1998 április 20, hétfő
Reggel kilenc óra. A körmendi, Molnár Lajos utca 5., első emeletének egyik ajtaján egy rendőr csönget be. Tánczos Gábor a lakásban alszik, nem hallja meg a csöngetést. A nyomozó így elmegy az édesanya munkahelyére.
- Miben segíthetek? - kérdi Gyöngyi, amikor meglátja az ismerős rendőrt.
- Gábort keresem, nem tudod hol van?
- Otthon alszik.
- Csöngettem, de senki nem nyitott ajtót.
- Most, mit csináljak? Egyedül vagyok az üzletben, nem hagyhatom itt.
- Egy perc az egész. Bezárod a boltot, felkelted Gábort és már jöhetsz is vissza.
- Keltsem fel? Miért?
- Fel kell vinnem Szombathelyre.
- Már megint? Az elmúlt három hét alatt nem volt még eleget nálatok? Mit akartok már megint tőle?
- Egy utolsó, biztos ellenőrzés kell, hogy végleg kizárhassuk Gábort az ügyből. De ehhez ő is kell, ha most nem jön velem, akkor nem tudjuk biztosan állítani, hogy semmi köze a gyilkossághoz. Csak egy rutin ellenőrzésről van szó.
- Rendben felkeltem, de morcos lesz. Későn jött haza - mondja az édesanya. Bezárja a kis üzletet és hazamegy a rendőrrel. Kinyitja az ajtót és bemegy a másfél szobás lakás kisebbik helyiségébe, Gábor birodalmába. A fiú nehezen ébred, csipás szemekkel csodálkozik a rendőrre. - Már megint? - kérdi, mire elismétli neki az anyának mondottakat a fiatal nyomozó.
- Most azonnal kell indulnunk, mert már így is késésben vagyunk. Várnak ránk.
- Nem fogok fogmosás nélkül elindulni itthonról - fakad ki Gábor - soha még nem mentem úgy el, hogy ne mostam volna meg a fogam.
Gábor bemegy a fürdőbe, megmosakszik, felöltözik, közben a rendőr és az anya türelmesen várnak rá. Gyöngyi nem izgul, hiszen évek óta ismeri a nyomozót és tudja: megbízhat benne. Ebédre itthon van a fiam és egyszer s mindenkorra lezárjuk ezeknek a szörnyű heteknek az élményét - gondolja magában Gyöngyi.
Gábor elkészül, fölveszi a kabátját, elköszön anyjától, és felmegy a húsz kilométerre lévő Szombathelyre. Az anya még nem tudja: hosszú évekig utoljára látja szabadon fiát. A közös ebéd évekig várathat magára, elmaradnak a közös séták, beszélgetések is. Gábor sem sejti, hogy hosszú ideig, utoljára szagolja a szabad levegőt, és soká lesz, amíg szüleivel és barátaival börtönőrök nélkül beszélhet.
Az autó nem sokkal 11 óra előtt ér fel a megyei rendőr-kapitányságra. Gábor kiszáll a kocsiból, még viccelődik, nevetgél. Akik az épületben várják, nagy megkönnyebbüléssel nyugtázzák: Megvan! Végre elcsíptük. Felkísérik a fiút az emeletre, leültetik arra a székre, amely az elmúlt hetek alatt szinte már hozzá nőtt.
Az elmúlt időszak nyolc-tíz, esetenként tizenkét órás kihallgatásai alatt a fiúnak volt ideje hozzászokni a környezethez. Szokványosan indul a kihallgatás, századszor ismétli el ugyanazt. Az április elsejei délutánt. Nem sokkal később elhallgatnak a rendőrök, furcsán nézik a fiút. Gábornak rossz érzése van. Aztán elhangzik az iszonyatos mondat: “Tánczos Gábor, téged H. Zsófi április elsején történt meggyilkolásával gyanúsítunk. Ettől a perctől kezdve őrizetben vagy. Erre három napig van lehetőségünk, ezután az ügyészség kezdeményezésére előzetes letartóztatásba helyezhet a bíróság. Ha van ügyvéded felhívhatod, ha nincs, akkor hivatalból lesz kirendelve melléd. Van valami mondanivalód?” Az értetlenségtől és döbbenettől megnémult Gábornak nem volt mondanivalója.
A fiú ellentmondásos vallomásai és a szakértői bizonyítékok alapján, a gyilkosság utáni huszadik napon Tánczos Gábor, büntetlen előéletű, 18 éves körmendi lakost, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, mint a H. Zsófi elleni brutális gyilkosság gyanúsítottját, őrizetbe veszi.
