Az ítélet - apró darabokra szedve

Kedves Olvasó!

Idáig nem untattam önöket száraz, bírósági szövegekkel. Nem idéztem oldalakon keresztül a bírósági ítéleteket, a nyomozati iratokat. Most azonban kivételt kell tennem.

A Tánczos-ügyben négy ítélet született. Két elsőfokú, két másodfokú. Idén februárban állt Tánczos Gábor utoljára a bíróság előtt. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú, hibáktól hemzsegő ítéletét, 13 évre ítélve ezzel a körmendi gyerekgyilkosság vádlottját.

Tánczosnak még kilenc évet kell börtönben ülnie, jó magaviselettel talán hat-hét év múlva szabadulhat.
Ebben a fejezetben próbálom megértetni önökkel: miért háborodott fel sok ember a jogerős ítéleten. Miért hőzöngtek sokan, s miért vádolták a Legfelsőbb Bíróságot is elfogultsággal.

Nem tagadom: talán jobban ismerem az ügyet, mint a bíró, aki ítéletet hozott. Ezért is engedtem meg magamnak, hogy ne csak a tényeket, de megjegyzéseimet is odaírjam a bekezdések végére. Zárójelben olvashatják a tényeket, természetesen az illő tisztelettel és megszólítással a bíróság felé. Kérem, ne csak a bekezdéseket olvassák el. Érdemes az utánuk következő zárójeles mondatokra is néhány percet áldozni. Ígérem, izgalmas lesz!

A Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság nevében 2002 február 5-én kihirdette a következő végzést: „Az emberölés bűntette miatt Tánczos Gábor ellen indított bűnügyben a Vas megyei Bíróság ítéletét helybenhagyja.”
A büntetőeljárás szabályai szerint a vádlott védekezési szabadsága - azzal a kivétellel, hogy mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat - korlátlan. Ennek megfelelően maga dönti el, hogy él-e a vallomás megtagadásának lehetőségével, illetőleg arról, hogy beismeri-e, vagy tagadja a bűncselekmény elkövetését, sőt módja van arra is, hogy korábbi vallomását módosítsa, vagy visszavonja.

A bíróságnak viszont kötelessége, hogy tisztázza és megvizsgálja a módosítás vagy visszavonás okát, s ha azt elfogadhatatlannak tartja, a korábbi - utóbb módosított vagy visszavont - vádlotti vallomás tartalmát is bizonyítékként értékeli, ha azt egyébként a büntető eljárás szabályaival összhangban vették fel. Ez az értékelés pedig a rendelkezésre álló más bizonyítékokkal való egybevetés alapján történik, s a bíróság ennek eredményeként azt a vádlotti nyilatkozatot tekinti részben, vagy egészben hitelesnek, amelyet az eljárás egyéb adatai megerősítenek, illetve nem zárnak ki.

Ide kapcsolódóan jegyzendő meg, hogy a védő a másodfokú tárgyaláson indítványozta a vádlott - bizonyítás keretében történő - ismételt kihallgatását. Ennek kötelezően teljesítendő voltát a Be.. 87. §-ának (1) bekezdésére alapozta, jelezve, hogy a vallomástétel lehetőségének biztosítsa a vádlott alkotmányos joga.
Minthogy a Be. 61. §-ának (1) bekezdéséből kitűnően a terhelt vallomása a bizonyítás eszközeinek egyike, a Be. 87. §(1) bekezdése értelmében a hatóság valóban köteles a terheltet részletesen kihallgatni, illetve ennek lehetőségét megteremteni, hiszen a terhelt vallomástételre nem kötelezhető. Erre azonban a büntetőeljárás nyomozási szakaszában, illetőleg a nyomozás befejezésének közlését követően - amennyiben a gyanúsított előzetes letartóztatásban van - az ügyész előtt, a vádemelés után pedig - már vádlotti minőségben - az elsőfokú bíróságon a bizonyítási eljárás keretében kerül sor.
( Tisztelt Bíróság! Rendben, elfogadom, hogy az elsőfokú bíróságon kell bizonyítani, ott lehet tanúvallomást tenni. Azonban a bíró úrnak ismernie kellene a Be. ide vonatkozó részét. Mint tudja, a Be. mindenkire vonatkozik. Rendőrre, ügyészre, bíróra, ügyvédre. Szóval, ha a vádlott vallomást akar tenni, akkor az a tárgyalási szak lezárta előtt, tehát a perbeszédek megkezdéséig bármikor megteheti. Nem szabadna törvénysértést elkövetni azzal, hogy megtagadom a vallomástétel jogát a vádlottól! Mi van akkor, ha Tánczos Gábor felállt volna a bíróságon, s azt mondja: Én vagyok a gyilkos? Honnan tudta, tisztelt bíró úr, hogy vallomásában mit akar mondani a vádlott? Nem fért volna bele az idejébe az a fél óra, amíg Tánczos vallomást tesz? S akkor nem követ el törvénysértést, s nem ad lehetőséget a védelemnek, hogy többek között ezért a lépéséért a Strassburgi bírósághoz forduljon. Ugyanis van egy római egyezmény, tisztelt bíróság. Gondolom ismerik. A tisztességes eljáráshoz való jogról szól. Tisztelt bíróság, át kellene lassan olvasni!)

Tekintve, hogy a bizonyítás az elsőfokú eljárásban lezárul, a másodfokú bíróságnak - mivel a megelőző bírósági eljárással együtt a fellebbezéssel megtámadott ítéletet bírálja felül, a Be. szabályai nem adnak módot arra, hogy a bizonyítási eljárást megismételje.
( Tisztelt Bíróság! Ismétlem, nem a bizonyítást kellett volna megismételni, csak engedni, hogy a vádlott vallomást tegyen. Amihez alkotmányos joga van, csak ezt önök megtagadták tőle. Gratulálok! )

A fellebbezési eljárásban bizonyításra a Be. 240. §-a szerint csak korlátozottan, és kizárólag akkor nyílik lehetőség, ha az elsőfokú bíróság ítéletének - a tényállás hiányosságából vagy részbeni felderítetlenségéből adódó - megalapozatlansága ennek révén kiküszöbölhető.
( Tisztelt Bíróság! A Legfelsőbb Bíróság előző, hatályon kívül helyező végzése felszólította az elsőfokú bíróságot, hogy tisztázzon bizonyos érthetetlen, megmagyarázhatatlan körülményt, többek között Tánczos beismerő vallomásainak ellentmondásait. Nem derítették ki, mi az oka a három hét alatt tett öt, egymástól eltérő vallomásnak. S nem engedték, hogy erre Tánczos a másodfokon vallomásában magyarázatot adjon. Gratulálok! )

A jelen ügyben megállapítható, hogy Tánczos Gábor vádlottat a megismételt eljárásban az elsőfokú tárgyaláson a bíróság megkísérelte részletesen kihallgatni, ám a vádlott, jogával élve nem kívánt vallomást tenni, hanem korábbi 1998. április 2-ától folytatólagosan a nyomozás keretében, illetőleg a hatályon kívül helyezést megelőzően a bírósági eljárás során tett - nyilatkozatait tartotta fenn.
Mivel pedig a védelem nem jelölte meg, hogy a vádlott indítványozott ismételt kihallgatásától milyen új, - a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a/ és b/ pontjában megjelölt okul szolgáló, s ilyen módon a bizonyítás szükségességét megalapozó - adatok várhatóak, a Legfelsőbb Bíróság e bizonyítási indítványt elutasította.
( Tisztelt Bíróság! Ismételem magamat. Ismerni kellene azt a Be.-t! Ugyanis a 239 § a/ és b/ pontjai között van különbség. S ezeket nem kellene összekeverni. Az ügyészségi nyomozóhivatal megszüntető határozatában az a/ pont szerepel. Ami azt jelenti: a kényszervallatás, verés ügyében indított nyomozást bizonyítottság hiányában szüntették meg. Nem bűncselekmény. Tehát nem sikerült a rendőrökre rábizonyítani, hogy megverték Tánczos Gábort. Ettől még verhették, csak nem sikerült bizonyítani. Ez valóban nem új körülmény. Csak nem kellett volna a paragrafusokat és a pontokat összekeverni. Ha már a Legfelsőbb Bíróság nem igazodik ki a törvényeken, s tévesen ír le dolgokat az ítéleteiben, akkor legalább ne verje a mellét. Gratulálok! )

A megyei bíróság a megismételt eljárásban - éppen a hatályon kívül helyező végzésben foglalt iránymutatást követve - a vádlott valamennyi nyilatkozatát értékelés alá vonta, s - figyelemmel arra, hogy a vádlott állítása szerint a nyomozóhatóság, illetve M. Tamás nevű zárkatársa által alkalmazott fizikai és lelki kényszer hatása alatt ismerte be a bűncselekmény elkövetését - részletes bizonyítást vett fel a vallomások megtételének körülményeire, de a vádlott személyiségére nézve is.
( Tisztelt Bíróság! Részletes bizonyítás? Miről beszélünk? Bement három rendőr a bíróságra, s azt mondták: nem vertünk meg senkit. Ez a bizonyítás? Mit vártak, azt fogja mondani a rendőr, hogy igen, megvertem Tánczos Gábort, én írattam vele a vallomást, s én kértem meg zárkatársát, hogy ugráljon a mellén? Ezt várták? Gratulálok! )

A vádlottnak a feltárt személyiségjegyei természetszerűen - és viselkedését meghatározó módon - megmutatkoztak a büntető eljárásban is. Amint azt több elmeorvos-szakértői vélemény is megállapította, a vádlott kóros elmeállapotban nem szenved, intelligenciája átlagos, iskolai végzettségének megfelelő. Emellett azonban személyiségfejlődési zavar volt kimutatható nála, ami beszámítási képességére ugyan nincs kihatással, ám beilleszkedési, önértékelési problémákban jelentkezik. Beilleszkedési zavarának kiinduló pontja felfokozott énessége, ugyanis érzelmi életének fókuszában aránytalanul nagy helyet foglal el saját maga. Ebből következően társaságban is ő a középpont, rámenős, lehengerlő, s emiatt az átlagosnál másabb kapcsolati igényét nem igazán képes megvalósítani. Ugyanekkor az akaratosság, az ellentmondást nem tűrő viselkedés és a nagyfokú teátralitás is a jellemvonásai közé tartozik. Kifelé nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnik, de mivel túlérzékeny, frusztrációs toleranciája, alkalmazkodási készsége viszont alacsony, egyensúlya akár már kisebb külső hatásra is felborulhat. Jelentős erőfeszítéseket tesz a látszat optimálisabb, kedvezőbb színben történő bemutatására.
( Tisztelt Bíróság! Önök még nem is tudtak a Tánczos ügyről, amikor ezek a szakértői jelentések elkészültek. Azért mert valaki beilleszkedési zavarokkal küzd, felfokozott az énsége, azért mert ő a középpont, lehengerlő, teátrális és túlérzékeny máris gyilkos? Amikor ez a jelentés elkészült - úgy három és fél éve - ugyan ezt a kérdést tette fel mindenki. Ön, tisztelt bíró úr nem saját magát tartja a központban, nem teátrális, nem lehengerlő és egyáltalán nem jellemző önre a túlérzékenység? Ugyan már! Azonban vigyázzon, mit mond, ha ezeket elismeri, még önből is faraghatnak gyilkost. )

Az elsőfokú eljárásban kihallgatott azon tanúk, akik a vádlottat már a cselekményt megelőzően is ismerték - a szakértői véleményekkel teljesen egybecsengve - őt értelmes, jól gondolkodó, jó megfigyelési képességgel és meglehetősen nagy fantáziával rendelkező fiatalembernek tartották, aki a városban állandóan kapcsolatot keresett. Szeretett a középpontban lenni, ugyanekkor csak az őt érdeklő témákról - de azokról viszont zavaróan sokat - beszélt, s eközben sokszor mondott valótlanságokat is. A vele történteket kiszínezte, körülkerekítette, s ezzel a viselkedésével a környezetét fárasztotta, untatta, s emiatt már szinte mindenki kerülte. Többnyire nyugodtnak látszott, de ugyanekkor hirtelen haragú volt, s ha valaki tréfált vele, azonnal indulatba jött. Ha pedig ideges volt, fel-alá járkált.
( Tisztelt Bíróság! Rendben, most már tudom: ha ideges vagyok, nem szabad fel-alá járkálnom, ha felidegesítenek, ha közlik velem, hogy sorozatgyilkos vagyok, akkor nem megy fel a vérnyomásom, nem kezdek kiabálni, nem leszek hirtelen haragú. Mert azonnal én leszek a gyilkos. Gratulálok! )

Az őt korábban nem ismerő, vele csak a nyomozás során kapcsolatba kerülő tanúk a fentiekhez hasonlóan jellemezték a vádlottat. Nevezetesen, ha ő irányíthatta a beszélgetést, akkor oldott, rendkívül bőbeszédű volt, ha viszont kényes kérdést kapott, kerülve a lényeget, körülményesen és gyakran ellentmondásokba keveredve válaszolt. Megpróbálta a gondolatmenetét másra rákényszeríteni, s igyekezett a kihallgatást visszakérdezésekkel kizökkenteni. Ha pedig szorult helyzetbe került, járkált, lefeküdt, fejfájásra, rosszullétre hivatkozott. Többnyire nem nézett szembe azzal akivel beszélt, mintha újra átélné az eseményeket, és ez zavarná.
( Tisztelt Bíróság! Előző megjegyzésemhez kiegészítés: ha gyilkossággal vádolnak, mindig a kihallgató rendőr szemébe fogok nézni. Köszönöm a jó tanácsot. )

Ami vallomásainak tartalmi változásait általánosságban jellemzi, sok körülmény tekintetében hol újabb vallomásban, hol pedig az azt követő beadványában maga is elismerte, hogy korábban valótlanságokat állított, vagy valós eseményeket elferdítve adott elő, majd utóbb mintha ez a beismerés meg sem történt volna, újra az eredeti, előzőleg általa is valótlannak mondott verzióval állt elő. Itt említhető meg a betegségére való hivatkozása is, amelyet - egy gyerekkori agyhártya-gyulladásra visszavezetve - a rendőrségen elsőként maga hozott szóba, a cselekmény elkövetését ezzel szépítve, magyarázva. A későbbiekben pedig, amikor már tagadott, védekezésének e körülmény akként vált részévé, mintha ezt is rendőri ráhatásra mondta volna, nevezetesen a nyomozók akarták elhitetni vele, hogy ő beteg, holott ő tudta, hogy nem az.
(Tisztelt Bíróság! Néha nem felesleges dolog a tényekhez ragaszkodni. Más megvilágításban láthatjuk az eseményeket. A tények: Tánczos édesanyja mondta el a rendőröknek, hogy fiának milyen betegsége volt gyerekkorában. A fiú soha nem hozakodott ezzel elő, nem hencegett azzal, hogy ő beteg. Nem hozakodott elő hazugságokkal, ő csak elmesélte, mit látott a gyilkosság napján a helyszínen. Ennyi.)

