1998. december 7. Szombathely
A Szombathelyi Megyei Bíróságon megkezdődött Tánczos Gábor tárgyalása. Reggel nyolc órakor bilincsbe verve vezették be a tárgyalóterembe a vádlottat.
A termet tyúklopási perekre tervezték, ugyanis az újságírók és az érdeklődők alig fértek el. Az év legnagyobb felháborodást kiváltó gyilkosságának tárgyalásán az összes nagyobb napilap és tévéstáb jelen volt.
A dr. Spitz János vezette tárgyalás a vádirat ismertetésével kezdődött. Az ügyész egyrendbeli bűncselekmény elkövetésével vádolja a fiút, aki megértette a vádat, bár ártatlannak vallja magát.
A bíró több órán át faggatta a fiút életéről, a gyilkosság előtti mindennapjairól, iskoláiról és barátairól. Gábor elmesélte, hogy délutánonként a Körmenden található Zsade Presszóba járt rendszeresen, ott találkozott barátaival. Elbeszélgettek, néha lecsúszott egy-egy vörösboros kóla, de soha nem részegedett le.
Spitz bíró a hétköznapokra terelte a szót, s ekkor Gábor elmondta: ébredés után rendszerint nyelvtanulással teltek napjai, önképzős módszerrel, kazetták segítségével sajátította el a tananyagot. Ekkor a bíró megkérdezte: német nyelvtanulásakor nem gondolt-e arra, hogy a városban jó szakembernek tartott, Mikos Erzsébet tanárnőhöz járjon? Az ügyet jól ismerőkben megfagyott a vér.
Nevezett hölgy ugyanis Zsófi édesanyja. Gábor elmondta, eszébe sem jutott, bár tudta, ki az a Mikos Erzsébet. A Zsófiék lépcsőházában, egy emelettel feljebb lakó Sz. Györgyről kérdezgették a fiút, aki a férfit barátjának és üzlettársának nevezte. A barát szónál megakadt a bíró, s megkérte a vádlottat, értelmezze azt. A fiúnak igazán nem volt, a szó klasszikus értelmében vett barátja, de aki kedvesen szólt hozzá, végighallgatta meséit, azokat így nevezte. Gábort ekkor hazugságon fogták, ugyanis a fiú elmondása szerint április előtt utoljára január körül járt a Németh Mária utca környékén.
A bíró szerint tanúk vannak arra, hogy két nappal a gyilkosság előtt látták őt a környéken. Gábor azt mondta, kutyasétáltatás közben soha nem volt arrafelé, míg egyik ismerőse azt vallotta: Gábor rendszeresen a város széli lakótelep környékén futtatta a kutyát. Hazugság után hazugság, belekeverték Gábort saját mondandójába.
A kívülállóban felmerült a kérdés: ha a hétköznapi apróságokban sem mond igazat a fiú, akkor miért kellene elhinni: a gyilkosság kapcsán nem hazudik? Azonban nem ugyanaz, hogy egy fiatalember megrémülten, egy gyilkosság vádlottjaként a bíróság előtt belezavarodik mondandójába, vagy pedig elkövette a brutális gyilkosságot.
A bíró Gábor magánélete felől kérdezősködött: udvarolt-e valakinek, volt-e kapcsolata lányokkal? A fiú válasza: “Nem mondhatnám, hogy udvaroltam lányoknak, bár szerettem volna, de nem úgy sikerült. Kapcsolatokat kerestem, de nem jöttek össze.“
A kérdések közelítettek a mindennapokhoz. Miért írt beismerő vallomásokat? Miért ismerte be a gyilkosságot, ha nem ő követte el? Gábor elmondta, hogy még őrizetbe vétele előtt közölték vele a rendőrségen: ő egy beteg ember, nem kerülhet bíróság elé, ha beismeri az iszonyú tettet, akkor az egész ország ünnepelni fogja.