A Szombathelyi Városi Bíróságnak 72 órája van eldönteni, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elegendőek-e a fiú előzetes letartóztatásához. Ha igen, akkor harminc napra rács mögé kerül Gábor, amit ha szükséges, akkor akár további egy évvel is meg lehet hosszabbítani. Ha a bizonyítékok mégsem bizonyulnak elégségesnek, akkor április 23-án, csütörtökön 11 órakor ki kell engedni a fiút.
Egyelőre azonban csak néhány vércseppet találtak a fiú nadrágján, amely még elemzésre vár. Egyáltalán nem biztos, hogy az Zsófi vére. Az a tény, hogy Gábor a gyilkosság délutánján járt abban a lépcsőházban, akár véletlen egybeesés is lehet.
A válaszra, hogy a srácot kiengedik-e, még várni kell.
Az őrizetbe vétel másnapján Körmend egy kicsit megnyugodott. A városban most már találok olyan embert, aki nem csak a vállát húzogatja arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a gyilkosságról, hanem akad, aki válaszol is. Sokan vannak, akik már most, a bizonyítékok hiányában elítélnék a fiút. Mások viszont kitartanak Gábor ártatlansága mellett. Rövid közvélemény-kutatás után kiderül: az utóbbiak vannak többségben.
A megkérdezett negyven-ötven ember közel kétharmada mondja azt, hogy csak egy bűnbakot találtak Gáborban, az igazi gyilkos még mindig szabadon sétálgat.
- Miből gondolja, hogy Gábor csak a rendőrség véletlen “zsákmánya”, nem pedig a gyilkos? - kérdem Czubor Miklóstól, az egyetlen körmenditől, aki nevét adja véleményéhez.
- Én ismerem Gábort. Biztos vagyok benne, hogy az ő temperamentuma, egyénisége nem egy gyilkost takar. Tudja, ez egy kisváros. Itt mindenki ismer mindenkit. Ha valaki gondolkodás nélkül rávágja, hogy Gabi egy gyilkos, akkor az vagy nem ismeri a srácot, vagy nincs magánál - összegzi summásan véleményét a férfi.
- Mi van, ha félreismerték és csak a felszínt mutatta maguknak, az igazi énjét soha, senkinek nem fedte föl?
- Kizárt. Ez a fiú nem annyira okos, hogy ilyen agyafúrt legyen. Ez nem valamilyen minősítés, ez tény. Nagyon jól tudja mindenki, hogy furcsa a fiú. Nem dilis, csak nem olyan, mint a többi hasonló korú. Ha valaki magába fordul, nem tart háremet maga körül és nem jár nyugati kocsival, aranyláncokkal a kezén, az már rögtön gyilkos? A szegény és kevéssé művelt embereket könnyen kikiáltják bűnösnek, amíg azok, akiknek jó kapcsolatuk van a rendőrséggel, vagy van elég pénzük, hogy külföldön, vagy az ország másik végén elbújjanak, azok ártatlanok?
- Ön szerint a pénz és a kapcsolatok elegendőek egy gyilkosság eltussolásához?
- Igen.
- Ezek nagyon komoly vádak mind a rendőrségre nézve, mind a jól menő urakra és hölgyekre nézve.
- Mit gondol, adnám a nevem a beszélgetéshez, ha nem vállalnám nyíltan a véleményem? Nem titkolom el azt, amit egy ország nem mer kimondani. A kapcsolatok és a pénz uralkodik ma Magyarországon. Könnyen elképzelhető, hogy tudják, ki az igazi gyilkos, csak annak olyan ismerősei vannak, hogy nem merik letartóztatni.
- Tehát Ön szerint Tánczos Gábor ártatlan?
- Igen. Ő egy bűnbak. Könnyű befolyásolni és nem nehéz a nyakába varrni a gyilkosságot.
- Mióta ismeri a fiút?
- Két, három éve. Sokat járt be hozzánk az üzletbe. Mindig érdekelték a kocsik, motorok. Ő nem engedhette meg magának, hogy vegyen egyet, így csak az álmaiban száguldozott sportkocsikon. Tudja az álmok fontos dolgok. Ha valakitől elveszik a legbensőbb dolgait, akkor olyan valamitől fosztják meg, amit sem szeretet, sem barátság nem helyettesíthet. Az álmokat nem lehet pótolni semmivel. Gáborban összetörték a lelkesedést és rajongást az álmaiért. Ha pedig ezt teszik, akkor Gábor inkább bevallja azt is, amit nem követett el, csak hogy megmaradjanak álmai. Azt senki nem veheti el tőle.
- Néhány éves, felületesnek is mondható ismeretség után, bátran ki meri jelenteni, hogy Gábor nem követhette el ezt a megdöbbentő gyilkosságot?
- Igen, kétség nem férhet hozzá. A fiú nem képes egy ilyen szörnyű tett elkövetésére. Ahhoz túl gyenge. Egy álomember.