A vádlottnak a cselekmény utáni magatartását a tényállás, a teljes bizonyítási anyag és személyiségi jegyeinek ismeretében vizsgálva, rögzíthető az is, hogy a cselekmény elkövetése utáni percektől fogva tudatosan arra törekedett, hogy magát mentse, és a felelősségre vonást elkerülje.
( Tisztelt Bíróság! Ismét a tények: ha menteni akarta volna magát, akkor nem megy fel a barátjához pár perccel a gyilkosság után, s nem beszélget még vele húsz percig a ház előtt. Nem menekülnie kellett volna a helyszínről? Honnan tudta Tánczos, hogy a barát nem fog semmit észrevenni rajta? Akár egyetlen vércseppet is? Miért ment be másnap önként a rendőrségre? Ennyit a felelősségre vonás alól történő kibúvásról. )
Az elkövetéshez használt eszközt, a kezét még a helyszínen lemosta. Az eszközt gondosan becsomagolva magával vitte, s ezután, mintha mi sem történt volna, felment Sz. Györgyhöz, hogy alibit biztosítson magának.
( Tisztelt Bíróság! Honnan tudjuk, hogy a kezét és a kést lemosta? Van szemtanú? Nincs. Találtak vérnyomot a mosdóban, kádban? Nem. Zsebében a késsel még járkált a környéken? Nem félt attól, hogy kiesik, vagy meglátják? Nem, nem félt Tánczos Gábor semmitől. Ő egy 18 éves profi gyilkos volt négy évvel ezelőtt. Gratulálok! )

A későbbiekben viszont mindezt már úgy próbálta beállítani, mintha erre Sz. Györgynek lett volna szüksége. "Szeretném leszögezni, hogy én azzal a céllal mentem be április 2-án a Körmendi Rendőrkapitányságra, hogy Sz. György barátomnak alibit igazoljak, mert nehezen tudtam volna elviselni, hogy ő kerül ilyen helyzetbe, mint én."
Ami pedig azt az 1998. április 2-i tanúvallomást illeti - amelyet a vádlott és a védő "önkéntes" és "segítő jellegű" jelzőkkel ruházott fel, sem önkéntes, sem segítő jellegű nem volt.
( Tisztelt Bíróság! Ajánlom az értelmező szótár önkéntes szó elemzését. Mi az önkéntes, ha nem az: Tánczos maga sétált be a rendőrségre azzal, hogy segíteni akar a nyomozásban, ott volt a környéken, látott valakit. Nálam ez jelenti az önkéntest. Ha bilincsbe verve visznek be egy tárgyalásra, az nem önkéntes. Értelmező szótár! Gratulálok! )

Ekkor már a rendőrség éjt nappallá téve, nagyerőkkel városszerte nyomozott. Nyomba a cselekmény estéjén a ház lakóit, de a szomszédos házakból is többeket kikérdeztek, az egész városban ellenőrzéseket, adatgyűjtéseket végeztek, s ezzel párhuzamosan tanúkihallgatások folytak.
A vádlott 1998. április 2-án este már tisztában volt azzal - hiszen ott járt a házban -, hogy csak idő kérdése, s a kihallgatásra sor kerül.
Azt követően pedig, hogy R. Róbert telefonon a rendőrséget is felhívta, a vádlott kényszerhelyzetbe került, amint a rendőrségen egyébként hangoztatta is, azért jelent meg ott "mert úgyis megkeresnék".
( Tisztelt Bíróság! Ismét a tények: Tánczos nem azért ment be, mert úgyis megkeresnék. Pontosan én központúsága, nagyotmondása, középpontba való kerülése miatt úgy gondolta: ha segít megtalálni a gyilkost, az ország ünnepelni fogja. Ennyi és nem több. )

Már ezen az első kihallgatáson igyekezett magát fontos tanúnak feltüntetni, miközben változó hangulatban hol nyugodt volt, hol pedig fel-alá járkált, és kezeit tördelte. Azt akarta elhitetni, hogy ő 1998. április 1-én 18 óra körüli időben a helyszínhez viszonylag közel - Penny market-hez vezető lépcsőknél - egy mediterrán külsejű, jól öltözött, gyanúsan viselkedő férfit látott, akiről a parfüm illatától kezdve a zoknija színéig kiterjedő személyleírást adott, állítva - ekkor még -, hogy fel is ismerné őt. Beszélt továbbá arról, hogy Sz.-el lefelé haladva a sértetti lakásból halk, fájdalomra utaló hangot hallott.
( Tisztelt Bíróság! Tánczos senkivel, semmit nem akart elhitetni. Ő elmondta, amit tudott, amit látott. Miért ne hallhatott volna bármilyen hangot azon az emeleten. Biztos volt ő abban, hogy a sértetti lakásból jön a hang? Nem. )
A peranyagból kitűnő Körmenden ebben az időben a volt Jugoszláviából származó több vendégmunkás dolgozott, néhányan közülük éppen a sértettel szomszédos lépcsőházban laktak, amiről a vádlott is tudott.
A vádlott e "segítő jellegű" vallomásainak következményeként a nyomozók őt kocsival az esetleges felismerés végett a Penny Market közelébe is kivitték, ahol a vádlott teljes érdektelenséget mutatott. A nyomozók a szóban lévő üzlet pénztárgép szalagjainak átnézésére is rákényszerültek, aminek az eredménye később egyértelműen cáfolta, hogy a vádlott ott egy liter dobozos tejet vásárolt március 30-án, és az idegent eközben látta volna. Továbbá bizonyítási kísérletet is végeztek, vajon a belülről kiszűrődő hangot hallhatta-e, de közben a vádlott még két grafikust is feleslegesen lekötött.
Miként az a vádlott anyjának, Táncos Istvánnénak a tanúvallomásából megállapítható, a vádlott április 2-án még a kihallgatása után is rendkívül izgatott volt, "s egész éjjel erről beszéltek reggel 4 óráig", ekkor viszont anyjának már úgy mesélte a történetet, hogy "amikor jöttek le a Gyurival, előttük jött le az a férfi", tehát mintha azt bent a házban a lépcsőházban látta volna.
( Tisztelt Bíróság! Nem mindegy, hol látta Tánczos a férfit? Látta és kész. A rendőrségnek nyomoznia kellett volna az ügyben, nem? Az pedig, hogy „előttünk jött le”, nem azt jelenti, hogy a lépcsőházban látta. Bíró úr, tessék értelmezni a mondatot! )

Tánczosné nyomozati vallomásában - a vádlott visszatérő hivatkozásait cáfolva - kijelentette, nem tud róla, miszerint a fiának gyakran fájna a feje.
A tanúkénti jelentkezése utáni reggelen, április 3-án a vádlottat az előző nap őt kihallgató rendőrtisztek dr. M. Tamás és B. Antal keresték, ugyanis az általa leírt személyről grafikát akartak készíttetni.
A vádlottat reggel még inkább zavartnak, idegesnek, kialvatlannak látták. Tánczos Gábor előttük arra hivatkozott, hogy az éjjel keveset aludt, amely közlése anyjának idevonatkozó állításával teljes összhangban állt.
Dr. S. Endre első ízben ezen a napon igyekezett a vádlott közreműködésével grafikai rajzot készíteni - de amint az az ítélet 63. oldalán szerepel - eredménytelenül. Közben feltűnt neki, hogy a vádlott hangja mindvégig remegett. Nevezett a több órás próbálkozás közben beszélgetett a vádlottal, aki itt is főként azt hangoztatta, hogy legjobban a "jugókat" utálja. A grafikus a beszélgetés alatt arra is rákérdezett, hogy aznap találkozott-e a kislánnyal, amikor is a vádlott elszólta magát, "igen, járt nála", majd barátjáról - Sz. Györgyről - kezdett beszélni úgy, mintha az előbbi kijelentése őrá vonatkozott volna.
Ugyancsak április 3-án a vádlottól ujj-, fülnyom mintát vettek, folytatólagosan tanúként is kihallgatták, amelyet követően vérgyanús nadrágjának lefoglalására is sor került. 1998. április 6-án délután a vádlottat a nyomozóhatóság vérvétel, a poligráfiai vizsgálathoz szükséges beleegyező nyilatkozat és újabb tanúkihallgatás végzett ismét megkereste. Ez alkalommal viszont F. Ferenc rendőr őrnagy és dr. K. Endre, a nyomozás vezetője, bűnügyi osztályvezető foglalkozott vele és pedig előbb Körmenden, ahol a kislánnyal való ismeretségéről ők is kikérdezték. Még ott tartózkodtak, amikor megjelent a rendőrség épületében Tánczos Istvánné, a vádlott anyja is.
A vádlottal a nyomozók közölték, hogy most az eddigiektől eltérően Szombathelyre, a megyei rendőrkapitányságra is beviszik, és megkérdezték, akarja-e az anyját látni, kér-e tőle valamit.
A körülötte sűrűsödő nyomozati cselekmények és az előbbi kérdés hallatán a vádlottat egyre inkább az a gondolat kezdte gyötörni, hogy őt kezdik gyanúsítani, és egyre feszültebb idegállapotba került.
( Tisztelt Bíróság! Ki ne lenne ideges, ha gyilkossággal gyanúsítanák? Mindenki ideges lenne, főleg egy 18 éves fiú. Tánczosné a szomszéd szobában volt, s hallotta, amint „csendben”, „kultúráltan” kihallgatják fiát. Miután felismerte Gábor hangját, nem volt kétsége afelől: nem bánnak vele kesztyűs kézzel. )

Ilyen előzmények után került sor arra, hogy amíg Szombathelyen a technikai feltételek meglétére vártak, F. Ferenc hosszabban beszélgetett a vádlottal, hagyta őt beszélni, minek során a vádlott főként azt ecsetelte, hogy ő betegnek érzi magát, félszeg a nőkkel is, barátnője nincs. Majd meglátva F. Ferenc asztalán a sértettről sokszorosított fényképet, abból elvett egyet. De ekkor már olyan zavart volt, hogy verejtékezett, majd arcát kezeivel eltakarva, váratlanul beismerte, hogy a kislányt ő ölte meg.
Mindezt azonban - amint az F. Ferenc tanúvallomásából megállapítható - meglehetősen szenvtelenül tette, a történtek nem rázták meg, hanem ekkor is elsősorban a saját sorsa foglalkoztatta, főként az, hogy mit szól majd Körmend városa, mit szól majd az anyja.
( Tisztelt Bíróság! Sok embernek feltűnt, önöknek nem? Ha öt nappal a gyilkosság után valaki beismeri azt, nem kellene őrizetbe venni? Nem holmi videókra várni, kollégákat keresgélni az éjszakában. Két rendőr - ráadásul egyik a nyomozás vezetője - hallja, amint Tánczos megtörik, s elmondja: igen, ő a gyilkos. Nem furcsa egy kicsit? Csak bent tartottam volna, legfeljebb egy-két nap múlva kiderül, hogy nagyot hazudott a fiú, s elzavarják. Ott, aznap este beismerte Tánczos Gábor a brutális gyilkosságot, s a rendőrök kiengedik. Miért? Erre négy év alatt senki nem válaszolt még! Nincs itt az ideje, tisztelt hatóságok? Senki nem félt attól, hogy Tánczos - miután ugye beismerte - még egy fél tucat gyereket megöl? Hagyták kisétálni a kapun. Nem tartottak attól, hogy elszökik, külföldre megy? Nem, a rendőrök szinte kilöktek egy gyilkost a kapun. Gratulálok! )

Azt a szót azonban, hogy "elvágta" volna a kislány nyakát nem mondta ki, csak kezét nyaka előtt elhúzva mutatta a mozdulatot. A védő érvelésével szemben a vádlottnak F. Ferenc előtti beismerő nyilatkozatát részben dr. K. Endre is hallotta, aki a hosszú beszélgetés közben - nemcsak a saját, hanem még a vádlott vallomása szerint is - többször bement a szobába. Ezt követően azonban, mire a videofelvételt megszervezték, a közben eltelt mintegy fél óra alatt a vádlott meggondolta magát, és visszavonta beismerő nyilatkozatát.
Ekkor F. Ferenc - mintha a szóbeli beismerés el sem hangzott volna -, 1998. április 6-án 23 óra 50 perckor folytatólagosan tanúként kihallgatta a vádlottat, a megelőző beismerésről pedig egy jelentést készített.
( Tisztelt Bíróság! Hogyan működik ez? Mintha a szóbeli beismerő vallomást nem is hallotta volna? Milyen rendőr az ilyen? Ír egy jelentést és kész? Mi lehet abban a jelentésben? El lehet képzelni: Az éjszaka folyamán jelentősebb esemény nem történt. Az öt nappal ezelőtti gyilkosságot a vádlott beismerte, de mi hazaengedtük. Egyébként a szolgálat esemény nélküli volt. Szolgálunk és védünk. Gratulálok! )

A tanú kihallgatási jegyzőkönyv bevezető részéből kitűnik, hogy a vádlott a kései időpont és a néhány percre elhangzó beismerése ellenére már oly annyira rendezte magatartását, hogy a korábbi tanúvallomásairól jegyzőkönyvi másolatot kért és kapott, és annak átolvasása után tett újabb tanúvallomást.
( Tisztelt Bíróság! Rendezte a magatartását. És akkor mi van? Beismerte, vagy nem? Beismerte. Ha én rendőr lennék, felőlem a gyanúsított azt rendezne, amit akar, ki nem engedném a fogdáról. Kiengedték, s csak két hét múlva vették őrizetbe. Gratulálok! )

