Az áldozat szüleire kevesen kíváncsiak. A temetés óta visszavonultan élnek, kerülik a nyilvánosságot. Kijárnak kislányuk sírjához, a Körmendtől néhány kilométerre lévő faluban, ahol ők is nyugalmat találtak. Idegent nem szívesen fogadnak, a hívatlan vendég errefelé nemkívánatos személy.
Az édesapa, H. Ferenc mégis mesél, talán a gyilkosság óta eltelt egy hónap alatt egy kicsit megnyugodtak a kedélyek. Felejteni nem tudnak, de az élet nem állhat meg.
- Zsófi nélkül értelmetlenné vált az életünk - kezdi Ferenc. Feleségem is, és én is nyugtatókkal kelünk, s fekszünk. Nincs az a nap, a napnak az a perce, amikor ne lenne előttem az a kép, amikor beléptem április elsején a lakásba és megláttam a lányomat az előszobában, vérbe fagyva. Egyetlen célunk, hogy fiunkat úgy neveljük fel, hogy ne maradjon benne semmi nyoma a tragédiának.
- Mi lehetett ennek a szörnyű tettnek az indítéka?
- Fogalmam sincs. Zsófi senkinek sem ártott, őt mindenki szerette. Mindig a közösség irányítója volt, énekórára, hittanra, népi táncra és vívóedzésre járt, kiváló tanuló volt. Ha megkérdi, akkor az iskolában is csak jót tudnak róla mondani.
- Önnek kellett volna Zsófi elé menni azon a délután is. Miért nem ért időben az iskola elé?
- Megbeszéltük, hogy negyed hatkor ott vagyok a kapuban, s együtt megyünk haza. Azonban vadász kollégáimmal egy pályázat beadásán dolgozunk, s ennek elkészítésével egyedül nem boldogultunk. Ezért egy pályázatok terén tapasztalt barátunk jött át Miskolcról segíteni. Kimentünk a terepre, hogy lássuk mit kell belevenni a beadványba, mit nem. Sajnos a terepjárónk beragadt a sárba, így nem sokkal kilenc után értem csak haza.
- Felment a harmadik emeletre, kinyitotta az ajtót, és...
- És úgy éreztem, hogy vége az életemnek. Iszonyú volt. Ott feküdt Zsófi az előszobában, vérbe fagyva. Kékre-zöldre összeverték, teste ki volt csavarodva. Feje félrebillenve, egyik szeme még nyitva, a másik az ütésektől bedagadva, már végleg lezárult. A bejárati ajtó nem volt bezárva. Ott szorította kis kezében a kulcsait, még arra sem volt ideje, hogy letegye. Vissza akart menni a térre játszani barátnőjével. Soha többé nem futkoshat, játszadozhat társaival, nem mosolyog többé, nem viccelődik - sírja el magát Zsófi édesapja, majd folytatja: - Leguggoltam hozzá, s láttam, már nem él. Kis nyaka fültől fülig át volt vágva, élete utolsó másodperceiben még küszködött, ott volt a habzó vér a nyakán, ahogy levegőt akart venni. Vadász vagyok, tudom, mekkora erő kell egy állat nyakának átvágásához. A vad szemében látni lehet a félelmet, s elképzelem, mit érezhetett Zsófi azon a délután, élete utolsó pillanataiban.
- Ön szerint bosszúból ölték meg?
- Biztos vagyok benne, hogy vagy erről van szó, vagy pedig valaki hirtelen felindulásból követte el a gyilkosságot. Soha nem láttam olyan szörnyűséget, mint akkor este. Amíg élek, nem felejtem el a halott kislányom iszonyatos látványát.
- Ismeri ön Tánczos Gábort?
- Soha életemben nem találkoztam vele. Ha tényleg ő a gyilkos, akkor egyetlen kérdésre nem tudom csak a választ: a gyilkosság előtt, vagy után ment föl a negyediken lakó barátjához, Gyurihoz?
- Miért fontos ez a kérdés?