Majd a börtönben, vele egy cellában lévő verőember naponta bántalmazta: kékre-zöldre verte, ütötte a fejét és ugrált a mellén. A zárkatárs diktálta neki a vallomásokat, s közben folyamatosan mondta: szexuálisan beteg, ideggyenge, és bármit tesz, úgyis elítélik. A férfi megfenyegette, ha elmondja az őröknek, akkor komolyabb verések várnak rá! Gábor tartott tőle: ha a rendőröknek szól, akkor azok nem veszik majd komolyan, a zsaruk korábbi verései megismétlődnek.
(A tényekhez tartozik: Gábornak gyerekkorában agyhártya gyulladása volt, s az orvosok közölték a szülőkkel: semmilyen fizikai bántalom nem érheti a fiút. Tizennyolc év alatt egyetlen pofont sem kapott a gyerek, óvták egészségét. Így nem csoda, hogy élete első pofonja után megrémült, főleg ha az a pofon olyan volt, hogy a kihallgató szobában a székről több méterre, a földön landolt a verések után. A szerző.)
A bíró ismét hazugságon fogta a fiút, amikor megkérdezte, mit vett március 30-án, a gyilkosság helyszíne mellet található áruházban? Gábor korábbi vallomásaiban azt mondta, mindössze egy liter tejet. A pénztárgépek átvizsgálása után kiderült: aznap nem volt ilyen tétel. Ekkor a vádlott elgondolkozott, s elmondta: valóban, vett még kenyeret, üdítőt és egy halkonzervet is. A bíró nem értette, hogyan emlékezhet Gábor arra, hogy hónapokkal korábban pontosan mit vásárolt. Hiába, valakinek jó a memóriája, valaki pedig hitetlen.
Az is főbenjáró bűnnek számított a bíró szemében: Gábor nem tudta annak a tankönyvnek a címét, amelyből április elsején tanult. Hosszú gondolkodás után is csak azt tudta megmondani a fiú, milyen színű a könyv és milyen rajz van az elején.
Senki nem irigyelte a bírót a decemberi tárgyaláson. Ha a beidézett, több mint harminc tanú mindegyike igazat mondott volna, akkor Gábor aznap délután, ugyanabban az időben nyolc különböző helyen lett volna egyszerre, s délután öt és hét óra között nem két óra, hanem legalább egy nap telt volna el. Ugyanis a hamis tanúkat nehéz volt kiszűrni, pedig többen voltak, akik eskü alatt hazudtak.
Az első tárgyalási nap az ebédszünet után folytatódott. Gábor részletesen elmesélte, mit csinált a gyilkosság napján. A fiú, elmondása szerint nyolc órakor kelt, reggelizett, majd hosszabb, rövidebb megszakításokkal angolt tanult otthon. Ki sem mozdult a lakásból, fél ötig a könyvet bújta. Ekkor bekapcsolta a tévét, és az egyik külföldi adón játszott kedvenc sorozatát nézte meg. A filmnek háromnegyed ötkor lett vége, ekkor megfürdött, evett valamit és felöltözött. Nem sokkal fél hat után léphetett ki a lakásból, és egyenesen a Németh Mária utca felé indult, ahol barátja lakott.
Az út 1800 méter - közel két kilométer - amit sétálva, kényelmesen haladva egy átlagember 15-20 perc alatt tesz meg. Így Gábor öt óra ötven perc előtt nem érkezhetett a házhoz. Ezt támasztja alá az is, amit a fiú barátja és annak felesége vallott a bíróság előtt: azt mondták, Gábor akkor érkezett hozzájuk, amikor a Duna tévén vége lett a mesének, ugyanis Sz.-ék gyereke azt nézte. A gyermek kifutott a konyhába, s akkor Gábor már ott volt.
A mesének 17 óra 50 perckor lett vége aznap.
Zsófi negyed hatkor lépett ki az iskola kapuján, és a szakértők szerint az utat legfeljebb húsz perc alatt tette meg házukig. Így legkésőbb 17 óra 35 perckor Zsófi a lakásban kellett hogy legyen. Gábor ekkor indult el otthonról. A kislányt, otthonába érkezése után egy-két percen belül megölték. Gábor a gyilkosság idejében még Körmend főutcáján sétált, élvezte a napsütést és bámulta a kirakatokat. Ennyit az időpontokról.