A vádlott védekezésének központi részét az képezte, hogy beismerő vallomásai bántalmazás, kényszer, illetve pszichikai befolyás hatására születettek, amely a védő felszólalásában is kiemelt hangsúlyt kapott. A megyei bíróság azonban e vádlotti védekezésre nézve is széleskörű bizonyítást folytatott, amelynek eredményeként arra a megállapításra jutott, hogy a vádlotti előadások e tekintetben valótlanok.
( Tisztelt Bíróság! A vádlott hazudik, a rendőr nem. Rendben. De csak a vádlott hazudhat, a rendőr nem? )

Az elsőfokú ítéletben ezzel kapcsolatban kifejtetteket némileg kiegészítve, a Legfelsőbb Bíróság a peranyagból utal még a következőkre:
A vádlott az egész eljárás során összesen két rendőri bántalmazásra hivatkozott. Az első 1998. április 6-án történt volna, amikor F. Ferenc előtt a fenti szóbeli beismerése elhangzott. A második 1998. április 21. napjára vonatkozott, amikor már őrizetben volt és gyanúsítotti kihallgatásra vitték a sárvári fogdáról Szombathelyre, és az őt szállító "kommandósok" verték meg.
( Tisztelt Bíróság! Valóban nem kell hinni egy gyanúsítottnak! Azonban az ártatlanság vélelme ismerős fogalom, nem? A védekezéshez való jog is? Ügyvéd nélkül kihallgatni valakit, 1998 tavaszán, a demokrácia közepén? Nem furcsa egy kicsit? Nem kellett volna már akkor védőt kirendelni a fiú mellé? Persze, felesleges lett volna. Akkor nem ismeri be a gyilkosságot. Gratulálok! )

Amint azt a Legfelsőbb Bíróság a korábbiakban már rögzítette, a beismerő nyilatkozat visszavonása után F. Ferenc a vádlottat tanúként kihallgatta. E jegyzőkönyvből megállapíthatóan a vádlott hozzájárult a vérvételhez, a hazugság vizsgálat elvégzéséhez, s a jelentésben írtakkal összhangban kijelentette, barátnője nincs, nem is volt, ellenben négy éves korában agyhártya-gyulladást kapott, ezen kívül csak a dereka szokott fájni.
( Tisztelt Bíróság! Ha én gyilkos lennék - még nem voltam - akkor teljesen együttműködnék a hatósággal? Vérvétel, hazugság vizsgálat? Nem furcsa? Nem félnék attól: most fogják rám bizonyítani a gyilkosságot? Dehogynem. Csak ez forogna a fejemben. Kibújót keresnék, magyarázkodnék. Nem, Tánczos nem magyarázkodott. Sőt, még ő kérte a poligráfot, ami őt igazolta. Vagyis: nem gyilkos. Érdekes, ez sem volt elég a rendőröknek? Nem. Gratulálok! )

A jegyzőkönyv lezárását követően, a vádlottat 02 óra felé vitték vérvételre, és az orvostól - éppen az előzőekben elhangzó beismerés miatt - annak a megállapítását is kérték, van-e a testén sérülés.
Dr. K. Tibor orvos a vádlottat alsó ruházatra vetkőztetve vizsgálta meg, de rajta semmilyen bántalmazásra utaló sérülést nem észlelt. A vádlott ekkor nem volt ideges, izgatott, sőt bántalmazás érte volna nem panaszkodott.
Amint azt a megyei bíróság is megállapította, ezt követően került sor a további ruházati tárgyainak a lefoglalására, ám rajta ütési nyomot, a lefoglalásnál hatósági tanúként közreműködő G. Ferenc sem látott.
( Tisztelt Bíróság! Hajnali háromkor milyen hatósági tanút szereztek egy kapitányságon? Ki az, aki csak azt látja, amit látni akar? Ugye, kitalálják? )

A megismételt eljárásban fenntartott vallomásában az események ilyen sorrendjét maga a vádlott is megerősítette, amikor a következő nyilatkozatokat tette. "F.-nek ekkor nem részletes, de beismerő vallomást tettem..." "... valóban említettem kiskoromban volt egy betegségem" "Ezután vérvételre vittek és tanú jegyzőkönyvet vettek fel. F. ugyanúgy viselkedett, mint az elején.”
Ekként tehát az állítólagos bántalmazást közvetlen követő órákra objektív bizonyíték - vérvételkor végzett orvosi vizsgálat - és érdektelen tanúvallomás is az elsőfokú bíróság rendelkezésére állt, amelyek a vádlott későbbi előadásait - F. Ferenc és dr. K. Endre tanúvallomásán kívül is - egyértelműen megcáfolták.
( Tisztelt Bíróság! Persze, a két rendőr tanúvallomása más megítélésben került a bíróság asztalára, mint egy 18 éves, labilis, néha nagyotmondó, megilletődött, zavart fiúé. Ennek így kell lennie. Így kell lennie? )

A vádlott és F. Ferenc egyező előadásából megállapíthatóan, a késői időpontra tekintettel F. Ferenc gépkocsival a vádlottat még haza is vitte. Hazaérve azonban a vádlott azért, hogy magát a családja előtt előre mentse - elhallgatva, hogy beismerő vallomást tett -, anyjával sírva és "felháborodva" azt közölte, hogy őt a rendőrök megverték.
( Tisztelt Bíróság! Nagylelkű, gáláns rendőrök persze vannak. Azt, hogy otthon, mit és miért mondott az édesanyjának a fiú, önök honnan tudják? Miért találnak ki olyan dolgokat, amelyek egyáltalán nem biztosak? Miért magyarázzák be az anya-fia kapcsolatba azonnal a hazugságot? Bíró úr, önnek nincs gyereke? Ha odabújik önhöz, fülébe súg valamit, gondolom ön is azt mondja majd: csak érdekből jött a kölyök, biztos hazudik. Lehet, hogy nem kellene belemagyarázni mindenbe a gonoszt? )

Az anyjának előadott története szerint elérakták a kislány fényképét, azt nézni sem bírta, ezért maga elé tette a kezeit, mire a kérdező mondta neki, "ha velem beszélsz, nézz szembe" s ekkor csattant el az első pofon, majd után még egy -, s mindkettő F. Ferenctől.
( Tisztelt Bíróság! Ezzel az egy résszel nem vitatkoznék. Sajnos, de ez életszerű. Gratulálok! )
Otthoni elmondása szerint tehát, a vádlott pusztán amiatt kapott volna két pofont, mert nem nézett a kihallgató szemébe. Tánczosné vallomásából megállapíthatóan a vádlott oly annyira fel volt háborodva a történteken, hogy kijelentette, felmegy a belügyminiszterhez, vagy ír a "Frei-dossziénak", és kérte az anyját, hogy ő is csináljon valamit; hívja fel a papát, aki alatt Scheer József a vádlott nagyapja értendő.
Tény ezzel szemben az, hogy a szóban lévő fényképet a vádlott már április 2-án látta, hiszen a tanúkihallgatásán neki bemutatták, és azt teljesen közömbös arcot mutatva fogadta.
( Tisztelt Bíróság! Nagyon kérem önöket, ne próbáljanak megingatni állampolgári jogaimban! Ha én levelet akarok írni a belügyminiszternek, akkor levelet írok. Ha fel akarok menni hozzá, felmegyek. Ez is baj? Ez is bűncselekmény? Ismét a tények, amelyre most önök hivatkoznak. Ott voltak április 2-án? Tudják, mi történt? Nem, én sem. Azt viszont nehezen képzelem, hogy egy 11 éves kislány fényképét látva, akinek fültől fülig átvágták a nyakát, bárki is közömbös arcot mutatna. Ezt ugye önök sem hiszik el? Akkor miért írták le az ítéletben? Gratulálok! )

Az már Scheer József vallomásából volt nyomon követhető, hogy őt a vádlott anyja - a vádlott kérésének megfelelően - felkereste. "Április 7-én a lányom jött reggel és mondta, Gábort most hozták haza, nagyon ki van borulva, mert megverték."
Scheer József ekkor anélkül, hogy a vádlottal beszélt volna, "nagyon begurult", és "mint-egy oroszlán" berohant a városi rendőrségre, majd Szombathelyre is beutazott, ahol kérdőre vonta dr. K. Endrét, aki a tanú állítása szerint "de hiszen beismerte" megjegyzést tett előtte. Ezt követően "miután hazaértem, mondtam a lányomnak, hogy hagyja az egészet, ne vetessünk látleletet, mert újra kihallgatják, valószínűleg rájöttek a tévedésükre" megjegyzéssel zárta le a nagypapa az eseményeket.
Scheer József a vádlottat a délután folyamán a poligráfos vizsgálatra kísérte, eközben a vádlott neki is arról beszélt, hogy F. Ferenc őt kétszer megütötte, egyszer amikor a fényképet mutatta neki, és egyszer mert folyt az orra, a felkínált zsebkendőt nem fogadta el.
Az események időrendi sorrendjét követve, a Legfelsőbb Bíróság itt említi meg azt is, hogy a vádlott a poligráfos vizsgálat után a Zsade eszpresszóban rendkívül felszabadult állapotban volt. Szokásától eltérően vörösboros kólát rendelt, biliárdozott, és ekkor tette azt a kijelentést, hogy át lehet vágni a gépet, ő megúszta, nem tudnak rábizonyítani semmit.
( Tisztelt Bíróság! Igen, s ekkor mondta azt is: a gép megállapította, hogy nem bűnös, nem mutatott ki semmit, nem görbült el, aminek el kell görbülnie. A poligráf szerint ártatlan vagyok - ezt is akkor, ott mondta Tánczos Gábor. Ez is hozzátartozna a tényekhez. )

Úgy szintén az időrendbe tartozik, hogy sem a vádlott, sem nagyapja ekkor a vádlottat állítólag bántalmazó F. Ferenc ellen feljelentést nem tettek. Erre már csak azután került sor, amikor a hatóság "nem jött rá a tévedésére", s a vádlott előzetes letartóztatásba került.
( Tisztelt Bíróság! Mindenképpen ezt a gúnyos hangnemet kell alkalmazni annak, aki a Magyar Köztársaság nevében hirdet ítéletet? Miért kell kigúnyolni a vádlottat, a hatóságokat, önmagukat, s az országot? Miért kell idézőjelbe tenni egy olyan mondatrészt, amely nem a hatóságra vonatkozik, hanem a poligráfra. Nem kellene egy kicsit visszafogottabban, a tényekhez ragaszkodni? Nem kellene visszavenni a pulpitus magasságából? Hiszen valahol önök is emberek, tisztelt bíró urak és hölgyek. Legalábbis reméljük... )

Scheer József 1998. április 30-i keltezéssel panaszlevelet írt az igazságügyi miniszternek. Ebben a vádlott gyerekkori agyhártya-gyulladásra hivatkozva azt állította, azért, hogy a nyomozóhatóság eredményt tudjon felmutatni, a vádlott vallomását pszichológiai és fizikai erőszakkal csikarták ki. "Már az első szombathelyi kihallgatásán bántalmazták, amikor hazajött, alig tudtam lebeszélni arról, hogy feljelentse azokat, akik kihallgatták". (Ez utóbbi hivatkozással egyébként önmagának mondott ellent.)
( Tisztelt Bíróság! Senki nem mondott ellent magának! Ki tudja, mi játszódott le azokban a napokban a vádlott és családjának fejében? Ott voltunk? Nem. Teljesen elképzelhetetlen az a gondolat, hogy a nagyapa azt mondta lányának és unokájának: Hagyjuk a fenébe, úgyis tévednek, köztünk nincs egy gyilkos se, ne jelentgessük fel a zsarukat. Ha igaz is a verés, majd megoldódik valahogy. Ez teljesen elképzelhetetlen egy normális családban? )

A levelet a Vas Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz továbbították, és ott ennek alapján indult meg a kényszervallatás miatti büntetőeljárás. Abban az eljárásban a vádlottat első ízben 1998. június 5-én hallgatták ki tanúként. Ekkor - azon kívül, hogy itt is előadta: "sajnos néha roham gyötör, ilyenkor nagyon fáj a jobb oldala a fejemnek kiskoromtól fogva" - azt állította: F. Ferenc hozta szóba a betegségét éspedig "terád nem bilincs való, tudjuk, hogy beteg van, tudjuk, hogy nem szándékosan tetted", s őt F. Ferenc a későbbiekben arcának bal oldalán tenyérrel kétszer megütötte. Azt, hogy őt április 21-én a szállításkor is bántalmazták volna, meg sem említette.
( Tisztelt Bíróság! Miért említett volna meg minden bántalmazást? Idővel, ha már nem tudja követni az időpontokat, nem emlékezhet minden ütlegelésre. Minden nap hajnalig kihallgatták, alig aludt valamit, máris jöttek érte a zsaruk. Összefolytak a napok és éjszakák. Annyira fontos ez a verés említése, vagy nem említése? Amennyiben nem említi, máris gyilkos? Vagy nem is annyira fontos az emlékezet? Akkor miért hozzák föl terhelő bizonyítékként? Nem értem. De azért, Gratulálok! )

Ugyanekkor Scheer József ebben az eljárásban - szemben a vádlottal és ellentétben a később a bírói tárgyaláson mondottakkal - arról tett vallomást, neki a vádlott, "nyak szirtre" leadott ütéséről beszélt, ami akkora volt, hogy a székkel együtt felborult, ő azonban az unokáján külsérelmi nyomot nem látott.
( Tisztelt Bíróság! Ha már ütik, most komolyan, nem mindegy, hol érik az ütések? Az arcán, vagy a nyak szirtjén? Ütötték és kész. Miért kell az élő fába is belekötni? Tisztelt bíró úr! Ha az ön fiát, unokáját ütnék, mindenképpen arra lenne kíváncsi, hol ütötték, vagy arra keresne választ: ütötték-e, s ha igen, miért? )