- Azért, mert ha előtte, akkor nagyon okos lehet a srác, mert biztos alibije van azzal, hogy a ház előtt elköszönt a barátjától, aki látta elmenni. Ha viszont utána, akkor nem igaz, hogy nem vett észre semmit Gyuri. Tudom, ez a szakmám: ilyen öldöklés után biztosan véres az elkövető keze. A lakásunkban aznap délután senki nem nyitotta ki a vízcsapot. Valószerűtlen, hogy vértől csöpögő kézzel sétáljon ki valaki a kapun. Akkor viszont hol mosta le a kezét a gyilkos? Miért nem vett észre semmit a fiún barátja?
Érdekes és elgondolkoztató az édesapa monológja. Olyat mesélt nekem, ami a jegyzőkönyvekben nem szerepel. Hivatalos papírok szerint a kislányt nem az előszobában, hanem a nappaliban találták meg. Miért mondta el őszintén az édesapa, amit látott? Ha ez nem illeszkedik a rendőrség verziójához...
A kislány édesapja hosszú évekig ekkor, itt nyilatkozott utoljára. Erzsébet, az édesanya még ekkor sem állt mikrofon elé. Három és fél évet kellett várni, amíg 2001 őszén az egyik női magazinnak, majd idén januárban a tv2 Napló című műsorának nyilatkozott. Mindkét interjút a későbbiekben olvashatják a könyvben.
Az édesapa kérdései jók. Azonban H. Ferenccel történt beszélgetésem alatt, eszembe jutott a hivatalos rendőrségi jelentés néhány megállapítása. Egy: a kislányt, április elsején este a lakás nappalijában, az ágyon találták meg. Kettő: a gyilkos, a bűncselekmény elkövetése után mind a gyilkos szerszámot, mind a kezét lemosta a lakásban. Három: a kislányt a délután folyamán, de mindenképpen fél hat és fél hét között ölték meg.
Ezek után csak három kérdés marad megválaszolatlan. Az édesapa hogyan láthatta meg a lakásba belépve, az előszobában lánya holttestét, amikor az a belső szobában volt? Hogyan láthatta a habzó vért, amikor elmondása szerint kilenc óra után ért haza, a gyilkosság pedig bizonyítottan több mint három órával korábban történt?
A vér, szakértők szerint nem habzik három órát, általában egy órán belül megalvad. Mitől volt olyan biztos az édesapa abban, hogy senki nem mosta le a kezét aznap délután a lakásban? Miért talál ki olyan dolgokat, amelyek meg sem történtek?
Itt nem csak a már említett hosszú, fekete hajszál kérdése merül fel.
Fogadjuk el: az édesapa beragadt a sárba. Autója viszont az erdészháznál parkolt. A család járművéhez szinte megszólalásig hasonló autót láttak a gyilkosság idején a Németh Mária utca 3. szám előtt. A volánnál egy férfi ült, napszemüvegben. Erre tanúk vannak.
Képzeljük el, hogy a kollégák látják kimenni az erdőbe az édesapát. Autója ott parkol, nem áll semmiből beülni, a kulcs vagy az erdészházban, az asztalon van, vagy pedig korábban már másolatot készítettek róla. Beül két kolléga az autóba, elmennek a város széli lakótelepre, s várnak. Egyszer csak látják, hogy Zsófi barátnőjével sétál hazafelé. Megvárják, amíg elbúcsúzik egymástól a két diáklány. Egyikük kiszáll, s Zsófi után megy a lépcsőházba. Felér a harmadik emeletre, benyit a lakásba. Találkozik a kislánnyal, de az nem kezd kiabálni, nem ijed meg. Hiszen a bácsi az apu kollégája. Már többször járt nálunk vendégségben. De vajon mit keres itt? Hol van apu? Ebben a pillanatban lendül az erős vadászkéz. Egyszer, kétszer, sokszor. Előkerül egy váza, azzal folytatja az ütlegelést. A kislány ájultan a földre esik, betört koponyájából folyik a vér. Előkerül az éles vadászkés és szakértő módjára az illető átvágja Zsófi torkát. Elvégre ez a szakmája, nap mint nap ezt csinálja. Ezután lemossa a kezét és a gyilkos eszközt, zsebre teszi a kést, s mint aki jól végezte dolgát kisétál a lakásból.
