautók, de ez a gyilkos elfogásában sokat nem segíthet. Inkább csak hangulatjavító intézkedés.
A Németh Mária utca 3. számban, a H. család otthona még mindig üres. A kapu szokás szerint nyitva, így különösebb akadály nélkül be lehet jutni a hűs és csendes lépcsőházba. A harmadik emeleten mindent ellep a fekete por. Az ujjlenyomatosok keresték mindenütt a gyilkos névjegyét. Érthetetlen módon még a mennyezeti lámpa burát is leszedték és átvizsgálták.
A család ajtaja sértetlen, de szintén be van “porozva”, előtte egy csokor virág. Az emlékezés és gyász első virága.
A második emeleten, Zsófiék lakása alatt lehet fellelni az egyetlen lakót, aki szóba áll idegennel.
A barna hajú, harmincas nő kisfiával van otthon. Az étkezőben három teríték áll az asztalon. Rendezett családi fészek.
- Mióta laknak ebben a házban?
- Első lakóként költöztünk be kilenc éve. Nagyon megtetszett a környék. Akkor még nem volt ekkora forgalom a nyolcas úton. Álmomban sem gondoltam, hogy lesz, amikor éjszaka a kamionok száguldozására ébredek.
- A valóban nagy forgalom és a közelben felépült két bevásárló áruház miatt sokat romlott a közbiztonság?
- Nagyon. Azelőtt olyan volt itt lakni, mintha egy kertvárosi részben élnénk. Ma már szinte a belvárosban érzem magam.
- Bűnözés, kosz és zaj?
- Igen. Ma már félve engedem le a gyereket egyedül, még akkor is, ha tudom: nem csatangol el és bármikor látom, ha kinézek az ablakon.
- Ismeri Zsófit, vagy a szüleit?
- Igen, hiszen egy emelettel feljebb laknak. Közelebbi barátság nincs köztünk, csak köszönő viszony.
- Milyennek ismeri őket?
- Normális, hétköznapi család az övék. Soha nem hallottam fentről kiabálást, vagy veszekedést. Elképzelni sem tudom, hogy a családnak ellenségei lennének és ezért kellett meghalnia Zsófinak. Egy 11 éves kislány senkinek nem tudna ártani.
- Milyen emléke van a kislányról?
- Mosolygós, kedves, udvarias kislány volt.
- Itthon volt szerda délután fél hat körül?
- Igen, de semmit nem hallottam - mondja az asszony, s hirtelen nekitámaszkodik a konyhaszekrénynek. Mintha elszédült volna. Mielőtt folytatná, benéz a szobában játszó fiához, kiszedi a megsült húsokat és frissen panírozottat tesz a forró zsírba.
- Hol is tartottam?
- Ott, hogy itthon volt, de nem hallott semmit...
- Ja, igen. Szóval felelősnek érzem magam kicsit, mert minden délután lent játszik a fiam az udvaron. Ilyenkor én is lemegyek, vagy ötpercenként kinézek az ablakon, hogy minden rendben van-e. Azonban szerdán egész délelőtt esett, vizes volt minden. Fiamnak sem volt kedve lemenni, inkább tévézett és itthon játszott. Ha aznap jó idő van, akkor biztos lemegy a gyerek, s akkor vagy látok valakit jönni-menni a ház körül, vagy innen fentről nézem őt és akkor észrevehettem volna az idegent.
Az édesanya észreveszi, ahogy fiát figyelem, ahogy tologatja a fotel karfáján a kisautót, miközben a tévében egymást ölik a rajzfigurák.
- Szerencsére ő még nem fogja föl, hogy mi történt - mondja. A házban mindenki fél. Most már senki nem engedi le egyedül a gyerekét a játszótérre. Biztos sok időnek kell eltelnie, mire én is leengedem önállóan a fiamat és csak az ablakból figyelem, mint régen.
A földszinten drága kerékpárok vannak a falhoz támasztva, bármilyen zár, vagy lánc nélkül. Az egyik postaládán megtalálom a meggyilkolt kislány szüleinek nevét. A láda teli van hirdetésekkel, az ajtaján pénteken érkezett expresszlevél értesítő. Talán az első gyásztávirat.