A vádlott az 1998. június 5-i kihallgatásakor ügyészi kérdésre kijelentette: a két ütésen kívül a rendőrségen csak annyi sérelem érte, hogy amikor tagadott, azzal befolyásolták, csak akkor kerülhet kórházba, ha beismerő vallomást tesz. Ekkor és itt vonta vissza az ügyben az eddigi beismerő vallomásait és kézzel írt önvallomásait, és pedig azzal az indokkal, hogy "el akart innen kerülni".
( Tisztelt Bíróság! Tehát visszavonta a vallomásokat. Ennyi és nem több. Szerintem természetes emberi reakció, hogy mindig a kisebbik rosszat választjuk. Ha felkínálják a rendőrök: vagy börtönben leszel évekig, vagy gyógykezelnek, s akkor megúszhatod, önök melyiket választanák? Ugye nem is olyan bonyolult a válasz! )
A visszavonás indokaként tehát ekkor még nem hivatkozott sem a szállításakor őt ért bántalmazásra, sem M. Tamás zárkatársának "terrorjára", és azt sem vonta kétségbe, miszerint vallomásait saját elhatározásából tette, éspedig abból fakadóan, hogy kórházba kerülhessen.
Itt említendő meg az is, hogy a vádlott M. Tamással 1998. április 20-tól 1998. június 5. napjáig, tehát az előbbi nyilatkozat elhangzásáig volt közös zárkában.
( Tisztelt Bíróság! Gratulálok. Önök már ekkor is hittek egy elítéltnek, bizonyos M. Tamásnak, s nem hittek egy gyanúsítottnak, aki ellen ekkor még nem sikerült felmutatni semmi bizonyítékot! Önök melyik oldalon állnak? A bűnözőkén? Gratulálok! )
Beismerő vallomásai tehát - szemben a védői hivatkozással - korántsem azért szűntek meg, mert M. Tamás mellőle elkerült, hanem azért, mert a vádlott számára is felismerhető módon, a kényszervallatás miatti büntető eljárásban választásra kényszerült. Nevezetesen beismeri a cselekményt továbbra is, ám ezzel egyúttal elismeri, hogy F. Ferenc féle bántalmazásról valótlant állított, következésképpen hamis tanúvallomást tett, vagy védekezésként továbbra is rendőri erőszakra hivatkozik, akkor viszont beismeréseit vissza kell vonnia.
( Tisztelt Bíróság! Ki és honnan tudja, miért szűntek meg a beismerő vallomások? Ki és honnan tudja, mennyire rafinált Tánczos Gábor, hogy ilyen variációk között galoppozzon? Ki és miért hoz olyan következtetéseket, s ezeket miért fogad el tényként, amelyek egyáltalán nem biztos, hogy megtörténtek. Sőt, valószínűbb, hogy nem. Gratulálok! )
A vádlottnak a második - április 21-i - bántalmazásra vonatkozó védekezése csak ezután alakult ki. Ezt egy - dr. B. Árpád csoportvezető ügyészhez - 1998. június 15-én írt levélben hozta az ügyészség tudomására azzal a magyarázattal, hogy előző kihallgatásakor a kísérő rendőrök jelenléte őt zavarta, ezzel az indokkal újbóli kihallgatást kért. Egyúttal szinte előírva azt is, hogy "Rajtam, az ügyvéd úron és önön kívül csak a gépíró hölgy legyen jelen".
( Tisztelt Bíróság! Megmondom őszintén, én is ezt kértem volna. Nem előírtam volna, s valószínűleg Tánczos sem parancsolt rá az ügyészre. Ha agyba-főbe vertek a rendőrök, nyilván nem szeretném őket látni, amikor az ügyésszel beszélek. Valószínűleg a fiú fejében is ez fordult meg. )

Kifejezve azt a kívánságát is, hogy jó lenne ha július 23-áig, (amikor lejár az előzetes letartóztatásának hosszabbítása) szabadon engednék, mert ha nem "... abban az esetben feljelentést fogunk tenni..."
A vonatkozó iratanyagból megállapíthatóan ez a feljelentés meg is született. Scheer József ugyanis 1998. augusztus 5-én a Katonai Főügyészséghez küldött panaszában - unokájának megbízására hivatkozással - azt kérte, hogy az április 6-i "brutális bántalmazások ügyében" a vádlottat a Főügyészségen hallgassák ki. Annál inkább, mert unokáját "ezt követően a későbbiek során is bántalmazták, és az általa soha el nem követett cselekmény írásos beismerésére kényszerítették úgy, hogy az előre elkészített szöveget diktálták."
A fentebb idézett levelek dátumait és azoknak, valamint a vádlott ügyész előtt tett vallomásának tartalmát egybevetve azzal a ténnyel, hogy a vádlott továbbra is fogva tartásban maradt, önként adódik a következtetés, hogy a panasz a vádlott kezdeményezésére, és az eljáró hatóságokra történő nyomásgyakorlás végett született, amely eszközzel a vádlott az eljárás későbbi szakaszaiban is - vagy levelek formájában, vagy a sajtó adta nyilvánosság kihasználásával - próbálkozott.
( Tisztelt Bíróság! Ha már megszólított, válaszolnék. Kérdem én, ha valakit három éven keresztül elzárnak a sajtó elől, egyetlen nyilatkozatot sem engednek, az hogyan használhatja ki a sajtó adta nyilvánosságot? Belegondolt valaki ebbe, amikor leírta ezt a hatalmas blődséget? Valószínűleg nem, ösztönösen diktálta a bíró úr: a sajtót is keverjük bele, biztos, ami biztos. Gratulálok! )

Már a fentebb taglaltakból is kiviláglik, hogy a vádlott azzal szemben, amit a hatóságok előtt állított hozzátartozóinak merőben mást mondott, és ezzel saját célja érdekében őket felhasználta.
( Tisztelt Bíróság! Honnan tudják, kit és mire akart felhasználni a vádlott? Ott voltak, ott voltunk? Nem. Akkor meg? )
Mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy közben a vádlottat az ügyész a tanúkkal szembesítette. Ennek során a vádlott - miután ellentmondásokba bonyolódott - visszavonta azt az állítását, hogy őt F. Ferenc kétszer megütötte, már csak egy pofonra emlékezett. Nem vitatta azt sem, hogy valóban beismerte előtte a gyilkosságot, s ez még az ütés előtt volt, továbbá kijelentette azt is, hogy amit akkor mondott, azokat belső kényszer hatására tette. "F. Ferenc nem mondta, hogy mit mondjak, hogyan mondjam."
Amikor pedig szembesítéskor dr. K. Endre az ügyészhez írt június 15-i levelét hozta szóba, a vádlott "tényleg mondtam ön előtt és kollégái előtt, hogy levelet írtam az ügyész úrnak, hogy ami abba belekerült az valótlan, de már nem tudom visszacsinálni" - nyilatkozatot tett, elismerte tehát, hogy a "kommandósokat" alaptalanul vádolta meg.
( Tisztelt Bíróság! Mikor és hol írta Tánczos azt a bizonyos levelet? Ön, tisztelt bíró úr, ugye tudja? Mért én is: a fogdán, két kihallgatás között, miközben zárkatársa a mellén ugrált, fejét a falba verte. Gratulálok! )

Ezután dr. K. Endre indítványozta annak a kérdésnek a feltevését, hogy tett-e olyan kijelentést, miszerint fél az édesanyjától és az édesapjától. Mire a vádlott: "elismerem, valóban mondtam ilyen kijelentést és sajnos ez igaz is" - választ adott.
( Tisztelt Bíróság! Csak az előbbiekhez csatlakoznék. Érdekes, hogy a tárgyalásokon, a nyilatkozataiban Tánczos Gábor soha nem említette, hogy fél a családjától. Vajon miért? Csak nem egyre gondolunk, tisztelt bíró úr? Önnek is fájt volna a mellkasa és a feje. Higgye el. )

Ekként tehát a vádlottat ért április 6-i "brutális bántalmazás" az ügyészi eljárás előre haladtával még a vádlott saját előadása szerint is - kényszervallatás helyett csupán a hivatalos eljárásban elszenvedett egyetlen pofonra redukálódott, a későbbi levélben leírt - április 21-ére vonatkozó - eset pedig még szerinte is valótlan volt.
Mindemellett az ügyészi nyomozó hivatal a vádlott nagyapjának indítványára - de később a megyei bíróság is - kihallgatta tanúként mindazon személyeket, akiknek a vádlott április 7-én, vagy ezt követő napokban az őt ért bántalmazásról említést tett.
( Tisztelt Bíróság! Fentebb már tettem egy említést arról, ki és hogyan tesz vallomást és miként vonja azt vissza a fogdában, a rács mögött. Azt is el tudjuk képzelni: a rendőrök, kihallgatásukkor nem fognak olyan vallomást tenni: igen, én K. János tizedes megvertem a vádlottat. Kihallgatás volt, a szembesítés eredménytelen. Valaki mást várt? Mert az egy álomvilágban él, s nem a földön van a lába. Gratulálok! )

Ezek a védelem által is hivatkozott - az elsőfokú ítélet 28. oldalán név szerint felsorolt - tanúk vallomásukban a bántalmazás tényét nem, hanem csupán azt igazolhatták, hogy utóbb erről a vádlott nekik miként tett említést. A tanúk vallomásának mindegyikében azonban kiviláglott, hogy ezúttal is a vádlott kereste velük a kapcsolatot, és maga terjesztette, híresztelte, hogy őt megverték, ám ennek okát és mibenlétét a legkülönbözőbb módon mesélte el.
Mivel a vádlott ebben a körben teljes mértékben szava hihetetlennek bizonyult, a megyei bíróság e - a vádlottól származó értesülésekről számot adó - tanúvallomásoknak nem tulajdonított bizonyító erőt.
( Tisztelt Bíróság! Ismét csak gratulálni tudok a pártatlan, elfogulatlan vélemény nyilvánításhoz. Gondolom nem csak nekem tűnt fel: azok az emberek, akik Tánczos mellett tanúskodtak, hazudnak. Akik Tánczos bűnösségét igazolják: szent emberek. Nem kellett volna mindkét oldalról egy-egy szavahihető tanút felsorakoztatni? Ki mondta, hogy egyből hazugnak kell nevezni azt, aki Tánczos igazát hangoztatja? Mondta valaki? Vagy saját ötlet volt? Gratulálok! )

A vádlott "későbbi bántalmazásával" kapcsolatban utóbb még az is kiderült, miszerint az április 21-i szállítás alkalmával a gépkocsiban érdektelen, kívül álló személy is helyet foglalt, aki cáfolta, hogy a kísérő rendőrök a vádlottat bántalmazták volna.
( Tisztelt Bíróság! Ki lehet az az érdektelen, kívülálló személy, aki egy rabszállítóban helyet foglal? Miközben „kommandósok” kísérnek egy elvetemült gyilkost? Ki ülhetett még ott? Teljesen szabályszerű, hogy például egy hentes, pék, vagy utcaseprő ott üldögél a rabszállítóban? Ugyanis nem tudok mást elképzelni, érdektelen személyként. Ha rendőr, ügyész ült ott, akkor sem érdektelen? Ki lehetett ez a személy? Nem akarják megnevezni? Kíváncsi lennék, s gondolom nem csak én! Gratulálok! )

Itt szükséges megjegyezni azt is, hogy - ellentétben a védői állítással - az Ügyészségi Nyomozó Hivatal nem bizonyítottság hiánya miatt, hanem határozatának rendelkező részéből megállapíthatóan a Be. 139. § (1) bekezdés b/ pont első fordulatára utalással - mert bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható - szüntette meg a nyomozást.
( Tisztelt Bíróság! Erre a részre már korábban utaltam. Nem kellene a Be.-t újraolvasni? Ugyanis a határozatban az áll: bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást. Tehát lehet, hogy a rendőrök megverték Tánczost, csak nem sikerült bebizonyítani. Nagy különbség! Gratulálok! )

Hasonló bizonyossággal való cáfolata a vádlott azon védekezése is, miszerint önvallomásait zárkatársa kényszerítette ki fizikai, illetve lelki ráhatás alkalmazásával.
( Tisztelt Bíróság! Ezt honnan veszik? Biztos, hogy nem verte senki Tánczost a cellában? Tudják, a szokásos kérdés: ott voltak, ott voltunk? Nem. Köszönöm, és gratulálok! )

A megyei bíróság ítéletének 28-31. oldalán részletesen kifejtette, hogy a vádlott e tekintetben is egymásnak ellentmondó vallomásait (hol fizikai erőszakról, hol csak lelki terrorról beszélt) mely bizonyítékokkal, s miért látta megcáfolnak, és a vádlottal szemben miért M. Tamás tanút találta szavahihetőnek.
( Tisztelt Bíróság! M. Tamás nem csak tanú. Elítélt! Fizikai erőszak, lelki terror. Egyenként is borzalmas, hát még együtt. Ezek nem ellentmondó vallomások. Ez csak felsorolás, a vádlottat ért bántalmazások felsorolása. Az lehet fizikai és lelki is. Gratulálok, hogy egy elítéltet szavahihető tanúnak találtak, szemben egy fogva tartottal, aki ellen bizonyíték nem igazán szól. Mondom, gratulálok! )

M. Tamás vallomása egyébként a vádlott személyiségére, de az ügy érdemére nézve feltárt bizonyítékokhoz is szervesen illeszkedett. Nevezett elmondta, hogy a vádlott megérkezésekor nem közölte, milyen cselekmény miatt került be, hanem csupán - miként F. Ferenc előtt és később a beismeréseiben is tette - a nyaka előtt kezét elhúzva megmutatta a vágási mozdulatot.
A vádlott a bekerülése utáni napokban M. Tamás előtt is arra hivatkozott, hogy nem egészséges, állandóan fáj a feje, nem bírja a bezártságot. Erre utalva érdeklődött tőle, hogyan lehet gyorsítani az eljárást, de az iránt is, hogy a cselekményéért mire számíthat, ha felelősségre vonják, és miként ítélik meg, ha valami "agyi" betegsége van. Ez utóbbit illetően M. Tamás az IMEI-ben szerzett tapasztalatait megosztva a vádlottal közölte, hogy ez esetben "akár öt évvel is megúszhatja".
( Tisztelt Bíróság! Ezt nem szeretném kommentálni. Egyetlen megjegyzés: a szavahihető tanú egy elítélt volt! )