Álomember. Ez a legtalálóbb kifejezés Tánczos Gáborra. Ártatlansága mellett sokan kitartanak, ő mégis a fogdában ül és talán azon gondolkozik, hogy: Miért? Miért pont ő? Miért nem a szomszéd gyerek, vagy a város egyik nagymenője? Miért ő, aki soha senkinek nem ártott, akire rákényszeríthetik azt is, amit nem akar? Pont ő, aki a gilisztát sem merte rátűzni a pecabotra, aki a legyet sem merte agyonütni a lakásban. A fiú fejében megválaszolatlan kérdések keringenek, amelyekre soha, senki nem fogja megadni a választ. A nyitott kérdéseknél pedig nincs rosszabb. Mindenesetre a fiú a szombathelyi rendőrségen van, legkorábban 1998. április 23-án, csütörtök délelőtt szabadulhat. De vajon szabadul-e?
Tánczos Gábor rendezett családi körülmények között élt. Már ha rendezettnek lehet nevezni azt, hogy szülei két évvel korábban elváltak. Az édesapa, Tánczos István ugyan elköltözött, de nem szakította meg kapcsolatát volt feleségével.
Közös gyermekük sorsát szívén viselte, Gábor édesanyjával a baráti kapcsolat megmaradt. A fiú egy másfél szobás panellakásban lakott egészen addig, amíg a rendőrök le nem tartóztatták. Az első emeleti lakás sötét, a ház előtti fák eltakarják a napot.
A hatvanas években épült házsor átlagos lakását meleg otthonná varázsolta Gyöngyi, az édesanya aki a mai napig várja, hogy bebizonyosodjon: fia ártatlan, a rendőrök csak egy bűnbakot találtak személyében.
Fiának letartóztatását az édesanya akkor tudja meg, amikor a körmendi és szombathelyi nyomozók néhány órával az után, hogy Gábort elvitték, ismét az üzletben vannak. Pár nappal később Gyöngyi így emlékezik arra a délelőttre:
- Nem sokkal tíz előtt jöttek. Megint megkértek, hogy menjek haza, mert szeretnének körbenézni a lakásban. Nem tudtam mit tenni, ismét otthagytam a munkám. - Gábor hol van? - kérdeztem, amíg hazafelé tartottunk. Elmondták, hogy Zsófi megölésével gyanúsítják és a szombathelyi kapitányságon tartották. Azt hittem, rögtön elájulok - meséli. Gábor borjú nagyságú fekete kutyája körbenyal, a tacskó egy idő után megunja a barátkozást és lefekszik a fotelban. Amíg nézelődöm, kulcs fordul a zárban és megjön Gábor nagyapja, Józsi bácsi. Immár hármasban próbáljuk megfejteni: vajon miért tartják fogva a fiút? Csak bűnbakot kerestek, vagy valóban a gyilkost fogták el?
- Hol hagytam abba? - kérdi az anya.
- Hazafelé jött a rendőrökkel - emlékeztetem az érthető módon szétszórt nőt.
- Igen, igen. Bejött a lakásba hét, vagy nyolc civil ruhás, a többiek a ház előtt voltak, lezárták az egész környéket. Megmutatták a házkutatási parancsot, majd a lakásban mindent fölforgattak. Úgy indult, hogy Gábor szobájából összeszedtek valamennyi személyes holmiját. Az összes ruhát, cipőt, a pizsamáját, egy fél pár papucsot - a másik felét máig nem találtam meg -, még az iskolai tablóképet is elvitték. Aztán következett a lakás többi része. Kiszedték a hamut a cserépkályhából, még a kutya alól is elvitték a szakadt pólót. De nem hagyták abba. Felnyitották az ágyakat, a szekrény tetejére felnéztek, szétszedték a fürdőszobát. A lakásban található összes kést elvitték. Közel harminc kés volt itthon az étkészletet is beleszámítva. Nem hagytak itt egyet sem. Délután fél ötkor mentek el. Az orrom alá dugtak egy listát, hogy írjam alá, ezeket vitték el. Nálam viszont nem hagytak másolatot! Ön szerint ez nem ütközik törvénybe?
- Nem tudom, nem vagyok sem jogász, sem rendőr - mondom, de visszatartom kikívánkozó megjegyzésem: hála Istennek. Nem irigylem a hivatalos embereket, akiknek magánügyekben kell vájkálniuk, életeket tesznek tönkre, vagy éppen családokat választanak ketté. Nem a legmegbecsültebb hivatás az övék.