Gábor, miután felment a Németh Mária utca hármas számú ház negyedik emeletére barátjához, leült a konyhába. Gyuri folytatta a mosogatást, közben beszélgettek. Később telefonon hívták a férfit, s a lépcsőház első emeletén lakó egyik szomszéd közölte: meghúzták az autóját, menjen le a ház elé. Gyuri tudta, bolondok napi tréfáról van szó, de mivel a szemetet mindenképpen le akarta vinni, nem sokkal a hívás után, Gáborral elindultak a negyedik emeletről lefelé.
A bíróság a Matáv számlák alapján bizonyította: a hívás 17 óra 57 perckor érkezett. Sz. úr vallomása szerint Gábor ekkor körülbelül tíz perce már a lakásában volt. Hat óra előtt egy-két perccel indultak lefelé, s a ház előtt még tizenöt percet beszélgettek. Ekkor Gábor elköszönt barátjától, és hazaindult. Zsófi ekkor legalább fél órája halott volt.
A bíró ismét rákérdezett, miért írt beismerő vallomásokat, ha semmi köze a gyilkossághoz. Gábor elmondta: a rendőrök azzal fenyegetőztek, ha nem ismeri be a bűncselekményt, akkor kiviszik Körmend főterére, ahol az emberek meglincselik. Félelmében kénytelen volt leírni azt, amit a zsaruk diktáltak.
A tárgyalás második napja Zsófi tanárainak, osztálytársainak és barátnőinek meghallgatásával folytatódott. A vallomásokból kiderül: Zsófi negyed hatkor lépett ki az iskola kapuján, mivel édesapja nem várta, egyedül indult haza.
A sorházak előtti játszótéren találkozott barátnőivel, akiknek azt mondta: felmegy a lakásba, lerakja a táskát és jön vissza játszani. A lányok hiába várták Zsófit, ő soha többé nem tért vissza barátnőihez.
Több tanú is azt vallotta a tárgyaláson, hogy fél hat és hat óra között, láttak egy magas, fekete hajú, napszemüveges férfit a lépcsőház körül sétálni. A bíró kérdésére egyértelműen tagadták, hogy Gábor lenne az ominózus ember. A mai napig nem lehet tudni: kit láttak a szomszédok április elsején, Zsófi meggyilkolásának időpontjában?
A házban lakók egyike azt vallotta: nem sokkal hat óra után indult el vásárolni, s amikor kilépett a lépcsőházból, látta Sz. Györgyöt a ház előtt beszélgetni egy idegennel. A lakó azt állította, nem Gábor volt ott, nála alacsonyabb, bőrdzsekit viselő férfit látott. A szomszéd hazudott, vagy esetleg Sz. úr? Ki lehetett a napszemüveges ember, mit keresett a lépcsőház körül? Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.
A tanúk padjára ekkor Sz. Györgyöt, Gábor ismerősét szólították. A férfi az, aki biztos alibit tud igazolni a fiúnak, s ő az, aki miatt Gábor belekeveredett a gyilkossági ügybe. A családos férfi elmondta: nem sokkal hat óra előtt érkezett április elsején hozzá a fiú. Ő mosogatott, addig a srác leült a konyhában, beszélgettek a közös üzleti tervekről, nevetgéltek. Jó hangulatban teltek a percek, aztán megszólalt a telefon. A ház első emeletén lakó szomszéd szólt fel, hogy meghúzták Gyuri autóját, menjen le megnézni.
A Matáv számla alapján 17 óra 57 perckor érkezett a hívás. A tanú szerint ekkor legalább tíz perce a lakásban volt Gábor. Mivel úgyis le akarta vinni a szemetet, elindultak a negyedik emeletről. Ő ment elöl, Gábor pár lépéssel mögötte. A fiúnak kifűződött a cipője, közben ő egy lépcsőfordulóval már lejjebb volt. Amikor Gábor utolérte, mondott neki valamit, de már nem tudja, hogy mit. A fiú vallomásai szerint ekkor mondta azt, hogy hallott valamilyen hörgő hangot a harmadik emeleti lakásból.