A tanú előadása szerint azt, hogy a cselekményt nem ő követte el, a vádlott soha nem mondta előtte, hanem még el is játszotta, hogy a lépcsősoron bujkálva, miként követte a kislányt, de az is többször előfordult, hogy a vádlott letérdelt előtte és kérte, üsse őt agyon, amiért ilyet tett. Beszámolt arról is, hogy a vádlott nemegyszer fel-alá járkált, rágódott, aztán kiszólt, hogy beszélni akar az előadójával.
( Tisztelt Bíróság! Sárváron, egy fogdában történtek a dolgok, ahol két ember volt: M. Tamás elítélt és Tánczos Gábor vádlott. Ha az elítélt mond valamit, az szentírás? Nem lehet, hogy csak kitalálta az egészet? Miért pont Tánczos hazudik? És ha igaz a verés, a kényszer, az ugrálás? Ezt nem kellett volna tényként elfogadni? Csak és kizárólag a másik fél által elmondott lehet igaz? Gratulálok! )

Emellett sokszor írt levelet pszichológusoknak, elmeorvosnak, rendőröknek, de még a sértett családjának is. A vádlott én-központúságát és teatralitásra való hajlamát megerősítve megemlítette, hogy gyűjtögette a róla szóló újságcikkeket, s "volt öngyilkossági kísérlete is. Megevett egy tusfürdőt és egy fél szappant, én meg kiröhögtem."
Nyilatkozott a tanú arról is, hogy bár a részéről nem, de mások részéről valóban érték atrocitások a vádlottat. Így pl.: a szomszéd zárkából - tudva, hogy milyen cselekmény miatt van bent -, átkiabáltak neki "ilyennek a priccs alatt a helye." Továbbá ha a vádlottra csúnyán néztek, nála már az is bántás számba ment.
Ehelyütt szükséges megjegyezni, hogy a megyei bíróság Lépold Józsefné szakvéleményét - éppen dr. Agárdi Tamás nyilatkozatára figyelemmel - bizonyítékként nem értékelte, ami a védő figyelmét úgyszintén elkerülte.
( Tisztelt Bíróság! Dr. Lépold Józsefné grafológus szakvéleményét már az elsőfokú bíróság is kirekesztette. Pedig a szakértő tíz nappal a gyilkosság után azt írta: Tánczos fedez valakit, valószínűleg nem ő gyilkos, a fiú fél. Ez természetesen nem igazodott a gyilkos verzióhoz. Ezért a szakértő véleményét lesöpörték az asztalról. Gratulálok! )

Dr. Agárdi Tamás viszont csupán valószínűsítette, hogy az írásos vallomások készítésekor a vádlott az átlagostól jelentősen eltérő lelki állapotban volt, fenyegetettség érzés kiváltására alkalmas befolyás alatt állhatott, ennek okára nézve azonban értelemszerűen nem tudott nyilatkozni.
( Tisztelt Bíróság! Szakértő mást nem tehet, csak valószínűsít! Kérem, olvassák el az orvos, - vegyész, - fizikai - kémiai szakértők véleményét. Nem tényeket közölnek, valószínűsítenek! A mai napig nem lehet tudni, mivel vágták el Zsófi nyakát. Éllel bíró eszközt valószínűsít a szakértő. Ez bármi lehet. A fizikai-kémiai szakértő azt valószínűsíti: egyezhetnek a kislány és Gábor ruháján talált mikronyomok. Mondom, valószínűsíti. Tisztelt bíró úr! Miért kell kötözködni? A grafológus valószínűsít, ahogy a többi szakértő is. Tényként lehet kijelenteni: a mikronyom kereszteződést is csak valószínűsítette a szakértő! Akkor mi alapján ítélték el Tánczos Gábort? Egy valószínűsítés okán? Igen, ezt el kell ismernie, tisztelt bíró úr! Miért nem vették figyelembe a többi szakértő álláspontját? Nem illett a képe? Gratulálok! )

Ide kapcsolódik, hogy a védelem grafológiai hazugságvizsgálat elrendelését is indítványozta, amely bizonyítási indítványt a Legfelsőbb Bíróság ugyancsak elutasított. A grafológiai hazugságvizsgálat metódusai lényegében megegyeznek a poligráfos vizsgálatéval. Mindkettő esetében tehát lényeges, hogy azt csupán az eljárás kezdeti szakaszában lehet alkalmazni, akkor, amikor a vizsgált személy a bűncselekménnyel összefüggő lényeges körülményekről az eljárási cselekmények során még nem szerzett tudomást. Az eljárás később szakaszában egy ilyen vizsgálattól értékelhető eredmény már nem várható, ezért az szükségtelen.
( Tisztelt Bíróság! Azért meg lehetett volna próbálni. Hátha... )

Amint arra a Legfelsőbb Bíróság már korábban utalt, a vádlott az 1998. április 7-i poligráfiai vizsgálat után bizonyos volt abban, hogy a felelősségre vonást sikerült elkerülnie, mert "átvágta a gépet", nem tudnak rábizonyítani semmit. Ezért érte váratlanul, hogy 1998. április 20. napján őrizetbe vették.
( Tisztelt Bíróság! Ha valaki április elsején elköveti a gyilkosságot, folyamatosan kihallgatják, minden nap a rendőrségen van, április 5-én beismeri a tettet, akkor miért érné váratlanul, hogy letartóztatják? Tánczos a poligráfot pedig nem vágta át. Azt ugyanis nem lehet. A gép egyszerűen megállapította: nem ő a gyilkos. Ennyi. )
Az őrizetbe vétel ellen azonnal panaszt jelentett be, azzal, hogy a cselekményt nem követte el. Ez nem volt akadálya annak, hogy őt 1998. április 21-én a nyomozó hatóság az ügyész és védő jelenlétében gyanúsítottként részletesen kihallgassa.
( Tisztelt Bíróság! Még jó, hogy panasszal élt. Ha nem ő a gyilkos, azért. Ha ő, akkor meg azért. Mi ebben a furcsa, miért kell ezt az ítélet indoklásában a többi, jelentéktelen, törvényszerű és elfogadható ténnyel együtt felsorolni? Nem a konkrét bizonyítékoknak lenne itt a helye? Azoknak, amelyek alapján jogerősen elítélték Tánczos Gábort? )

A vádlott ekkor szintén tagadta a cselekmény elkövetését - azt is, hogy a gyerekkori agyhártyagyulladás következményeként beteg lenne - és lényegét tekintve "az önkéntes" tanúvallomásában foglaltakhoz tért vissza, majd kihallgatásának végén beismerte, miszerint március 30-án nem vásárolt Farmer dobozos tejet, ezt csak azért mondta, "mert el akarta hitetni a rendőrséggel", hogy rendszeresen megfordul a környéken. Utóbbi, kialakított védekezése szerint viszont ez volt az a kihallgatás, amikor "a kommandósoktól" elszenvedett bántalmazástól megtörve beismert.
Amint az M. Tamás vallomásából - de a vádlottnak a bírói meghallgatáson tett nyilatkozatából is kitűnt - őrizetbe vételének kezdetétől a vádlottat leginkább a saját sorsa foglalkoztatta. Kellőképpen felmérte, hogy két rossz közül - börtön vagy gyógykezelés - választhat csupán.
( Tisztelt Bíróság! Még jó, hogy a vádlottat saját sorsa foglalkoztatta. Miért, önöket mi foglalkoztatott volna, ha gyilkossággal vádolják önöket, s börtönben vannak? Nagyon érdekes következtetés, hogy a vádlott két dolog közül választhatott. Az senkiben nem merült fel, hogy a vádlott a harmadik variációt választja: ő ártatlan, s ki akar kerülni a börtönből? )

Az már Sz. Barnabás tanúnak, az életvédelmi alosztály vezetőjének, a nyomozás másik irányítójának vallomásából volt megállapítható, hogy a gyanúsítotti kihallgatása után a vádlott a fogdából telefonált neki azzal, hogy beismerő vallomást akar tenni. Ez alkalommal nevezett tanúnak telefonon elmondta a lakásból történő bejutás módját, a lakásról részletes leírást adott, beszélt a leesett kabátról, ablak előtti heverőről, vagyis olyan körülményekről, amelyekről csak az elkövető tudhatott.
( Tisztelt Bíróság! Igen, az elkövető tudhatott. És a rendőrség. Tánczos ekkor már régen börtönben volt. Önök szerint soha, senki a rendőrök közül nem beszélt a sértetti lakásról? Soha, senki nem mondott részleteket a bútorokról, a kabátokról? Önök szerint attól a pillanattól, hogy Tánczost letartóztatták, senki nem beszélt a fiúval? Vagy, ha mégis szóba álltak vele, nem az ügyről beszéltek? Az időjárás és a tőzsde alakulása is érdekes téma lehetett. De nem egy vádlott és egy kihallgató tiszt között. Tisztelt bíró úr, ön még filmen sem látott kihallgatást? Szerintem érdekes lenne egyet megnézni. Ugyanis ott a konkrét bűncselekményről, annak részleteiről beszélnek. Méghozzá igen alaposan. Gratulálok! )

Sz. Barnabás ezért intézkedett a vádlott ismételt gyanúsítotti kihallgatása iránt. Mire kiértesítettek mindenkit, és a vádlottat a fogdáról előállították, a vádlott meggondolta magát, és már nem akart semmit mondani. A fenti események után írta meg a vádlott - az ítélet 26. oldalán összefoglalt tartalmú - első önvallomását 1998. április 23-án, amelyben - mint F. Ferenc előtt is tette - ismét gyerekkori agyhártya-gyulladása miatti betegségével magyarázta a cselekmény elkövetését, és egyben kérte a Hadkiegészítő Parancsnokságtól a sorozáson készült orvosi iratai beszerzését is.
( Tisztelt Bíróság! No comment! )
Az önvallomást korán reggel a nyomozókhoz eljuttatta, ám az ugyanaznap reggel 8 óra 30 perckor az előzetes letartóztatásának tárgyában tartott bírói meghallgatáson ismét meggondolta magát, s úgy nyilatkozott, önvallomását csak azért írta, mert szóban úgy hallotta, hogy minden bizonyíték ellene szól. A cselekmény részleteit pedig csak fantáziálta, úgy találta ki.
( Tisztelt Bíróság! Nem tudom, önök tisztában vannak-e a börtönök házirendjével? Ha nem, segítek. Reggel hatkor ébresztő. Beágyaznak, mosakodás, reggeli. Ez úgy hétig eltart. Ha fél kilenckor van valakinek a kihallgatása, akkor hogyan írhatott és juttathatott el bármiféle iratot aznap reggel a nyomozókhoz? Önök szerint a börtönőrök reggeli osztás közben vallomásokkal futkosnak a zsarukhoz? Önöknél mi a korán reggel? Hogyan lehetséges ez a variáció önök szerint? )

A vádlott tehát - az okiratok tartalmával is igazoltan - az őrizetbe vétele után is maga kívánta irányítani az eseményeket, és korántsem valamiféle külső befolyás vagy "hatósági elvárás" szerint cselekedett. Eljárási jogait is messzemenően, önállóan gyakorolta, hiszen az őrizetbe vételt - majd a gyanúsítottá nyilvánítását is - megpanaszolta, ez utóbbi kihallgatásán pedig tagadott.
( Tisztelt Bíróság! Önállóan akkor gyakorolta volna jogait, ha szabadlábon védekezhet. A börtönben kirendelt, esetleg meghatalmazott védője van a raboknak - ha eddig nem tudták volna. A rabok általában a jogvégzett emberre hallgatnak, nem saját fejük után mennek. Nyilván, az ügyvéd tanácsára panaszolta meg az őrizetbe vételt. Nem valószínű, hogy egy 18 éves fiú, tudja, mikor, kit kell bepanaszolni. A tagadás pedig teljesen természetes dolog. Attól kezdve, hogy meghatalmazott védője volt, s az összes beismerő vallomását visszavonta, nem tehetett mást, mint tagadott. )
A fizikai, vagy lelki kényszerre való hivatkozás alaptalanságát jelzi, hogy a vádlott telefonon kihallgatást kért, önvallomást juttatott el a nyomozókhoz, majd még aznap reggel visszavonta azt. Ilyen előzmények után - és figyelemmel arra is, hogy gyanúsítotti kihallgatása április 21-én megtörtént, a nyomozóhatóság nem volt köteles - és nyilvánvalóan nem is kívánt - a vádlottal foglalkozni. Ezt követően viszont a vádlott volt az, aki ezt folyamatosan szorgalmazta.
( Tisztelt Bíróság! A nyomozó hatóság nem kívánt a vádlottal foglalkozni? Érdekes. Bizonyíték még nem volt Tánczos ellen, de a rendőröket nem érdekelte a fiú. Mintha a bíróságon lennénk. Nem lehet tudni, mit akar mondani a vádlott, de nem hallgatjuk meg. Azt se tudjuk meg, amit eddig nem tudtunk. Bölcs gondolkodás. Gratulálok! )
A bírói meghallgatást követően ismét telefonált Sz. Barnabásnak, hogy mégis beismerő vallomást akar tenni. Ekkor azonban nevezett már azt kérte, hogy a vádlott vele folytatott beszélgetését a fogdai őrszemélyzet írásban, jelentésben rögzítse.
Ezek után került sor - és pedig N. Ernő hatósági tanú jelenlétében - a vádlott ismételt gyanúsítotti kihallgatására 1998. április 24-én Sárváron du. 16 óra 15 perces kezdettel, amelyet videofelvételen is rögzítettek, és amelyet P. Zoltán rendőr őrnagy foganatosított.
A gyanúsítotti jegyzőkönyv bevezető része - megerősítve a fentieket - tartalmazza, hogy a folytatólagos kihallgatásra a vádlott kérésére került sor és a vádlott azon nyilatkozatát is, miszerint "azért kérvényeztem, hogy beszélhessek Sz. úrral, mert szeretném a vallomásomat kiegészíteni az április 1. napján történtekkel kapcsolatban."
Amint ez a szó szerint leírt - 40 gépelt oldal terjedelmű - jegyzőkönyv tartalmából megítélhető, a vádlott itt is rendkívül körülményesen, a lényeget lehetőleg kerülve tett vallomást, amely közben ismét fejfájásra is panaszkodott, így kihallgatását 18 óra 07 perckor befejezték.
Még ezen a napon április 24-én 19 óra 07 perces kezdettel - miután közben védőjével távbeszélőn konzultált - saját kérelmére, hogy több részlet tekintetében biztosabb most már, újra kihallgatták. A közben eltelt időben a vádlott a lakásnak arról a három helyiségéről, melyben járt egy vázrajzot is készített.
( Tisztelt Bíróság! Ismét a tényeket ajánlom figyelmükbe. M. Erzsébet, az áldozat édesanyja a tárgyaláson, eskü alatt vallotta: az a rajz, amit a vádlott készített, nem az ő lakásuk. Náluk ugyanis nem nyílik a bejárat után közvetlenül balra a konyha. Nem így egy emelettel feljebb. Sz. György is vallomást tett. Eszerint a rajz megszólalásig hasonlít az ő lakásukra. Ami a negyedik emelten van. A gyilkosság a harmadikon történt. Milyen rajzot készített Tánczos? Kinek a lakásáról? Nem kellene elolvasni a jegyzőkönyveket? Hiszen azokból kiderül: Tánczos Sz. György lakását rajzolta le, amit Zsófi édesanyja is megerősített. Ennyi. Gratulálok! )