A nagyapa veszi át a szót. Arcán indulat látszik. Aztán kirobban:
- Az elmúlt napokban a sajtóban megjelentekkel ellentétben Gábor nem agresszív fenegyerek - kezdi. - Nem ártott ő soha, senkinek. Életében nem ivott egy pohár alkoholt, mindig csak ásványvíz. Semmi más. Azt természetesen nem lehet letagadni, hogy nem egy könnyű eset. Az általános iskola után mindent megpróbált. Először a vendéglátó szakközépbe iratkozott be, de hamar abbahagyta. Ezután következett a kertészeti iskola, de ott sem találta meg az érdeklődését felkeltő tantárgyakat. Más választása nem lévén, beírattuk a körmendi mezőgazdasági-gépkezelő iskolába. Néhány hónap után behivatta az igazgató a lányomat és azt mondta: “Annyi igazolatlan órája gyűlt össze Gábornak, hogy kénytelen eltanácsolni”. Semmit nem tudtunk arról, hogy nem járt be a tanításokra. Ez sem tetszett meg neki. Végső elkeseredésünkben megkérdeztük tőle, mit akar csinálni. Azt mondta, hogy őt csak a földrajz és a történelem érdekli, s szeretne leérettségizni. Így utolsó mentsvárként beírattuk az esti gimnáziumba. Eleinte nagyon jól ment neki a tanulás, de amikor jöttek a komolyabb matek feladatok, meg a nyelvtan, akkor ezt sem bírta tovább és abbahagyta - kezdi sorolni a nagypapa Gábor életének főbb állomásait. Mások megirigyelnék a változatos éveket, de a fiúban büszkeség helyett dac és tenni akarás volt.
- Önök szerint miért nem tudott a négy iskola közül egyben sem huzamosabb ideig megmaradni Gábor? Hiányzott belőle az elszántság, esetleg a többi diákkal nem jött ki?
- Ez is, az is - mondja Gyöngyi, miközben egyik cigarettáról gyújt a másikra. - A kezdeti tenni akarás mindig is megvolt benne, de mindig feladta. Nem szeretett olyat csinálni, ami neki nem tetszett.
- Összeszorított fogakkal, de túl kell vészelni a nehéz időket.
- Gábornak két éves korában agyhártya gyulladása volt. Nagyon beteg lett szegénykém és amikor felgyógyult, az orvosok kímélő életmódot javasoltak neki. Azt mondták: ne veszekedjünk vele, mert akkor könnyen kiújulhat a betegsége. Életében egyszer nem ütöttük meg a gyereket. Soha még rá se kiabáltunk. Ő a mi szemünk fénye.
- Mit csinált itthon egész nap? Nem féltek attól, hogy elkallódik és mire felnő, itt lesz szakma nélkül, nyolc általánossal?
- Nem unatkozott itthon - vesz át a szót ismét Józsi bácsi - Magánszorgalomból nyelveket kezdett tanulni. Minden pénzünket nyelvkönyvekre, meg kazettákra költöttük. Gábor gond nélkül megérteti magát négy nyelven. Tudja, a kosárlabda a mindene. Játszik a körmendi csapatban két idegenlégiós. Az egyik meccs után odament az egyikhez és elbeszélgetett vele - angolul. A többiek csak néztek, s erre ő nagyon büszke volt. Szétszórtságát és különcségét a többiek nem nézték jó szemmel. A vele egykorúakkal nehezen barátkozott, világ életében a felnőttek társaságát kereste. Emiatt közösítették ki a srácok és kezdtek mindenfélét mesélni róla. Olyanokat, hogy inkább a fiúkat szereti, nem a lányokat.
- Van Gábornak barátnője?
- Nincs. Nagyon tetszik neki egy kislány, de nincs hozzá bátorsága, hogy randevút kérjen. Tudja, félénk egy kicsit.
- Hány éves az a kislány?
- Gabival egykorú lehet. Talán egy-két évvel fiatalabb. Nem tudom pontosan. Mindenesetre tetszik neki a lány, leveleket írogat, amiket soha nem küld el. Már arra is gondoltam, hogy tudtán kívül feladom az egyiket, de meggondoltam magam. Nem avatkozom az unokám életébe.
- Ennyi? Nyelvet tanult, álmodozott egy lányról? Ezzel teltek a mindennapok?
- Á, dehogy. Megőrült az Amway-ért.
- Hogy miért?
- Amway. Tudja, az a tisztítószer, meg parfüm forgalmazó.
- Igen, tudom. Csak nem ott dolgozott?
- Csak szeretett volna. Gyűjtötte a pénzt, hogy beléphessen. Gyuri, a barátja bolondította meg ezzel, együtt akartak beszállni.
- Ez az a Gyuri, aki Zsófiék fölött lakik?
- Igen, az.
- Gyakran járt a barátjához Gábor?