Nem tulajdonítottak a dolognak nagy jelentőséget. Mindketten kiértek a ház elé, Sz. György még beszélgetett a fiúval néhány percig, elköszöntek, majd látta, ahogy Gábor elindul hazafelé. Ő felment az első emeleten lakó szomszédhoz - aki telefonált - s ott legalább fél órát eltöltött.
A gyilkosságról este fél tíz körül hallott először. Rendőrök csöngettek a lakásba, kérdezősködtek, s felkérték hatósági tanúnak. Gáborral a letartóztatás előtt csak akkor találkozott, amikor a helyszínen bizonyítási kísérletet hajtottak végre. Így nem tudta megerősíteni a fiúnak azokat a panaszait, miszerint tanúként való kihallgatásai alatt folyamatosan bántalmazták a rendőrök, s akarata ellenére íratták vele a vallomásait.
A tárgyalás harmadik napján érdekes módon a szava hihetetlen tanúk kerültek sorra. Volt, aki eskü alatt azt vallotta: háromnegyed hétkor látta Gábort, amint a gyilkosság helyszínéről a város központja felé tart. Húzogatta a nadrágját, ami feltűnő volt számára. A fiú szerinte kék farmer dzsekit viselt.
A gyilkosságot fél hat után követték el. Gábor hat óra után nem sokkal már elindult hazafelé. Akkor hogyan láthatta a hölgy háromnegyed hétkor a srácot? Hogyan láthatott rajta kék farmer dzsekit, amikor ilyen nincs is Gábornak? Ennyit a szavahihető tanúról.
K. György tanú következett, aki Tánczosék közvetlen szomszédja. Elmondása szerint Gábor egy álmodozó, fantáziáló, tisztességtudó, de zárkózott gyerek. A szomszéd elmondta: többször hallott hangos veszekedést az édesanya és fia között. Kiabáltak egymással, így egyszer szólnia kellett a nagyapának: a házban nem csak ők laknak, a többiek nyugalmát tartsák tiszteletben. Gábor a bíró kérdésére elismerte, hogy voltak veszekedések közte és anyja között. Gyöngyi sokszor nem jött időben haza, s ezért ő nem tudott nyugodtan aludni. Mindemellett elmondása szerint jó a viszonya édesanyjával, különösebb gondjaik - az anyagiakon túl - nem voltak.
Az ügyész ekkor megkérdezte: Gábor, betegnek tartja saját magát? A válasz: Nem!
A szomszéd elmesélte, hogy Tánczoséknál ki volt szakadva a nagyszoba fotelja, az alatta lévő szivacs betétet bárki láthatta. Ez azért érdekes, mert Gábor nadrágján olyan szivacs mikro nyomokat találtak, amelyek hasonlítanak a gyilkosság helyszínén lévő kanapé szivacsához. Csak hasonlítanak, így a szomszéd vallomása alapján azok saját lakásában is a fiú nadrágjára kerülhettek.
Gábor, amikor édesanyja és a közte lévő kapcsolatot feszegették, rosszul lett. Elsírta magát, s tárgyalási szünetet kért. A bíró kiürítette a termet, a fiú azonban visszahívta édesapját és átölelte. Nyugtatót kapott, majd fél óra múlva kissé megnyugodva, folytatódhatott a tárgyalás.
A következő tanú Gábor egyik barátja volt, aki elmondta: kutyakiképző a szakmája, s ebből adódóan kért tőle tanácsokat a fiú. Barátságukat egyetlen szóval jellemezte: egyoldalú. A kiképző nem tudta, hogy azok a történetek, amelyeket Gábor mesélt neki, mennyire voltak valóságosak. Szerinte csak a vágyait és terveit mondta a fiú úton-útfélen.
Lassan kezd unalmassá válni a sok tárgyalás. Hiszen nemsokára elérkezik a nagy nap, az elsőfokú ítélethirdetés. De előtte néhány megismételt kérdés, amelyeket a rendőrségnek hiába tett föl bárki is. Válasz nem érkezett.
Hónapokon át hangoztatták: Gábor a gyilkos. Hogy nincs bizonyítékuk? Senkit nem érdekelt. A lényeg, hogy találtak egy bűnbakot, akiből ki lehetett verni egy beismerő vallomást.