A vádlott e második beismerést tartalmazó vallomása után is a fogdaparancsnok útján üzengetett, vagy kérelmi lapokon kért mindig újabb kihallgatást a nyomozóktól. Amikor pedig kérését teljesítették, rendszerint mondva csinált problémákkal hozakodott elő - s átláthatóan -, a nyomozás részleteire volt kíváncsi.
Emellett az április 23-i önvallomása után is még számos "vallomásom folytatása" kezdetű beadványt írt és juttatott el a nyomozás vezetőihez, illetve az ügy előadójához P. Zoltánhoz. Ezekben hol újabb részkörülményekkel egészítette ki a korábbiakat, hol a mondottakon vagy leírtakon módosított. Így április 27-i önvallomásától kezdődően már kést jelölt meg elkövetési eszközként, erről rajzot is készített, és később vázrajzot arról, hogy mely útvonalon haladva, hol dobta el azt.
( Tisztelt Bíróság! Amennyiben említik a rajzot és a kést, illene ismét a tényekhez ragaszkodni! Azt miért nem írták le itt, az ítélet indoklásában, hogy milyen kést rajzolt le Tánczos Gábor, s erre a szakértő mit mondott? Kényelmetlen önöknek, de én leírom. Tánczos egy recés élű, piros nyelű, egyszerű konyhai étkészletből való kést rajzolt le. Nem tudom, önöknél megvan-e a rajz, nálam igen. De nyugodtan húzza ki, tisztelt bíró úr otthon a konyhafiókot, biztos talál olyat ott is. Recéset keressen, olyat, amellyel a szakértő szerint nem vághatták el a kislány nyakát. Nem azt mondta a szakértő, hogy nem biztos. Nem, azt jelentette ki, méghozzá határozottan: ilyen nem lehetett! Akkor miért emlegeti ezt a rajzot? Ha pedig emlegeti, miért nem teszi hozzá a valóságot? Miért kell csúsztatni, megtéveszteni az embereket, elferdíteni az igazságot? Útvonalat rajzolni pedig úgy hiszem, nem csak én, ön is tud. Ha mindennap lemegy a közértbe, gondolom álmából felkeltve is le tudja rajzolni az útvonalat. Ennyi. Gratulálok! )

Ezen írásbeli önvallomásokban előadott újabb adatok miatt került sor arra, hogy 1998. május 21-én ismét jegyzőkönyvileg (70 gépelt oldal terjedelemben) - és videó felvételen szintén rögzítve kihallgatták. E gyanúsítotti kihallgatásán meghatalmazott védője is jelen volt, akinek számos, a cselekménnyel kapcsolatos kérdésére is válaszolt, majd kihallgatásának végén vallomását ismét visszavonta. Ám már ezen a napon, a fogdában újabb önvallomásában - s megint újabb részletekkel kiegészítve a korábbiakat - beismerését fenntartotta. 1998. június 4-én bocsánat kérő levelet írt a sértett családjának, majd másnap - miként azt a Legfelsőbb Bíróság már említette - az Ügyészi Nyomozó Hivatalban (a korábban már megjelölt okra hivatkozva) összes addigi beismerését visszavonta és "önkéntes" tanúvallomásában foglaltakhoz tért vissza.
( Tisztelt Bíróság! Igen, Tánczos írt levelet az áldozat szüleinek. 1998 tavaszán. Majd ősszel újat szeretett volna írni. Ebben kifejtette volna, miért kényszeríttették az előző megírására, sajnálja a kislányt, de semmi köze annak halálához. A második levelet megírta Gábor, de nem engedték, hogy elküldje! Miért nem? Az első mehetett, a második nem? Mitől féltek a rendőrök? Csak nem attól: Zsófi apja az elsőt véres kardként hordozta a városban, a másodikkal viszont nem tudott volna mit kezdeni? Hogyan dolgozta volna fel a kislány családja: levelek érkeznek a börtönből, s attól függően, éppen ki hallgatja ki Tánczot, milyen zárkatársa van, változik a véleménye? A tények ismét kimaradtak ebből az ítéletből. Sajnálom! )

A vádlott írásbeli beadványának tartalmáról általánosságban megállapítható, hogy azok szóbeli előadásmódjához képest sűrítve tartalmazzák a közlendőjét, amelynek oka abban keresendő, hogy a vádlott a fogdaőröktől csak korlátozott számú papírt kapott, így az első önvallomásához pl. két darabot.
( Tisztelt Bíróság! Ez bevett szokás a börtönben? Ha egy vádlott le szeretné írni a bűncselekményt elejétől a végéig, akkor nem teheti meg? Csak addig részletezheti a beismerő vallomásban a szörnyű tettet, amíg a papír tart? Mi van, ha a legérdekesebb részek, a részletek, az igazi bizonyíték éppen a harmadik papíron lett volna? Önök elképzelik, hogy ez így megy a börtönben? Két papír és kész? Uraim, gratulálok! )
Ugyanekkor - miként azt M. Tamás szintén elmondta -, a vádlott órákon át hangosan fogalmazta azokat, a helyesíráshoz tőle kért segítséget. M. Tamás e nyilatkozatának megerősítésére a vádlott 1998. május 19-i keltezésű írása kétségkívül alkalmas, amelyben helyesírási hibák sorozata fedezhető fel. ("ahhol van", "az ut melett", "pontossan", "abbann" "semmmit" stb.)

( Tisztelt Bíróság! Érdekes ez a helyesírási probléma. Hogyan kerül a képbe? Mi köze egy 11 éves kislány halálának ahhoz, hogy egy vádlott le tudja-e írni magyarul azt: „ahol, mellett, pontosan, abban, semmit”? Szerintem nem sok, de javítsanak ki. Kicsit személyes a következő megjegyzés: nem kevés levelet kaptam Tánczos Gábortól az elmúlt négy év alatt. Érkezett húsvéti, karácsonyi üdvözlő lap is. Ezek mind személyes hangvételűek, olyan dolgokkal, amelyeket nem oszt meg bárkivel az ember. Nem hiszem, hogy segítséget kért volna ezek megírásához. Helyesírása pedig sokat nem fejlődhetett a börtönben. Maradjunk annyiban: lényegtelen dolgokat vettek ismét az ítéletbe, Tánczos bűnösségét, vagy ártatlanságát nagyon nem befolyásolja egy elírás. Gratulálok! )

Ugyanekkor a peranyagban fekszenek olyan - a vádlottól származó - levelek is, amelyek ugyancsak megfelelő helyesírással, de már akkor készültek, amikor igazoltan nem M. Tamással volt együtt, így következtethető, hogy a vádlott a helyesírást illetően más esetben is segítségért folyamodott.
( Tisztelt Bíróság! Nem hiszem, hogy négy éven keresztül a börtönben csak és kizárólag olyan cellatársai voltak Tánczosnak, akik nyelvtani zsenik. Maradjunk annyiban: lényegtelen, kivel volt egy cellában, a fiú tud helyesen írni. )
A vádlotti beismerő vallomások tartalmát elemezve általánosságban rögzíthető, hogy a vádlott az eljárás előre haladtával egyre több tényt ismert be, illetve voltak a vallomásainak olyan elemei is, amelyeken nem változtatott. Így pl. "a szörnyűséges sebet" a sértetten hátulról átkarolva - miközben száját is befogva tartotta - balról jobbra irányulóan ejtette; a használt eszközt egy reklám szatyorba csavarva magával vitt, még aznap este eldobta, a szatyrot elégette ("elolvasztotta"), továbbá a ruházatán nem volt vér.
( Tisztelt Bíróság! Itt kezdődnek a bajok! Amikor a bíróság nem tudja, mit kell leírnia. Rendben van, hogy elismerik: a vádlott nem változtatott azon az évek során, hogy a sértettet hátulról átkarolva elvágta a nyakát. Kérdem, miért nem olvasta el valaki a bíróságon a szakértői jelentéseket? Ha Tánczos végig kitartott amellett, hogy hátulról vágta át Zsófi nyakát, akkor a fiú ártatlan. Ugyanis a szakértő megállapította: a gyilkosságot elölről követték el. Tisztelt bíró úr, nem szárnyal az ön fantáziája? Vagy annyira nem érdekelték az ügy részletei, hogy el sem olvasta a szakértői jelentéseket? Miért nem fordított arra legalább öt percet, hogy a leírt tényekkel összhangba hozza az ítéletét? Gratulálok! )

Április 24-én még arról vallott, hogy a lakásnak csak két helyiségében járt, a kislányt egyszer tarkón ütötte, s nyakát egy cserépszerű tárgy ("ami már összetörött, össze volt törve") egy darabjával "kicsit megvágta". A lakás berendezésére, ágyak formájára, arra, hogy az ütéshez eszközt használt volna, nem emlékezett.
( Tisztelt Bíróság! Önök szerint abban a lakásban törött cserépdarabok voltak a polcon? Mert Tánczos ezt írta vallomásában: „ ... a lakás valamelyik polcáról levettem egy törött cserépdarabot, s azzal vágtam el Zsófi nyakát.” A kislány édesanyja azután, hogy leírtam ezt a beismerő vallomást, felhívott. Kikérte magának, hogy ilyen képtelenségeket írok. Még, hogy az ő lakásukban törött cserepek lettek volna a polcokon. Hiába, megint a tények. Tánczos ezt írta, én csak közvetítettem az újságban. Még jó, hogy nem emlékezett a lakás berendezésére. Miután a rajzokon Sz. György lakásának alaprajza szerepel, a fiúnak fogalma sem volt, milyen lehet a harmadikon lévő lakás berendezése. Ennyi. )

A 19 óra 07 perckor újra megnyitott kihallgatásán már arról beszélt, a sértett fejét hátul nem csak kézzel, hanem a kezébe került cseréppel is - miközben "nagyon-nagyon erősen" szorította magához - megütötte. Az ütéstől "több mint valószínű, eszméletét vesztette", s utána szinte azonnal "csinálta a sebet". Arra a kérdésre, hogy bizonyos-e abban, miszerint cserépszerű tárggyal okozta a vágást, "nem, nem teljesen biztos" választ adott.
( Tisztelt Bíróság! Nagyon erősen szorítok valakit. Leszorítom az ágyra, eközben a szoborral tarkón ütöm. Hogyan lehetséges ez, a mai napig nem világos? A harmadik kezemmel - mert ugye egyikkel a száját, orrát fogom, a másikkal a kést keresem a zsebemben - ütögetem a tarkóját? Nagyon valószerűtlenül hangzik. Pedig az ítéletben tényként ezt írták. Gratulálok! )

A két kihallgatás közben általa készített vázrajzról egyértelműen kijelentette, az azt a lakást ábrázolja, ahol a bűncselekményt elkövette, és az annak "azt a három helyiségét mutatja, amire határozottan emlékszem".
A vázrajzon a szoba berendezését, annak ablakait az előtte lévő L-alakú garnitúrával is berajzolta. Beismerte ez alkalommal azt is, hogy a cserép az ütés hatására a kislány fején tört össze.
( Tisztelt Bíróság! A lakásrajz a negyediken lakó Sz. György otthonát ábrázolja. L-alakú garnitúra ott is volt. Persze, hogy beismerte, hogy a kislány fején tört össze a cserép. Miután hetek óta ezzel kelt, ezzel feküdt. Folyamatosan ezt mondták neki. Mit tudott volna kitalálni, ha nem ezt? )

Határozottan állította, "igen a cselekményt elkövettem" és "nagyon megdöbbentem magamon..., hogy újra láttam magam előtt iszonyatos volt". Mint azt a Legfelsőbb Bíróság az előbbiekben már rögzítette, a vádlott ezt követően az április 27-i önvallomásában beismerte, hogy kést használt, azt, hogy a fürdőszobában is járt, ott mosta meg a kezét, később pedig a késről rajzot készített.
Május 21-én - meghatalmazott védője előtt - már kitért arra is, miszerint a kést hosszabb ideje - anélkül, hogy arról bárki tudott volna - hordta a zsebében, és azt nem a Rába folyóba ejtette, hanem a Csörnöc-patak utáni kavicsos részen dobta el.
( Tisztelt Bíróság! Megérkezett az első szakértői vélemény, miszerint kés volt az elkövetés eszköze. Mit írhatott volna Tánczos, ha nem ezt? Az pedig szerintem teljesen mindegy, hol dobta el a kést. Megtalálták a gyilkos eszközt? Nem. Bizonyítja valami, hogy késsel követték el a gyilkosságot? Nem. A szakértők a mai napig „éllel bíró tárgyról” beszélnek. Ez ugye bármi lehet. Még egy vadászkés is. Hiszen a kislány nyakán étel és fa maradványokat találtak. Konyhai késsel ritkán vágok fát, cseréppel ritkán vágok ételt. Ennyi. )