- Nem tudom, nem számolt el a napjaival. Oda ment, ahova csak akart. De úgy tudom, inkább abban az üzletben találkoztak, ahol Gyuri dolgozott.
- Ezek szerint elképzelhető, hogy Gábor már régebbről ismerte Zsófit?
- Erről nekünk nem beszélt.
Észrevehető az édesanyán, hogy kényes számukra a téma. A gyilkossághoz ugyan semmi közük a kérdéseknek, de legalább van rá mód, hogy megismerjem Gábort, a mindennapjait és egy kicsit a gondolkodását is.
- Miért közösítették ki a többiek?
- Szeretett nagyot mondani - mesél tovább a nagyapa. - Nem akart kevesebb lenni a többieknél és ezt csak így tudta elérni. Nekünk nincs sok pénzünk. Ami van, azt nagyon okosan kell beosztanunk. Gábornak napi két-háromszáz forint zsebpénze volt, s ugye ebből nem lehet villogni. Soha nem járt márkás cuccokban, nem volt drága órája. Autóra még nekünk sem telik, hát még neki. Próbált valamiben megkapaszkodni, és erre nagyon jó alkalom volt neki Gyuri, meg ez a hogy is hívják, ez az am...
- Amway - segítem ki Józsi bácsit.
- Az, az. Soha nem jut eszembe a neve. Szóval végre talált valami célt az életben. Megmondom őszintén, nagyon el voltam keseredve, hogy nem tanult tovább. Akinek nincsen valamilyen szakma a kezében, az ma éhen hal. Teljesen megőrült ezért a munkáért. Pedig még el sem kezdte, de tervezgetett, álmai voltak a jövőről. Szerette volna végre azt csinálni, amihez kedve van. Csak hát ez a gyilkosság közbe szólt. Iszonyatos szerencsétlenség, hogy aznap pont felment a barátjához. Ha nincs abban a lépcsőházban, akkor szóba se kerül a neve. A másik pedig az, hogy ön szerint egy gyilkos másnap elújságolja a városban: Hé, figyeljetek, én ott voltam!? Ezt kizártnak tartom. Ő minden félelem nélkül kiáltott föl és segítőkészen ment a rendőrségre. Gábort is megrázta a hír, s próbált közreműködni a hatósággal. És tessék, mi lett a vége? Na mi? Hogy őt tartják gyilkosnak. Pont őt, akinek ártatlanságát senki sem kérdőjelezi meg, csak ezek a rendőrök. Találtak egy bűnbakot, aki túl gyenge ahhoz, hogy ellenálljon és valami hazugsággal etesse meg a zsarukat - fakad ki a nagyapa.
Tehetetlen dühét nem tudja kin levezetni. Józsi bácsi kitörése kicsit elgondolkodtató. Mi van, ha Gábor örökölte ezt az egyik percben nyugodt, a másikban indulatos személyiséget? Állítólag a nagyszülők génjei öröklődnek a legdominánsabban a gyerekekben. Miközben Gyöngyi ismét rágyújt, a nagyapa pedig a kutyákkal van elfoglalva, van egy percem elgondolkozni ezen az ellentmondáson. Eszembe jutnak Zsófi barátnőjének szavai: “Egyszer csak felkapta a vizet és minden ok nélkül kiabálni kezdett”. Valóban ennyire kétarcú lenne Gábor? Képes lenne elkövetni egy gyilkosságot úgy, hogy meg sem látszik rajta?
A mindenki által visszahúzódó, magányos farkasnak ismert fiú lehet, hogy nem is az, akinek mutatja magát? Gyöngyi kotorászni kezd táskájában. Elővesz egy gyógyszeres üveget és bekap egy tablettát.
- Nyugtató - mondja az anya - e nélkül már régen a kórházban lennék. Az elmúlt hetekben lefogytam vagy hat kilót. Teljesen kikészít ez a cirkusz Gabi körül. Nem tudom, kinek áll érdekében befeketíteni a fiamat, de úgy tűnik eredményes az akciója. Lehet, hogy a gyilkos terelte Gáborra a gyanút, de az is lehet, hogy a rendőrök kiverték belőle a vallomást és ezzel elintézettnek tekintik az ügyet.
- Kiverték a fiúból a vallomást? Egy ország figyeli a nyomozást. Ekkora bakit mégsem követhetnek el a rendőrök!?
- Nem csak verték, de gyógyszert is adtak neki - folytatja.
- Verés és gyógyszer? Ennél súlyosabb vádakat ritkán hallani a rendőrséggel szemben.
- Másképp nem tudták volna rábizonyítani Gáborra a gyilkosságot. Maga mit tenne, ha hetekig nem hagynák aludni, egy százas körtébe nézve kellene eldiskurálnia tizenkét órán keresztül, szünet nélkül a nyomozókkal, miközben végig azt mondanák: “Te beteg vagy, téged nem lehet elítélni. Egy ország fog ünnepelni, ha beismered a gyilkosságot! Úgysem kerülsz börtönbe, mond meg, hogy te voltál!”