A rendőrök a hosszú hónapok alatt nem pihentek. Attól függetlenül, hogy Gábort gyanúsítják a gyilkossággal, azért egy kicsit nyomoztak. Kihallgatták Zsófi édesapjának a barátnőjét. Semmi eredmény. Kihallgatták és ujj, - és füllenyomatot vettek a környék összes vadászától. Semmi eredmény. A család ajtaján talált ujj, - és füllenyomat gazdáját a mai napig nem találták meg. Az már biztos: nem Gábortól származnak. Hogy kitől, az kérdéses.
Mindenesetre érdekes, hogy a több hónapos előzetes letartóztatás után egyetlen tárgyi bizonyítékot nem találtak, ami Gábor bűnösségét igazolná.
A vadász és barátnővonalat a rend kedvéért leellenőrizték, de ezzel lezártnak tekintik az ügyet. Megcselekedtük, amit megkívánt a haza - gondolják a rendőrök, s ülnek továbbra is babérjaikon.
Az igazság soha nem fog kiderülni? Soha, senki nem tudhatja meg, mi is történt 1998. április elsején a körmendi, Németh Mária utca hármas számú lépcsőházban, annak harmadik emeleti lakásában? Ki és miért ment föl a harmadik emeletre H. Zsófia után? Miért kellett meghalnia egy 11 éves kislánynak, minden ok nélkül? Ki miatt ölték meg Zsófit? Valóban bosszú, vagy pedig egy kéjgyilkos áldozata lett a kislány?
Mi lesz Gáborral? Ha mégis rábizonyítják azt, amit el sem követett, akkor ártatlanul ül majd évekig? Vagy esetleg megállapítják, hogy nem volt ura cselekedetének a gyilkosság pillanatában, s bezárják egy-két évre egy kórházba? Szabadulása után pedig minden rendőrnek megnyugszik a lelkiismerete: elkaptuk a gyilkost, megkaptuk a kitüntetést, mégis kiengedték, hiszen ártatlan. De ezt csak mi tudjuk, senki más. A közvéleménynek semmi köze hozzá, hogy tönkretettük egy 18 éves gyerek életét.
Ki törődik egy félszeg, könnyen befolyásolható fiúval? Kit érdekel, hogyan éli majd le hátralevő éveit? S ha mégis kiengedik? Hogyan fogja bebizonyítani Gábor, hogy nem ő volt a gyilkos? A rendőrök azt mondják majd: bizonyíték hiányában szabadlábra helyezzük. A fiúnak azonban a városban kell élnie. Le tud majd menni a közértbe vásárolni anélkül, hogy ujjal mutogatnának rá? A fiú családjával ki törődik? Kit érdekel, hogy az anyát ugyan úgy, mint Gábor apját elbocsátották a munkahelyéről? Kit érdekel, hogy a szülőkre már ma is ujjal mutogatnak: Nézd, ő annak a gyilkosnak az anyja!? Senkit.
Csak reménykedni lehetett, hogy a bírósági tárgyalásig nem jut el az ügy.
A nyilvános meghurcoltatás előtt ki kellett volna derülnie az igazságnak, bár ez ellen a rendőrök minden eszközzel felléptek. Azt szerette volna mindenki, ha a rendőrök egy nap felállnának és azt mondanák: bocsánat, de tévedtünk. Elnézést kérünk Tánczos Gábortól és családjától, de alaptalanul tartottuk fogva évekig. Semmi bizonyítékunk nincs, ami a fiú bűnösségét igazolja, ezért szabadon engedjük. Kártérítési igényét a család a magyar államhoz benyújthatja. Az igazi gyilkos felderítésén továbbra is dolgozunk. Köszönjük.
Szép álom, csak a valóságtól kissé elrugaszkodott. Az igazság, mint tudjuk relatív. Minden oldalról meg lehet közelíteni. Azonban egy jogállamban elvárná az ember, hogy ne a rendőrség által megalkotott kitalált oldalát lássuk a tényeknek, hanem a valódit.