Itt már nem vitatta annak a lehetőségét sem, hogy a vágás után a sértett "félig az ágynak esett, vagy feküdt". Előadta ekkor azt is, hogy a szobából kijövet "azt nem tudnám milyen helyiségnek nevezni, de elmegyünk balra és jobbra volt a fürdő", ahol a kezét és a kést lemosta. Ennek berendezését nem tudja, de WC az volt ott, "az biztos", - s a kezét nem törölte meg, csak lerázta.
( Tisztelt Bíróság! Találtak vérnyomot a fürdőben? Nem. Elmesélték Tánczosnak, hogyan nézett ki a sértetti lakás? Igen. Ha egyszer diktálták a vallomást, nem mindegy, mit írt benne a fiú? Akár azt is leírta volna ott, és akkor, hogy lila haja van. Gratulálok! )

Miután a védő arra hivatkozott, hogy a sértetti lakásban csupán egy WC helyiség volt a bejárati ajtó mellett, a Legfelsőbb Bíróság itt utal a peranyagra, nevezetesen a helyszíni szemle és a helyszínvázrajz azon adataira, amelyek szerint a lakás két mellékhelyiséggel rendelkezett. A vádlott által mondott fenti útvonal a bentebbi, a gyerekszoba melletti un. WC-mosdó helyiségnek felelt meg. Ez ugyanis - a helyszínvázrajzon nyomon követhetően - a nappaliból kijövet valóban balra, majd jobbra esett. Az ítéleti tényállás is azt tartalmazza, hogy a vádlott itt mosott kezet.
A védelmi érveléssel szemben tehát a vádlott által készítette vázrajz nem Sz. György, hanem a sértett lakásának azt a három helyiségét ábrázolja, amelyben a vádlott - az április 24-i vallomása szerint - mozgott.
( Tisztelt Bíróság! Enyhe csúsztatások szerintem természetesek egy ítéletben. De ennyire egyértelmű, szándékos félrevezetés? Nem, tisztelt bíró úr, nem a sértetti lakást rajzolta le a vádlott. )

Azt, hogy az un. WC-mosdóban is járt, szintén csak utóbb ismerte be. Vitathatatlan adata a bizonyításnak, hogy Sz. György lakása a H. lakástól alaprajzát, méretét, berendezését tekintve jelentősen eltért, amely tény alighanem elkerülte a védő figyelmét. Mindezekre tekintettel az a védelmi érvelés, amely szerint az ítélet "csúsztatásai" "kirívóak" minden alapot nélkülöz.
( Tisztelt Bíróság! Az ítélet ezen része, csúsztatásai, kirívó elferdítése a tényeknek nem kíván több megjegyzést. Ismét gratulálok önöknek! )
Ekként tehát a vádlott által készített vázrajz is jelentős bizonyító erővel rendelkezett, hiszen a vádlott ebben a lakásban korábban soha nem járt és arra sem hivatkozott, hogy a lakás vázrajzát a nyomozók neki megmutatták volna. Ugyanekkor nem csak gyakran írt, hanem viszonylag gyakorta rajzolt is az eljárásban. (Pl. már F. Ferenc előtt és az ügyészi eljárásban is.)

Ami azt a védelmi okfejtést illeti, hogy a vádlott beismerő vallomásai egymással lényeges körülményekre ellentétben álltak, azt már azok az adatok is kellően cáfolták, melyeket a Legfelsőbb Bíróság a vallomások alakulásának kapcsán érintett. A vádlott azon érdemi beismerése, hogy a sértettet ő ölte meg, nem változott, hanem fokozatosan kiegészült olyan valós körülményekkel, amelyeket a nyomozás is feltárt vagy utóbb megerősített.
( Tisztelt Bíróság! Most érkeztünk el a leglényegesebb ponthoz. A vádlott vallomásai igen is eltérnek egymástól, mindössze néhány perces olvasást igényelt volna azok összehasonlítása. Az pedig egyenes beismerése a vádlott ártatlanságának, hogy Tánczos beismerő vallomásai a rendőrség álláspontjával fokozatosan kiegészültek. Miért nem írta le elsőre a valóságot? Miért írt az első kettő önvallomásában olyat, ami nem történt meg? Miért csak a harmadikban írta le a kést? Miért csak az utolsóban írta le: nem hátulról, hanem elölről követte el a gyilkosságot? Nem kellene megnézni a szakértői vélemények dátumozását, s azokat összehasonlítani a vádlott beismerő vallomásainak időpontjával? Ha elhiszik nekem, érdekes lehet az összevetés. Tisztelt bíró úr, tudom, már késő, de ha van ideje, nézze meg. Érdemes! )
Itt jegyzendő meg, hogy a megyei bíróság a vádlott szavahihetőségét számos vonatkozásban kétségesnek találta, így előadásait - helyesen csak abban a részében fogadta el, amelyet a bizonyítás egyéb adatai is alátámasztottak, illetve nem cáfoltak.
( Tisztelt Bíróság! Jól értem? A vádlott vallomásából csak azokat a részeket fogadták el, amelyek megegyeztek a szakértői véleményekkel? És a többi? Nem kellett volna az egész beismerő vallomást félredobni, ha egyszer vannak benne ellentmondások? Miért csak azokat fogadták el, amelyek egyeznek a rendőrségi verzióval? Tessék mondani, etikus ez? Ugye nem kell válaszolnom? )

A Legfelsőbb Bíróság a vádlotti vallomásokkal kapcsolatban kifejtetteken kívül - a teljesség igénye nélkül - utal az alábbiakra;
- A vádlotti beismerés szerint ő a sértettet akkor vette észre, amikor ráfordult a lépcsőházhoz vezető járdára, s a kislány vele szemközt érkezett.
Bizonyított tény volt, hogy a sértett ez alkalommal a szokott útvonalától eltérően a játszótéren és az alagúton át közelítette meg a ház bejáratát. Ekként - a távolabbi helyszín adatait tekintve a vádlotthoz viszonyítva valóban szemből érkezett.
( Tisztelt Bíróság! Nem mindegy, honnan érkezett a kislány? Nem mindegy, melyik útvonalon jött? Van szemtanú, aki látta Tánczost, amint belép a kislány után a lépcsőházba? Nincs! A vallomás ezen részét miért fogadták el? Ezt miért nem rekesztették ki a bizonyításból? Miért kell elhinni egy labilis, akaratgyenge, én-központú, a valós tényeket felnagyító fiú minden szavát? Amennyiben ezt elhitték, miért nem hitték el azt: ő hátulról vágta át a kislány nyakát, mégpedig cseréppel? Pedig a legelső beismerő vallomásban ez szerepel! A szakértői vélemény ettől eltért? És? Máris megvan az első bizonyíték: a legelső, őszinte, feltárulkozó beismerő vallomás a tényeknek nem felel meg. Miért csak azokat a mondatokat ragadták ki ebből, ami a vádlott terhére írható? Enyhítő körülményről, az ártatlanság vélelméről nem tetszettek hallani? Gratulálok! )

- A kislány "egy fiúval, nem tudom inkább egy lánnyal" beszélt, „ott nem messze a háztól". Igazolt volt, hogy a sértett legutoljára gyk. H. Enikővel váltott néhány szót.
- A sértett "... elég gyorsan, majdnem azt lehet mondani, hogy futólépésben indult a lépcsőházban fele..., amikor figyeltem, arra gondoltam, esetleg le akar jönni". Bizonyított volt, hogy a sértett vissza akart menni játszani.
( Tisztelt Bíróság! Utólag bizonyítást nyert: a kislány le akart menni játszani. Önök szerint nem furcsa, hogy Tánczos ott, azon az áprilisi délután kitalálta Zsófi gondolatát? Hogyan írhatta le a vádlott: „...arra gondoltam, le akar jönni játszani”? Honnan tudhatta a vádlott, mit akar csinálni az áldozat? Csak nem a későbbi tanúvallomásokból? Amelyeket a rendőrök elmondtak a fiúnak? Tánczos vagy gondolatolvasó, vagy a rendőrség által diktál beismerő vallomás szerzője! Önök szerint? )

- A sértett után nem sokkal - talán két lépcsősorral lejjebb - lépett be a vádlott a lépcsőházba. Az eljárásban igazolt volt, hogy a lépcsőház bejárati ajtajának elektromos zárja nem működött, tehát oda a vádlott valóban akadálytalanul bejuthatott.
( Tisztelt Bíróság! Ez mit bizonyít? Miért kell újra felesleges dolgokkal tarkítani az ítéletet? Igen, Tánczos bejuthatott a lépcsőházba csöngetés nélkül, s felmehetett a negyediken lakó barátjához! Akadálytalanul bejutott a lépcsőházba. És? Ez már bizonyíték egy gyilkossághoz? Önök szerint igen. Gratulálok! )
- A kislány valamit tartott a kezében, amit a lakás bejárati ajtajánál a földre rakott, és valamit a zsebében keresett. A feltárt bizonyítékok szerint a sértett kezében rajzfelszerelése volt, és ez alkalommal saját lakáskulcsa is nála volt, az ajtót azzal nyitotta.
( Tisztelt Bíróság! Tánczos nyilván nem láthatta, mit csinál a kislány, ha korábban azt írták: két lépcsőfordulóval utána osont fel a harmadik emeltre. Én jártam a helyszínen. És ön, tisztelt bíró úr, volt ott? Ha valaki látja, mit csinál a kislány, az közvetlenül az utolsó lépcsőfordulónál áll. Ekkor viszont a kislány is látja azt, aki őt figyeli. A helyszínt is meg kellett volna nézni. Gratulálok! )
- A sértett a lakás ajtaján egy zárat nyitott. A tényállás is tartalmazza, hogy napközben a bejárati ajtón csak egy zárat zártak, holott azon biztonsági zár is volt.
( Tisztelt Bíróság! Ha jól tudom, ez egy ítélet indoklása. Mi köze a család szokásainak, a zárnak a gyilkossághoz? Tánczosnak nem volt kulcsa a lakáshoz, nem mehetett be önként. Zsófi zárta a lakást. Hogyan jutott be Tánczos a lakásba? )

- Benn az előszobában várakozva bentről csak zörgéseket hallott. A sértett az iskolatáskáját, rajzfelszerelését letette a gyerekszoba ajtajába, majd WC-re ment.
( Tisztelt Bíróság! Igen, a sértett WC-re ment. Kérem, legközelebb olvassák el a szakértői véleményeket ítélethozatal előtt. Ezekben ugyanis az áll: a kislány húgyhólyagjában nem találtak vizeletet. A szakértői jelentésekből kitűnik: a vizelet termelés folyamatos, tehát, ha Zsófit üres hólyaggal találták meg, egyet jelent: közvetlenül az után, egy-két másodperccel támadták meg, hogy ő a WC-ről felállt. Nem jött-ment, nem dulakodott hosszú percekig, nem volt izgalmi állapotban, nem emelkedett az adrenalin szintje. Ugyanis ez mind-mind vizelet termelést idéz elő. Ült a WC-n amikor támadója belépett a helyiségbe. A kislánynak esélye nem volt lehúzott nadrággal, ülve arra: védekezzen. A fürdőszoba csempéje pedig kiválóan alkalmas arra: a hiányzó vérnyomok feltalálási helye legyen. Vagyis lehetett volna, ha valaki kereste volna a hiányzó vért. De senki nem kereste. Tehát Tánczos nem álldogálhatott az előszobában, nem várta, amíg a kislány felöltözik és kijön a mosdóból. Nem is hallgatózott. Nem támadhatta meg a kislányt az előszobában, hiszen ott semmi nyom nem maradt utána. Pedig kellett volna. Tisztelt Bíróság, gratulálok! )
- Az előszobából balra helyezkedett el a konyha, és a vádlott befelé nézegetett a konyhába. A sértett tőle jobbról érkezett. A nyomozati iratokban lévő helyszínrajz szerint az előszobából balra nyílik a konyha, a sértett érkezési iránya megfelelő a jobbra eső gyerekszobának, illetve az az előtti un. WC-mosdónak.
- A vádlott a lakásban olyan beépített valamit látott, amelynek ajtajai a falra voltak hajtva. A helyszínrajz, illetve a helyszíni szemle jegyzőkönyv adatai szerint ez a bejárattól balra eső, a mennyezetig beépített kettős szekrény volt, amelynek ajtajai a helyszínelés idején is nyitott állapotban voltak.
( Tisztelt Bíróság! Önök jártak abban a lakásban? Ugye nem? Hiszen az új lakó nem engedte be önöket. Igen csak szűk az a folyosó. Ha nyitva vannak a szekrényajtók, nem lehet közlekedni, vagy csak nehezen, a falhoz simulva. Hogyan dulakodott ott Tánczos a kislánnyal, nyitott ajtó mellett? Vagy esetleg utólag nyitotta ki valaki? Esetleg a helyszínelő rendőrök, miközben három órán keresztül egyedül voltak a lakásban, s nem engedték be az orvos szakértőt a halál megállapítása végett? )

A fenti szemléltető példák után arra már csak általánosságban utal a Legfelsőbb Bíróság, hogy a vádlott a sértettnek a bántalmazás során tanúsított mozgását is - a helyszínvázrajzon hasonló módon nyomon követhetően - adta elő, amely vallomásrészt a sérült hajcsat darabjainak feltalálási helye, a lesodort jegyzetek, a dulakodási nyomok, a cseréptárgy helyzete stb. egyaránt alátámasztottak.
( Tisztelt Bíróság! Ha valakit nem akarnak felmenteni, rendben. Az önök lelkiismerete bánja. Azonban valótlanságokat nem kellene leírni az ítéletben. Milyen csat? A kislány hajában először két, majd egy csat volt. Először eltörött az ütlegeléskor és úgy került a vádlott ruhájára, majd mindössze csak leesett, s a földről felpattant darab ragadt meg Tánczos ruháján ( bírósági jegyzőkönyv! ).