- Ezt mondták a rendőrök?
- Igen. Az egyik hajnalig tartó kihallgatás után Gábor hazajött, leült az ágyam szélére. Reggel hatig mesélte, mit csináltak vele Szombathelyen. Akkor mondta ezt is. Miért hazudna nekem? Én vagyok az egyetlen, aki segíteni tud neki. Mindig, mindent megbeszéltünk egymással. Titkolózás nélkül éltünk mindig - hozakodik elő a család belső dolgaival is Gyöngyi, csak hogy bizonyítsa igazát.
- Nem tudom mennyit segít, de elmondom - kezdi ismét az édesanya -, hogy amikor kórházban voltam, nem jött be hozzám. Azt mondta, rosszul lesz a kórházban. Az ottani szagokat és a vér látványát nem bírja.
- A feleségem temetésére sem jött el - hozza szóba a múltat Józsi bácsi - a mai napig itt vannak a szavai a fülemben: “ Teljesen kikészülnék, biztos nem bírnám ki a nagyi temetését”. Így ő volt a családban az egyetlen, aki itthon gyászolta a feleségem. Gábor is elsiratta a nagymamáját, de nem nyilvánosan, hanem a négy fal között.
- Ennyire érzékeny a fiú? Egyesek szerint nem tud alkalmazkodni a külvilághoz. Mintha egy szigeten élne.
- Igen, a saját maga felépítette szigeten. Ez talán bűn?
- Nem, de az ismeretlen próbál kialakítani egy képet Gáborról. Hogy ne csak a gyanúsítottat lássa, hanem egy 18 éves, nagy gyerek képét is. Azt mondják a rendőrök, hogy vérnyomokat találtak Gábor nadrágján. Hogyan kerülhetett az oda?
A kérdés nem éri váratlanul a családot. Elmosolyodnak, egymásra néznek, majd Gyöngyi válaszol:
- Körülbelül tíz nappal a gyilkosság előtt, az egyik játékteremben voltunk. A biliárd asztalt kellett odébb tenni és ő segített. Én egy külső teremben voltam, egyszer csak látom Gabit kirohanni. Fogta a kis kezét, mintha levágta volna az ujjait. Pedig csak a kisujján sértette fel a bőrt, az vérzett. Futkosott szegénykém, nem tudta mit csináljon. Ő még a vér látványától is rosszul lesz, hát még ha a saját keze vérzik. Gyorsan rátettünk egy szalvétát, mert mást nem találtunk. Utána átmentünk a kórházba, ahol elmosolyodtak a “komoly” sérülésen, de azért bekötötték. Kórlapot is kiállítottak, úgyhogy hivatalos papíron tudjuk bizonyítani, honnan vannak a vérnyomok a nadrágján. Ha ez a vércsepp a rendőrség bizonyítéka, akkor biztosan itthon lesz Gabi legkésőbb a hét végén. De nem így történt...
Huszonnégy nappal a gyilkosság után, Gábor édesapja, Tánczos István, fia védelmében támadásba lendül. Magyarszecsőd az első falu a nyolcas főúton Körmend előtt.
A csöngetésre Tánczos úr élettársa jön a kapuhoz. Párja nincs itthon, kislányukkal ment ebéd előtti sétára. Tíz percet sem kell várni, amikor a kapu felé tart egy férfi kislánnyal: Ő Gábor édesapja. A vasárnapi betolakodót a házba invitálja a férfi.
A békés, nyugodt férfi a körmendi vasútállomás restijében pincér. Hajnalban indul, késő este ér haza, hogy új családjának megkeresse a pénzt. Gábor édesanyjától néhány éve elvált, azonban a kapcsolat nem romlott meg kettejük között. Talán közös fiuknak, Gábornak is köszönhető, akinek sorsa mindkettejüknek fontos. Főleg most, amikor szeretteitől távol, egy hideg börtöncellában kell élnie. Az összefogás most mindennél fontosabb. A család szeretné kideríteni az igazságot, s ebben a szülőkön kívül a nagyapa és Kati, a sógornő is segít.
- A szülő természetesen a gyermeke mellett áll, jóban rosszban. Azonban, ha jól tudom most nem csak erről van szó. Gábor ártatlanságát nem kérdőjelezi meg, de emellett önnek, a rendőrséggel ellentétben bizonyítékai is vannak arra, hogy fia nem követhette el ezt a szörnyű bűncselekményt.