Igen ám, de nem várt meglepetés: egy fiú jön föl éppen a lépcsőn, s meglátja a gyilkost. Talán maradhatott egy kis vér a kabáton, vagy éppen be lehetett látni az ajtó résén a lakásba, s a fiú - nevezzük az egyszerűség kedvéért Gábornak - rádöbben, hogy egy gyilkosságba csöppent. Próbál továbbmenni, aztán magyarázkodni, hogy soha, senkinek nem mond semmit, de hiába. A vadász kérlelhetetlen. Először nem tudja mit csináljon. Ölje meg őt is? Mégsem irthatja ki az egész lépcsőházat. Aztán lassan rájön a megoldásra. Megfenyegeti a fiút, hogy mondja azt, ugyan itt járt, de nem látott semmit.
A gondolatok azonban tovább pörögnek. Másnap majd bemegy a rendőrségre a vadász, s megkér valakit, vegyék szemügyre ezt a fiút. Megteszik neki, elvégre barátok, vadásztársak vannak ott. Ha az ember együtt vadászik egy magas beosztású rendőrrel, akkor legalább annyi haszna legyen belőle, hogy egy kis gyilkosságot elsimít neki. Miből áll az manapság? Nem oszt, nem szoroz. Múltkor én is szemet hunytam afölött a három szarvas fölött, amit a kedves kolléga engedély nélkül lőtt ki - gondolkodhatott magában a vadász.
A megfélemlített fiú továbbmegy a barátjához, ahova eredetileg indult. Félelmét próbálja titkolni, viccelődik. A baráttól lefele jövet még hall valami nyöszörgést a harmadik emeleti lakásból. Szól barátjának, de akkor már csönd van. Mindketten tovább mennek.
A fiú hazamegy, s álmatlanul forog egész éjszaka ágyában. Másnap, amikor bemegy az egyik helyi vendéglőbe, meghallja, hogy egy 11 éves kislányt előző nap megöltek. Hol is történt? Melyik lépcsőházban? De hiszen én ott voltam tegnap! - kiállt fel önkéntelenül. Talán elfelejtette már a tegnapi találkozást azzal a férfival a lépcsőházban, vagy csak az első, önkéntelen reakciója volt a felkiáltás. Ezt nem tudja senki. Mindenesetre beviszik a kapitányságra, kihallgatják. A fiú elmondja, hogy látott egy férfit kijönni a lakásból, sőt azt is elmeséli, hogy állt a ház előtt egy autó, abban egy férfi várakozott. A rendőrök először hisznek neki. Fantomkészítő szakembert hívnak Gáborhoz, pontról pontra elmeséltetik vele a történteket.
Aztán hirtelen megszakad a bizalom. Valószínű, hogy a vadász eljutott a megfelelő emberig, elmesélte a sztorit, s a magas beosztású rendőr intézkedett. Innentől kezdve a fiú sorsa megpecsételődött. Rákenik a gyilkosságot, ütik, verik, gyógyszerezik, csak azért, hogy a beismerő vallomást - amit egyébként diktálnak neki - leírja.
A fiú fél, nem meri elmondani az igazat. Megfenyegették, hogy őt is megölik, ha beszél. Így nem beszél, tűri a meghurcoltatást, a bűnbak szerepét tölti be.
De vajon miért ölték meg a kislányt?
Az édesapa vadász. A határ közel van, elképzelhető, hogy olyan csempészakciót látott meg, amit nem kellett volna. Esetleg egy több milliós orvvadászatot akadályozott meg, ami nem maradhat büntetlenül. Nem lehet tudni, ahogy azt sem, esetleg csak a vadászok voltak benne a gyilkosságban, vagy esetleg mások is?
Ez csak egy, az igazságtól talán nem is annyira elrugaszkodott gondolatmenet. Azonban változatlanul fennáll az a verzió is: az édesapának barátnője van. A bíróság előtt is tanúskodó emberek vannak, akik elmondták: amíg Zsófi édesanyja és testvére külföldön voltak, az apát és annak kedvesét kétszer is rajtakapta a kislány a családi fészekben. Nem üzleti tárgyaláson. Zsófi megmondta a hölgynek, hogy amint édesanyja hazajön, elmondja neki a látottakat.
A mama a hét végén jött volna haza, a gyilkosság szerdán történt. Az idő sürgető fogságában volt a gyilkos.
Ez is csak egy gondolatmenet.