Utólag tudom: életem talán legnagyobb hibáját követtem el aznap. Bent jártam a lépcsőházban, ott álltam a gyilkosság után négy nappal a lakás előtt, ahol megöltek egy kislányt. Nézelődtem, becsengettem néhány lakásba. Ott álltam a harmadik emeleten, ahol minden fekete por volt a helyszínelők miatt. És nem mentem tovább a negyedikre. Ha ott és akkor egy emelettel feljebb megyek, becsöngetek Sz. Györgyhöz, kiderült volna: ő ismeri Tánczost, beszélt volna a fiúról, s én felkerestem volna.
Azóta sem tudom, miért álltam meg a harmadik emeleten. Az országban első újságíróként beszélhettem volna a fiúval, mielőtt börtönbe kerül. Ismertem volna akkori gondolatait, azt az életét, amikor még szabad volt. S nem a börtönben találkoztunk volna először. Eddig kevesen tudták: 1998 április elején talán végzetes hibát követtem el: nem jártam körbe alaposan a helyszínt, s emiatt nem találkozhattam Tánczos Gáborral otthonában, miközben a rendőrség folyamatosan kihallgatta, amikor tanúból lassan gyanúsítottá vált.
Egy hetet töltöttem Körmenden, bejártam a környéket, beszéltem emberekkel, s csak a kislány temetése után indultam haza. Egy valóban exkluzív Tánczos interjút hagytam ki.
Időközben a rendőrök elindulnak egy újabb szálon. A Zsófiékkal szomszédos lépcsőházban, ugyan csak a harmadik emeleten lakik a helybeli vállalkozó, aki a szórakoztató iparban érdekelt. Felvetődik, hogy az ő hasonló korú gyereke lett volna a célpont, csak a gyilkos elvétette a lépcsőházat?
Vasárnap este a borostás, kék fürdőköpenyt viselő férfi nyitja ki a lakás ajtaját. A vállalkozó a konyhában hellyel kínál. A szobából ordít a tévé, kislánya és Zsófival egykorú fia megállás nélkül kergetőznek a lakásban. Kicsit megrémülök a lakásban. Egyetlen újságíróként keresem fel, a többi kollégát nem érdeklik a részletek. Itt ülök egy vállalkozóval a lakásában, s vádaskodok. Maffiát, meg alvilágot mondok neki. Normális vagyok? Bejöttem egy család lakásába, vájkálok a magánéletükben, pedig semmi közöm hozzá. Végül is ez a munkám.
- Előfordulhat, hogy egy profi bérgyilkos ekkora hibát vétsen? - kérdezem őt, aki a felvetésről a következőket mondja:
- Szerintem alaptalan ez a feltételezés - szögezi le mindjárt az elején. Ha meg akarnak ölni, egyszerűen fejbe lőnek hajnalban a ház előtt, ha pedig rám akarnak ijeszteni, felrobbantják az autómat vagy valamelyik üzletemet.
- A rendőrség is elképzelhetőnek tartja a téves célpont elméletet.
- Több helyen sem stimmel a történet. Először is nekem a fiam a nagyobb, a lányom pedig mindössze öt éves. Másodszor a névtábla kint van mindkét lakáson, ráadásul én a hármas számú lakásban lakom, amíg a meggyilkolt kislány szülei az egyesben. Az egyezés csak annyi, hogy mindketten a harmadikon lakunk. Harmadszor, a gyerekeim lent voltak a ház előtt a gyilkosság idején, ugyan úgy, mint minden nap. Ha én vagyok a célpont, akkor kifigyelik a családom mindennapjait és biztosra mennek - meséli.
A beszélgetés megtorpan egy pillanatra, amikor az esti híradó kezdődik. Csak a második, vagy harmadik tudósítás szól a gyilkosságról. Semmi új, a férfi kissé megkönnyebbül. A hírekben nem mondják be a nevét.
- A nyomozás mostani állása szerint a környéken egy idegen sétált, majd a gyilkosság után távozott.