- Igen, sógornőmmel nyomozni kezdtünk, s érdekes információk birtokába jutottunk. Az ügy sajnos nagyon összetett. Először is tisztázni kell, hogy milyen gyerek Gábor. Elkövethette-e a gyilkosságot, hol volt abban az időben, mit csinált a gyilkosság pillanatában? Másodszor meg kellene vizsgálni, hogy mit csinált Zsófi édesapja akkor, hol volt az autója, milyen alibit tud igazolni magának? Meg kell nézni az apa kollégáit, barátait, magánéleti kapcsolatait. Ebben is sok érdekességet találhatnának a nyomozók, azonban ők ezekkel nem foglalkoznak. Ülnek a babérjukon, mint aki jól végezte dolgát azzal, hogy Gábort letartóztatták. Nem nézik meg Zsófi családi körülményeit, azt, hogy volt-e az apának ellensége, aki esetleg bosszúból ölte meg a kislányt. Pedig az apának volt, és van ellensége, akinek igenis érdekében állhatott ilyen brutálisan megbosszulni egy régebbi sérelmet. Ezt mind nem vizsgálják a rendőrök. Nem értem, miért nekünk kell kinyomozni az igazságot? Vajon miért van akkor rendőrség, ha semmit nem csinálnak?
- Kezdjük az elején. Milyen valójában Gábor?
- Gabi egy teljesen átlagos gyerek. Értetlenül állunk elfogása előtt. Nem úgy nevelkedett, hogy ilyen szörnyű tett elkövetésével vádolhassák. Igaz, hogy kisebbségi érzése van, de ez nem az agresszióban nyilvánul meg. Ellenkezőleg, magányos, nehezen barátkozó gyerek. Egy 18 éves, nagy gyerek. Még a legyet sem merte agyoncsapni, ha berepült a szobába. Emlékszem, nekem szólt, hogy kergessem ki, vagy üssem le, mert ő nem meri. Imádja a sportot. A körmendi kosárlabdásokért odavan. Elkísérte őket az ország legeldugottabb zugába is. A csapat szurkolói bizonyíthatják: nem tartozott a kemény maghoz, mindig nyugodtan, sportszerűen szurkolt, úgy, ahogyan a hétköznapokban is élt - meséli István, miközben egyik cigarettáról gyújt a másikra. Az elmúlt hetekben lefogyott pár kilót. Őt is megviseli Gábor meghurcolása.
- Mi van a kislány szüleivel?
- Köztudott, hogy Zsófi szülei válás előtt álltak. Nem jöttek ki egymással, főleg azért, mert az édesapa a szóbeszéd szerint máshol keresett vigaszt magának. Egy közeli faluban lakik a hölgy, aki többször járt a Németh Mária utcai lakásban. Természetesen csak akkor, amikor kettesben lehetett az édesapával, Ferenccel. Zsófi kétszer is rajtakapta őket a légyotton. Azt mondta a kislány: ha hazaérkezik édesanyja külföldről, akkor elmondja amit látott. Ezt bizonyítani tudom, nem csak kitaláció. Érdekes dolog, hogy amikor a rendőrség látókörébe került a hölgy, akkor hirtelen levágatta hosszú, fekete haját és befestette vörösre. Ennek akkor van jelentősége, ha elmondom, mi hangzott el Zsófi boncolásakor.
- A kislány boncolásakor elhangzottakról Ön honnan tud?
- Szombathelyen, ahol a videó kazettát átjátszották a rendőrök, jelen volt egy újságíró. Ő mondta, ha kell a bíróságon is elmondja amit látott, hallott a kazettán. Két boncorvos végezte a dolgot, és a beszélgetésük is jól hallható. Az orvosok azt mondták: a kislány nyakát késsel nem vághatták el, csak valami cserépszerű tárggyal. A rendőrség nem tudom miért keres a mai napig kést, mint a gyilkosság eszközét! Csak nem azért, mert Gáborból kiverték azt a vallomást, miszerint ő követte el a gyilkosságot, méghozzá késsel? (A beszélgetés még a nyomozás kezdeti szakaszában történt, amikor még az orvosok sem tudták, mivel ölték meg a kislányt. Azóta kiderült: éllel bíró eszközzel vágták át Zsófi nyakát, de hogy ez mi volt, máig nem lehet tudni. Csak azt: a nyaki metszeten étel és famaradványokat találtak, tehát nem hétköznapi tárggyal követték el a gyilkosságot. Ki és mikor használ olyan eszközt, amivel ételt és fát is vág? Megválaszolatlan kérdés a mai napig! A szerző. )
A felvételen jól látható, amikor a kislány kezéről leveszik a gyilkosság helyszínén ráhúzott zacskót, és hosszú, fekete hajszál van az ujjai között. Érdekes nem? Zsófinak szőke volt a haja, Gábornak pedig egy-két centiméter hosszú, tüskefrizurája van. Akkor hogyan került oda a fekete hajszál? Csak nem attól a bizonyos hölgytől származik? Ha az én ujjaim között van egy hajszál, akkor azt kiveszem. Ezt csak akkor nem tudom megtenni, ha már nem vagyok erre képes. Nagyon valószínű, hogy a kislány gyilkosától származik a hajszál. A rendőrség mégsem nyomoz ezen a vonalon. Ennek egyetlen magyarázata lehet csak. Fiamat akarják gyilkosnak kikiáltani. Kinek áll ez érdekében?