Ahogy a következő kérdésekre sem kapott választ senki: Honnan tudta a gyilkos, hogy a kislány egyedül lesz a lakásban? Mi van akkor, ha a testvére betegen fekszik otthon, és nem egy üres lakásba ér haza a kislány? Akkor a bátyja is meghalt volna? Honnan tudta a gyilkos, hogy az édesapa nem megy az iskola elé? Honnan tudta, hogy beragadt a sárba, s csak több órás késéssel ér haza a családfő? Ki az, aki ilyen bizalmas információk birtokában lehet? Egy egyszerű kéjgyilkos, vagy pedig egy, a családot jól ismerő ember? Mondjuk egy kolléga? Miért volt biztos a dolgában a gyilkos, amikor felment a harmadik emeletre? Honnan tudta, hogy a kislány be fogja engedni a lakásba? Honnan tudta, hogy kinyitja az ajtót Zsófi, amikor egy idegen becsönget a lakásba? Lehet, hogy nem is idegen csöngetett be, hanem a család régi jó barátja, aki biztos volt benne: kinyitják neki az ajtót?
Vagy kulcsa volt a gyilkosnak a lakáshoz, s már a kislány érkezése előtt bement? Lesben állt az ajtó mögött, s amikor Zsófi a vécén ült, védekezésre képtelenül, akkor támadt? Zsófit nem erőszakolták meg, a lakásból nem vittek el semmit. A rabló, - vagy kéjgyilkos verziót ezen a ponton ki lehet zárni. Kizárólag a bosszú vezérelhette az elkövetőt. A kislánynak nem valószínű, hogy ellenségei lettek volna. A tanárnő édesanya sem csinált olyasmit, ami ilyen brutális cselekményre vezetett volna valakit. A tizenéves testvér is könnyen kizárható ebből a sorból. Ki marad a végén? Az apa. Az ő munkája adhat okot a kegyetlen bosszúra, s annál nincs kínzóbb érzés, mint amikor a saját gyerekemet találom vérbe fagyva. Egy életen át gyötrődik a kiszemelt alany: mégsem kellett volna akkor, s azt tennem... Talán élne a lányom, ha nem buktatok le egy csempészbandát, vagy nem fülelek le egy vadorzó társaságot?
Tánczos Gábor hónapokat tölt a Vas megyei börtönökben, mire felhozzák a fővárosba, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Az egy hónapos megfigyelés alatt az orvosok nem találnak semmit. A szakemberek nem értik, miért kellett a fiúnak az intézetbe kerülnie? Mindenesetre Gábor jobban érzi magát Budapesten, mint Szombathelyen. Elmondása szerint a vizsgálódás alatt legalább nyugton hagyják. Nem ütik, mint a vasiak, nem gyógyszerezik. Nem kell akarata ellenére beismerő vallomást írnia. Egy hónapos pihenőnek fogja fel a fiú a szakértői kutakodást. A fővárosban határozza el: amint visszaviszik a dunántúli megyébe, ügyvédje jelenlétében visszavonja az összes vallomását. Nem fog megijedni, nem hagyja magát megfélemlíteni. Összeszedi bátorságát, s végre elmondja április elseje igaz történetét.
Amíg a fiú Pesten van, a körmendi rendőrök kutakodni kezdenek. A Rába folyóba búvárokat küldenek, azon a helyen, ahol Gábor vallomása szerint a folyóban kell lennie a gyilkos késnek. Állítólag a Halászcsárda előtt dobta azon az éjszakán a kést a vízbe. Több órát keresgélik a bizonyítékot a rendőrök, de nem találnak semmit. Nem csoda.
Vajon miért három és fél hónappal a gyilkosság után jut eszükbe, hogy megkeressék a gyilkos eszközt? A fiú két héttel az esemény után leírta, hol dobta a folyóba a kést. Mit csináltak a rendőrök három hónapig? Csak nem gondolkodtak?
Miből gondolják, hogy egy gyors folyású folyóban megtalálnak bármit is? Miért keresnek csak kést, a cserépdarabot már elfelejtették? Mindenképpen a saját kitalációjukhoz ragaszkodnak, hogy Gábor a gyilkos, s az otthonról hozott késsel vágta át Zsófi torkát?