- Szerintem ez könnyen előfordulhatott. Nem csodálom, hogy rendőrök nem találtak szemtanút, mivel körülbelül 30-40 gyerek játszik minden délután a házak előtt. Ha tényleg egy gyerekarcú, fiatal fiút keresnek, akkor egy ilyen srác gond nélkül bejuthat bármelyik lépcsőházba, senkinek sem tűnne fel a többi fiatal között. Szörnyű, ami a kislánnyal történt, de szerintem egy aberrált őrült a tettes, nem pedig bérgyilkos - mondja, s neki lett igaza. Alaptalanul került a neve az újságokba, fölösleges volt a felhajtás körülötte. A rendőrség pár nap után leállítja ezt a szálat és ott folytatja, ahol abbahagyta: Tánczos Gábornál.
Április 6, hétfő. Kezdődik a tavaszi szünet, a szülőknek a legnagyobb gondjuk: mit csináljanak gyerekeikkel. Ahol lehet, ott a nagyszülők, vagy az idősebb testvérek vigyáznak a kicsikre. Ahol ez nem megoldható, ott csak a rendőrök folyamatos jelenlétében bízhatnak a szülők.
Az utcákon még mindig rendőrautók cirkálnak, oldalukon Zsófi fényképével. A fokozott ellenőrzéseknek köszönhető, hogy kezd egy kicsit megnyugodni a város. Túltenni nem tudja senki magát a történteken és az állandó gyanakvás is ott van az emberekben, de ez a hétfő legalább a felszínen azt a képet mutatja, mint a szörnyű tett előtti időkben.
Ám a felszín alatt indulatoktól forr a kisváros. Itt mindenki ismer mindenkit. Tudják, ki kivel barátkozik, kinek mit mond a másik. Gyorsan terjednek a hírek, így az is napvilágot lát, hogy hazaérkezett Zsófi édesanyja és testvére külföldről.
A család Körmendtől pár kilométerre, Magyarlakon talált menedéket. A nagyszülők és a keresztszülők gondoskodnak Zsófi édesanyjáról és édesapjáról. Mindketten idegösszeroppanást kaptak, állandó orvosi felügyelet mellett próbálják feldolgozni a történteket.
A tavaszi délután csendes, békés képet mutat Magyarlak. A falu oltalmat és megnyugvást ad az áldozat szüleinek. Házuk előtt szinte együttérzésből lassítanak az autók, a szülők pedig mintha elnémítanák gyerekeiket.
A család nyugalmát a rokonok őrzik a falusi házban. Az idegent ők várják az ajtóban, s csak akkor csökken a feszültség, amikor közlöm: segíteni jöttem, nem pedig a sebeket feltépni.
Zsófi keresztapja - az édesanya, Erzsébet testvére - és nagyapja hellyel kínál. Nehezen kezdenek beszélni, hiszen csak pár napja történt a tragédia, s a kislány temetése is még hátravan.
- Elviselhetetlen számunkra a tragédia - kezdi a keresztapa, aki feleségével együtt orvos, így ők gondoskodnak Zsófi szüleiről - felfoghatatlan, kinek árthatott a 11 éves kislány, hogy ilyen kegyetlenül kellett megölnie. Ha valakinek beteg a gyereke, akkor sem fogható fel épp ésszel annak elvesztése, de legalább valahogy föl lehet készülni a halálra.
- A gyerekem halálára föl lehet készülni?
- Szerintem igen. Értelmes ember nehezen, de föl tudja fogni, hogy gyógyíthatatlan a gyereke és az utolsó heteket, napokat szebbé tudja tenni.
- Ám most nem ez történt.
- Nem. Egy minden indok nélküli gyilkosságot nem lehet megemészteni. Nem azt mondom, hogy túl tudja magát tenni az ember saját gyerekének az elvesztésén, de valahogy könnyebb, ha nem váratlanul éri az.
- Mikor tudták meg a tragédiát?
- Aznap este hívott Feri, hogy segítsünk.
- Az első pillanattól kezdve ön kezeli az édesapát?
- Elsején este a mentősök adtak neki nyugtatókat, de amióta ide kijött, már én vagyok az orvosa.
- Mit szóltak a gyilkosság másnapján leadott interjúhoz a tévé híradóban?
- Szóhoz sem jutottunk. Ennél kegyeletsértőbb bejátszást még nem láttam! Az egy dolog, hogy odanyomják a kamerát és mikrofont az ember orra alá, közvetlenül az után, hogy meghal a kislánya. De miért kell a fájdalmat egy országnak látnia? Nincs az embernek magánélete, ahova elbújhat és fájdalmában egyedül lehet?