Ez a kérdés is megválaszolatlan marad egyelőre.
Eközben a szülők birtokába jutnak Gábor beismerő vallomásai. A kézírásos szöveget olvasva a laikus is értetlenül áll a leírtak előtt. A fiú ugyanis három hét alatt öt, egymástól merőben eltérő vallomást tett.
A tények ismertek. Gábort április huszadikán vették őrizetbe. Három nap állt a rendőrség rendelkezésére, hogy a fiú bűnösségét igazolva, előzetes letartóztatásba helyezzék.
Április 23-án, a 72 óra letelte előtt hirtelen beszélni kezdett Gábor. Egy érthetetlen, a valóságtól gyakran elrugaszkodó vallomást írt. Ez elég volt az egy hónapos előzetes letartóztatáshoz. A körmendiek persze rögtön suttogni kezdtek, mivel a megyei rendőr-főkapitányt másnap, 24-én léptették elő dandártábornokká.
Elképzelhető, hogy csillaghullás lett volna a megyében, ha nem találnak elkövetőt a gyilkossághoz? Mindegy kit, csak beismerje, amit lehet, hogy el sem követett.
Gábor szülei minden követ megmozgatnak, hogy végre az igazság is napvilágot lásson. Az édesanyát munkahelyéről kirúgták, mondván: nem foglalkoztatunk egy gyilkos rokonát. A nagyapa eladta öröklakását a költségek fedezésére. Az édesapát - aki gyakran jár át Ausztriába dolgozni - az osztrák tévé gyilkossággal kapcsolatos riportja miatt, nem szívesen hívják a sógorok. A szülők mégis kitartanak és közben értetlenkednek. Miért nem sikerült még a rendőröknek egyetlen tárgyi bizonyítékot sem felmutatni, ami Gábor bűnösségét igazolja? Miért nem mondták meg a fiúnak, hogy a nadrágján talált vér az övé, és nem Zsófié? Miért nem engedik meg Gábornak, hogy rádiót hallgasson, újságot olvasson? Igaz, hogy a Gábor tanúkihallgatása során elkövetett ütlegeléseket a nagyapának elismerték, azóta viszont tagadják a rendőrök?
A Tánczos család lakásán történt házkutatásnál, miért vitték el 30 darab tompa, étkészletből való kést, valamint egy krumpli hámozót, és miért hagytak a lakásban nyolc darab éles, recézett kést? Miért vittek el 76 darab bűnjelet, köztük a kutyák alatt lévő, koszos pólót? A Gábor nadrágján talált vérnyomok elemzését a szakértők - mivel kiemelt bűncselekményről van szó - négy nap alatt elvégezték. Miért nem mondta meg a rendőrség az eredményt - főleg Gábornak - és miért a sajtónak kellett kideríteni az igazságot? Ilyen és ehhez hasonló, megválaszolatlan kérdések forognak nap mint nap a szülők fejében.
Gábor több levelet is írt családjának, ezek közül talán a legmeghatóbb a következő két idézet:
“Ha ne adj Isten valamelyikkőtökkel akármi baj történne ... a ti érdeketekben hajlandó leszek bármely szervemet donorként felajánlani azért, hogy ti egészségesen és boldogan élhessetek tovább. Tehát ha arról lesz szó, lemondok az életemről csak azért, mert nagyon szeretlek mindannyitokat ... Jelen pillanatban ez minden, amit tehetek. Sajnos. De mégsem bánom, mert nekem még ennyit is megér, ha segít nektek. Minden, ami történt elmúlt, de akkor is egy család vagyunk és maradunk. A Család a legfontosabb és legszentebb dolog a világon”.
“Nagy titokban szívem, lelkem legmélyén egy kicsit azért hiszek és reménykedem (remélem ti is) abban, hogy találkozunk. De ha ne adj Isten mégsem, arra az esetre kívánok nektek jó egészséget és hosszú, boldog életet”.
Ezek a sorok az elkeseredettségről és a családszeretetről szólnak. Mégis van valami, ami Gábor ártatlanságát - a család szerint - ennél is jobban bizonyítják. Ez pedig a fiú ellentmondásos vallomásai.