A főnökség szerint szakképzett rendőrök dolgoznak Vas megyében. Azt már feltételezni sem meri az átlagember, hogy el szeretnék simítani az ügyet, de ehhez valami tárgyi bizonyítékot fel kell mutatniuk, ami Gábor bűnösségét igazolja. Ilyen bizonyíték nem került elő. Egyedül a fiú vallomásaira alapoznak, amit, mint tudjuk, valaki, valahol lediktált neki.
A H. család otthonában nem találták meg Gábor ujjlenyomatát, hajszálát. Nem találták meg a gyilkos szerszámot. Nem találtak tanút, aki a fiú bűnösségét igazolná. Nem találtak semmit, csak egy bűnbakot. Ahhoz viszont ragaszkodnak.
Április tizedikén - Gábor letartóztatása előtt tíz nappal, amikor a fiú még csak tanú volt - dr. Lépold Józsefnénak, egy független grafológusnak elküldték a fiú kézírását. Az országosan elismert, nemzetközi szaktekintély az Országos Rendőr-főkapitányságon keresztül kapta meg az írást. Egy gazdasági bűncselekmény gyanúsítottjáról van szó, kérik az igazságügyi szakvéleményt - mondták.
A grafológus leírta: “A szöveg tartalmával nem azonosul az író személy. Olyan, mint aki egy elkövetett bűncselekményre félrevezető magyarázatot tenne. Tudatos, következetes, jól betanult előre. Felkészült a kihallgatásra, melyből győztesként szeretne kivonulni. Titkot rejt az írása, mellyel fedezni kíván valakit, önmagát meg jó színben tünteti fel. Nyereséget remél, azonban erős a félelme, hogy kiderül az igazság. Nem mondható vezéregyéniségnek, inkább könnyen befolyásolható. Félelme azért is erős, mert az őt felbujtó személyre úgy gondol, mint aki jó kapcsolatokkal rendelkezik, ezért a vesztes csak ő lehetne. Az erőfölény fizikai és szellemi értelemben is a felbujtó javára értendő. A fent leírtak alapján feltehetően ragaszkodik félelemből az eredeti vallomásához.”
Dr. Tóth László, a fiú ügyvédje szerette volna megkapni ezt a szakértői véleményt.
A rendőrök először azt mondták, nincs ilyen a birtokukban. Aztán közölték: valóban van szakértői véleményük egy grafológustól, de abban csak az van, hogy Gábor a gyilkos.
A papírt nem adták oda az ügyvédnek. Senkit nem érdekelt, hogy ezzel törvénysértést követnek el, mivel a védőügyvéd minden, az üggyel kapcsolatos papírt köteles megkapni. Ha kéri. Az ügyvéd kérte, mégsem kapta meg. A Vas megyei rendőrök ezen a ponton bebizonyították: minden eszközzel, akár a törvényeket is áthágva rábizonyítják Gáborra a gyilkosságot.
Tánczos Gábor szeretné visszavonni vallomásait, amelyekben beismeri a gyilkosságot. Először három hétig váratják, amíg a bűnügyi főigazgató visszajön szabadságáról. Majd közlik a fiúval: nem vonhatja vissza a vallomást.
A sajtó nyomására a vas megyei rendőrök megengedik, hogy a gyanúsított módosítsa vallomását. Már félnek a médiától, mivel az egyre gyakrabban számol be a szombathelyi melléfogásról. Azonban a rendőrök nem nyugszanak. A vallomást ugyan módosíthatja a fiú, de azt nem engedik meg neki, hogy újabb levelet írjon a kislány szüleinek.
Még a nyár elején történt, hogy Gábornak lediktáltak egy levelet, amelyben elnézést kér Zsófi szüleitől, amiért meggyilkolta lányukat. A kislány édesapja hónapokig mutogatja Körmenden az irományt. Lobogtatja, mivel elégtételt érez lánya haláláért.
Amikor a gyanúsított szeretne vallomása módosítása után újabb levelet írni a H. családnak, a rendőrök nem engedik. Zaklatás lenne - mondják.
A fiú nem tehet semmit, a kislány apja pedig változatlanul a levéllel bizonyítja: elkapták a gyilkost.