- Úgy érzi, hogy nem kellett volna a felvett beszélgetést leadni a tévében?
- Igen és ezzel nem vagyok egyedül. Barátok, ismerősök mondták: miért nyilatkozott Feri? Hát mit tehetett volna, amikor odatartották a mikrofont? Akkor még gondolkodni sem tudott. Könnyes szemmel mondta, ami éppen eszébe jutott. Nyugodtan kihagyhatták volna ezt az interjút.
- Tudnak a pénzjutalomról, amit felajánlottak a gyilkos kézre kerítésére?
- Igen tudunk róla. A segítség nagyon jól jön nekünk. Minden együtt érző és támogató szóra szükségünk van, de csak addig, amíg az nem megy át zaklatásba. Aki segít Zsófi gyilkosának elfogásában, annak őszintén megköszönjük. Egy 11 éves kislány gyilkosa nem maradhat büntetlenül - érzelmeit nem tudja magába fojtani a keresztapa. Alig tudja leplezni potyogó könnyeit, később már nem is akarja visszatartani a sírást. Patakként folynak arcán a fájdalom könnyei.
Április hatodika - mint később kiderült - sordöntő nap volt Tánczos Gábor életében. És ezen a napon bizonyosodott be: a rendőrök csak bűnbakot találtak a fiúban. A még mindig csak tanúként kezelt fiút ismét kihallgatják a rendőrségen, ő pedig beismerő vallomást tesz! Igaz, mire egy videós szakembert kerítenének, a fiú meggondolja magát. De akkor is! A fiú két rendőr előtt elismeri: ő a gyilkos!
Tánczos Gábor öt nappal H. Zsófia brutális meggyilkolása után beismeri a szörnyű bűncselekményt.
F. Ferenc körmendi nyomozó és a szintén jelenlévő megyei bűnügyi igazgató, K. Endre alezredes - ma már sárvári kapitány - érthetetlen módon, de nem rögzíti a beismerő vallomást, még elbeszélget kicsit a sráccal, majd közlik: szabadon távozhat!
Utólag belegondolva döbbenet, hogy ekkora hibát kövessenek el a rendőrök. Engedték szabadon kisétálni a kapitányság épületéből azt az embert, akit négy napja folyamatosan tanúként hallgattak ki, egyre gyanúsabb lett számukra, majd beismerte a szörnyű tettet. Nem vették őrizetbe, nem hívták azonnal főnökeiket, nem ujjongtak örömükben, hogy néhány nap alatt elkapták a gyilkost. Nem, ők egyszerűen elengedték Tánczos Gábort.
A védőügyvéd a mai napig nem érti, miért tették ezt a zsaruk. Mi motiválhatta őket, amikor semmibe vettek egy beismerő vallomást? Főleg úgy, hogy a következő napokban folyamatosan kihallgatják a fiút, tehát a gyanú nem múlt el.
Ha tényleg gyanús volt, akkor hogyan engedhető meg, hogy a gyilkosokat szabadon sétálni hagyják a városban? Miért nem zárták azonnal börtönbe? Mire vártak? Talán nem volt még elegendő bizonyíték a fiú ellen? De hiszen szabadlábon kicsit könnyebb eltüntetni az esetleges terhelő bizonyítékokat, mint a rács mögött. Ez nem zavarta a rendőröket? Vagy még nem tudtak elegendő bizonyítékot gyártani a tizennyolc éves gyerek ellen? Talán idő kellett még ahhoz: eltüntessék a tett helyszínéről azokat a bizonyítékokat, amelyek az igazi gyilkos kilétét felfedhették volna? A millió kérdés közül ezekre sem érkezett még válasz.
Közel egy héttel a gyilkosság után temetés van Magyarlakon. H. Ferenc, az édesapa előző nap bement Körmendre, és a Vas Népe újság szerkesztőségében feladta a gyászértesítőt:
“Ezúton tudatjuk mindazzal, aki szerette és tisztelte, hogy H. Zsófi 11 évnyi élet után eltávozott az élők sorából. Temetése a magyarlaki római katolikus temetőben lesz 1998. április 7-én, 15 órakor. A gyászoló család.”