1998. szeptember 24-én, Szombathelyen, a megyei rendőr-főkapitányságon megkezdik az iratismertetést. A gyanúsított: Tánczos Gábor, 18 éves körmendi lakos. A vád: emberölés bűntette. A közel egy hétig tartó iratismertetésen a rendőrök a védőügyvéd elé tárják a régóta várt bizonyítékokat. Eszerint Gábor ingjén, amit április elsején viselt, megtalálták Zsófi törött hajcsatjának mikro szemcsés darabjait. A csatot a halott gyermek mellett találták meg a lakásban.
Emellett olyan szövetmintákat is kimutattak a gyanúsított ruháján, ami hasonlít a kislány ruhájából, valamint a lakás bútorzatából származókhoz. Ez alapján hosszú évekre rács mögé zárhatják a fiút.
Azonban Gábor ujjlenyomatát, hajszálát, cipőnyomát nem találják Zsófiék lakásában. Sőt, az ominózus nadrágot, amelyen Gábor saját vére volt, - ezen a ruhán is találtak, a kislány pólójából származó anyagokat - a szülőknek hazaadják.
A házkutatáskor lefoglaltak egy farmert, amely a gyilkosság napján a szekrényben volt. Azt, amit Gábor aznap viselt, és amelyiken bizonyítékok vannak, kiadják. Érdekes lenne, ha a tárgyaláson azzal a ruhával bizonyítanák a fiú bűnösségét, ami nem volt a gyilkosság napján rajta.
(Ez a szövegrész 1998-ban íródott. Azóta kiderült: gond nélkül felhasználták a nadrágot, senkit nem érdekelt, még a Legfelsőbb Bíróságot sem, hogy egy olyan nadrágon találták meg az anyag-kereszteződést a kislány ruhájával, ami a gyilkosság napján Tánczos szekrényében volt. Senkit nem érdekelt: a tényeken nehéz változtatni. Egy hamis bűnjellel, a valóságtól elrugaszkodott indokkal és állítólagos ténnyel hozakodott elő a rendőrség, ügyészség és bíróság. A szerző.)
Ezen a ponton megdől a rendőrök vádja. Az egyetlen tárgyi bizonyíték, a fiú ingje is lehet a rendőrség szüleménye. Csakhogy az ingnél is megdőlt volna a vád, ha a bíróság józanul gondolkodik. Aznap Tánczoson egy póló volt, felette egy ing, azon egy nyitott kabát. Érdekes módon az anyag-kereszteződést nem a begombolt ingen találták meg. Az ing alatti pólón voltak fellelhetők a kislány ruhájáról származó mikronyomok. Hogyan kerülhetett az ing alatti pólóra a nyom, s ugyanakkor az ingen semmit nem találtak?
Senkinek nem tűnt fel, még a bíróságnak sem, hogy a zoknimra nem kerülhet nyom, ha a nadrágomon, cipőmön nincs? Nem, senkit nem érdekelt a fizika törvénye, bár józan paraszti ésszel eldobhatták volna ezt a bizonyítékot. Józan ész nem volt, s mára egyetlen bizonyíték maradt a fiú ellen, ami alapján 13 évre ítélték: ez a bizonyos kereszteződés.
Ha egy perdöntő bizonyítékot kiadnak a rendőrök a kezükből, akkor valószínűleg kapkodnak és nem tudják: mit is tesznek. Gábor védőügyvédje szerette volna bebizonyítani: a nadrág és ing sztori után az összes bizonyíték valódisága megkérdőjelezhető. Ha ez sikerül, akkor a rendőrség produkálta a tárgyi bizonyítékokat. Ezzel a lépésükkel saját maguk alól lökték volna ki a hivatali széket, s a megyei főkapitánytól kezdve, a sajtóreferensig mindenkinek mennie kellett volna. Ennek bizonyítása azonban hosszú heteket, hónapokat vett volna igénybe.
A rendőrségnek nyilvánvalóan nem érdeke, hogy az igazság kiderüljön. Az ügyvéd pedig ebben az esetben nem tehet semmit. Koholt vádak, kitalált és utólag megalkotott ál-bizonyítékok ellen nincs mit tenni. A könyv elején feltett kérdések változatlanul aktuálisak. Miért van börtönben Tánczos Gábor? Miért kell éveket rács mögött töltenie? Miért nem engedték ki akkor, amikor bebizonyosodott ártatlansága?