A dulakodási nyomok, a jegyzet füzet, a virág és a cseréptárgy. És akkor mi van? Van szemtanú, megtalálták bárhol is a vádlott ujjlenyomatát? Nem! Gratulálok! )
Mindemellett tény volt az eljárásban, hogy a sértettet közvetlenül a hazaérkezés után ölték meg, miként az is, hogy a családnak haragosa nem volt, a lakásból - bár aranytárgyak még a közvetlen helyszín mellett is láthatóak voltak - semmi nem hiányzott.
( Tisztelt Bíróság! Miután a nyomozás igen csak felszínes volt, nem jelenteném ki így, teljes bizonyossággal, hogy a sértett családjának nem volt haragosa. Akár lehetett is, csak nem vizsgálták! Aranytárgyak? Pénz is volt. Sőt, a kislány szobájában nem kevés pornóújság. Ezt miért nem említik? Ki és miért gyűjtött ilyen újságokat ott? Egy 11 éves kislány gyűjteménye lett volna? Vagy a család egy másik tagjáé? Vajon kié? )

E tények során vádlotti beismeréssel álltak összhangban, amely szerint a cselekmény kizárólag a kislány személye ellen irányult. Hasonló módon egybeesett a cselekmény lefolyására tett beismerés a boncolás, illetve az orvos-szakértői vélemény alapján rögzített azon tényekkel, miszerint a nyaki sebet kisebb erővel, késsel ejtették, az kifejezetten metszett jellegű volt ("nem szúrtam, hanem vágtam, vízszintesen húztam" mondta a vádlott). A kislány fejét, tarkóját valóban több ütés érte, vállán, száján olyan sérülések voltak, amelyek a vádlotti szorításnak megfeleltek. De még az is bizonyítást nyert, hogy a vágást a vádlott akként ejtette, hogy közben a sértett orrát, száját befogva tartotta és ruházata nem lett véres. Azt a vádlotti nyilatkozatot, hogy a kislány ekkor már eszméletlen lehetett, a belvizsgálat során észlelt kisfokú agyduzzanat és az orvos-szakértői vélemény ugyancsak igazolta.
( Tisztelt Bíróság! Az önök kezében két, megkérdőjelezhető bizonyíték van. Az első: a beismerő vallomások. Ezeket hagyjuk. A másik: a mikronyomok. Talán ezt is felejtsük el. Több bizonyíték nincs! Milyen vágás, kitől, milyen mélyen? Milyen tarkó, ütlegelés, szájbefogás? Van erre bizonyíték? Találtak a kislányon a valamilyen nyomot a vádlottól? Nem. Pedig dulakodtak, leszorította, befogta, ölelte, nyomkodta, ránehezedett. És mégis semmi? Ruhája nem lett véres. Agyduzzanat, amelyet szakértői vélemény igazolt? Rendben, szenvedett a kislány halála előtt. Nagyon szörnyű és szomorú! De látta valaki, hogy Zsófit Tánczos ütötte? Nem. Kitalációkra, feltételezésekre lehet egy ítéletet alapozni? Mint a tények bizonyítják: lehet! Gratulálok! )

Az időtényezőket illetően bizonyított tény, hogy a sértett 17 óra 35 perc körül érkezett haza, s mielőtt a lépcsőházba bement volna, H. Enikővel röviden beszélgetett. Ezt - jelezve, hogy vele szembőli irányból látta érkezni a sértettet - 1998. április 24-i vallomásában a vádlott is említette. Az pedig - így Sz. György vallomása, a MATÁV tájékoztatása szerint - szintén tény, hogy a vádlott a 17 óra 57 perces telefonhívást megelőzően néhány perccel már Sz-nál volt, s ott 18 óra után 4-5 percig tartózkodott. A vádlott a 18 órás / +/- 10 perces) érkezést egyébiránt következetesen vallotta. Mindebből viszont - minthogy a sértettet 17 óra 35 percet követően röviddel ölték meg - az következik, hogy a vádlottnak (egy időben érkezve a sértettel) mintegy 15 perce volt arra, hogy H. Zsófiát megölje, amit (amint azt vallotta) meg is tette.
( Tisztelt Bíróság! A következő fejezetben a vádlott kifejti a szembőli érkezésre és az időpontra, kilométerre, másodpercre és a 15 perces elkövetési időre vonatkozó véleményét. Kérem olvassák el, meggyőző! Mégpedig nem a fantáziálás miatt. A tények miatt! A vádlott ragaszkodott ahhoz: 18 óra előtt pár perccel érkezett. Akkor miből és mi következik, hogy fél órával korábban elkövette a gyilkosságot? Ha már elfogadják és a bizonyítékok közé emelik a beismerő vallomásokat, nem kellene a tényeket kirekeszteni, a valóságot kizárni! Mert ezt tették. Tánczos azt vallja: 18 óra előtt nem sokkal érkezett a helyszínre. Ehhez ragaszkodott. Akkor Zsófi miért ne ment vissza játszani, hogyan támadhatták meg a WC-n? Ki volt a lakásban? Ki várta a kislányt? Kinek volt kulcsa? Mi köze Tánczosnak az egészhez, ha fél órával a gyilkosság után érkezett? )

Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs jelentősége több tanú nyilatkozatának, s annak sem, hogy a vádlott által nézett tv-műsor mikor fejeződött be, s a vádlott az utat mennyi idő alatt tehette meg.
( Tisztelt Bíróság! Ha nincs jelentősége annak, mennyi idő alatt tette meg Tánczos az utat, akkor az ügyész miért számolta ki másodpercre pontosan az utat? Miért tartotta ezt meggyőző bizonyítéknak? Miért nem fontos, mit csinált a vádlott otthon, s mikor indult el? Van szemtanú? Nincs. Ki és hogyan tudja bebizonyítani, mit és mikor csinált aznap délután a vádlott és az áldozat? Senki. Feltételezni lehet dolgokat. De akkor mindkét részről, úgy lenne tisztességes! )

A ház hátsó, játszótérre vezető ajtaja zárva volt, így a házba kizárólag a főbejáraton lehetett bejutni. Gyk. H. Enikő valóban említést tett egy zselézett hajú, napszemüveges férfiról, aki a kérdéses időpontban bement a lépcsőházba. A megyei bíróság helyesen jutott arra a megállapításra, hogy ez a személy - a gyermekkorú tanú állítása ellenére - Ő. László volt.
( Tisztelt Bíróság! Ő. Lászlót nem láthatta H. Enikő bemenni Zsófi után a lépcsőházba, hiszen bebizonyították: a férfi legalább negyed órával a kislány hazaérkezése előtt volt a helyszínen. Ki és miért fogadta el tényként, hogy a zselézett hajú férfi Ő. László volt? A megyei bíróság. Ahol a szemtanúk a szembesítéskor - fél évvel a gyilkosság után is - egyöntetűen állították: nem ezt a férfit látták Zsófi után bemenni. És nem is Tánczost. Soha, senki nem akarta kideríteni, ki volt a férfi? Miért nem volt kíváncsi a T. Bíróság erre a nem elhanyagolható tényre? Miért nem akarták ezt a kérdést sem megválaszolni? )

Amint az a cselekmény után azonnal megkezdett adatgyűjtésből végig kísérhető, gyk. H. Enikő április 1-én este arról tett említést az őt kikérdező rendőröknek, hogy a fekete, zselézett hajú fiatalembert előbb N. Gyöngyi társaságában látta, és a férfi csak ezután ment be a házba. A rendőr ezt követően N. Gyöngyit kereste meg. Kétségkívül tisztázódott, hogy ez a férfi Ő. Lászlóval volt azonos, aki az elkövetési körből K-néval egyébként egyezően bizonyossággal kizárható.
( Tisztelt Bíróság! Nem kis csúsztatás egybemosni a házban aznap délután látogatást tett férfit az édesapa hölgyismerősével! K-né ugyanis az a hölgy, aki azt vallotta: igen, járt a sértetti lakásban néhány nappal a gyilkosság előtt, sőt annak hálószobájában is. Hogyan sikerült Ő. Lászlót és K-nét egymás mellé állítani? Soha, senki nem említette őket együtt, csak önök, T. Bíróság! Soha, senki nem mondta, hogy köze lenne egymáshoz a két embernek. Négy év után derült ki, hogy sem Ő. László, sem K-né nem járt a harmadik emeleti lakásban aznap délután? Gratulálok! )

A védelem hivatkozott arra is, hogy a vádlott 1998. április 2-án tanúként előadta, hogy a helyszín irányába haladva találkozott egy menekülő benyomását keltő férfival. Az elsőfokú bíróság azonban megállapította, hogy ez nem létező, kitalált személy volt, az adott személyleírás csupán a vádlott védekezését - a gyanú elterelését -, szolgálta.
( Tisztelt Bíróság! Mi van akkor, ha valóban látott valakit Tánczos, de a rendőrök annyira megrémítették a fiút, hogy dadogni kezdett, nem úgy írta le a férfit másodikra, mint elsőre? Mi van akkor, ha Tánczos nem látott senkit? Mit bizonyít ez? Kizárólag egyet: a fiú nagyotmondása, feltűnősködése, középpontba vágyása áll a háttérben, s belépett egy olyan utcába, ahonnan számára nem volt kiút. Próbálta magát fontosnak beállítani, mintha látott volna valakit. Ezért mindössze a hatóság félrevezetése miatt lehetett volna elítélni, nem gyilkosságért. Gratulálok! )

Ilyen módon tehát kétség sem férhet ahhoz, hogy a vádbeli napon 17 óra 35 perc és 18 óra között a vádlotton kívül más olyan személy, aki a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható lenne, a lépcsőházban nem járt.
Egyértelműen bizonyított volt továbbá az is, hogy H. Ferenc a bűncselekmény elkövetésének időpontjában nem tartózkodott Körmenden. Megsüllyedt gépkocsijának kiszabadítását követően - T. Attila tanú vallomásával, valamint a rendőrségi bejelentés időpontjával igazoltan - 21 óra 15 perc körül érkezett haza. Ehhez képest az a védő okfejtés, amely sejtetni engedte, hogy az apa szerepe sem tekinthető kételyektől mentesen tisztázottnak, messze túllép az egyértelmű tényeken és ezzel együtt a jó ízlés határain.
( Tisztelt Bíróság! Nem hinném, hogy a védelmet ki kellene oktatni, mi a jó ízlés, s mi nem az. Az egyértelmű tényeken pedig senki nem lépett túl. Négy év alatt nem sikerült egyértelműen bebizonyítani: az apa kizárható az ügyből. Ha elfogadták az édesapa vallomását, miért nem fogadták el Tánczosét? Miért nem mertek kellemetlen keresztkérdéseket feltenni az édesapának? A gyász és az együttérzés még nem ok arra: felületes kérdésekre adott még felületesebb válaszokkal megelégedjünk. Legalábbis én így gondolom, lehet, hogy rosszul. A helyszínre érkező rendőrök egyike azt vallotta: ahhoz tudja az értesítés idejét kötni, hogy a tévében kupanap volt, s az egyik mérkőzés előtt a focikapu ledőlt. Ezt nézte a tévében, amikor szóltak: munka van. A meccs este háromnegyed kilenckor kezdődött, a kapu nem sokkal ezután ledőlt. Tehát legkésőbb kilenc órakor a rendőrt értesítették: gyilkosság történt. Az édesapa egy tavaly őszi interjúban azt mondta: fél tíz körül ért haza. Ki és hogyan tudja teljes bizonyossággal kijelenteni, mikor történt az édesapa hazaérkezése, ha a bejelentésről is legalább három időpont létezik? Soha, senki nem kíváncsi már arra: mikor ért haza az édesapa, hol járt aznap? Gratulálok! )

Azt a tényt pedig, hogy a vádlott a H. lakásban, a tett színhelyén tartózkodott, s a sértettel közvetlen kontaktusba került - amint azt a beismerő vallomásaiban részletezte - a vegyészszakértői vizsgálat eredménye aggálytalanul igazolja.
( Tisztelt Bíróság! A vegyészszakértő nem azt mondta, hogy a lakásban közvetlen kapcsolatba került a vádlott és az áldozat! T. Bíróság, nem kellene egy ítélet indoklásban csúsztatni. A szakértő azt mondta: Zsófi és Tánczos ruháján anyagkereszteződést talált. Ennyi és nem több. A szakértő nem is mondhatott olyat, hol találkozhatott a két ruha, a lakásban, esetleg később, a bűnjelek hanyag kezelésekor! Belevenni az ítéletbe olyan tényt, amely nem tény, nem tisztességes. Elferdíteni az igazságot, a Magyar Köztársaság nevében kihirdetett ítéletben pedig egyszerűen nem sportszerű. Sőt, törvénytelen. Gratulálok! )

A védelemnek azon hivatkozása, miszerint "a bűnjelkezeléssel komoly problémák lehetettek", és a bűnjelek április 7-ig történő kezeléséről, egymáshoz viszonyított helyzetéről pontos adat nincs, és emiatt a vegyészszakértői vélemény bizonyító ereje kétséges, úgyszintén a peranyag meglehetősen egyoldalú, a tényekkel ellentétes értékelésén alapul.
( Tisztelt Bíróság! A védelem nem ferdíti el a tényeket, nem úgy mint önök, ahogy azt pár sorral feljebb olvashatjuk. A védelem mindössze kérdéseket tett fel. Mégpedig nem ok nélkül. Történt a szombathelyi bíróságon, hogy a tárgyaláson dr. Tóth László megkérdőjelezte a bűnjelkezelés szabályosságát. Érdekes módon a két nappal későbbi tárgyaláson az ügyész felmutatott egy papírt. Közel tíz rendőr írta alá. Egyöntetűen úgy nyilatkoztak: semmi szabálytalan nem történt a bűnjelkezeléskor, mindent úgy csináltak, ahogy kell. Nem furcsa, hogy egy évvel a gyilkosság után minden rendőr emlékezett a legapróbb részletre is? Egyöntetűen vallották a két nap alatt megalkotott nyilatkozatban: ők nem hibáztak, jól dolgoztak. Gratulálok! )

Magából az elsőfokú ítéletből - figyelmes olvasással - megállapítható, hogy a védő által hivatkozott "Jelentés", nem három évvel később, hanem 1999. március 2. napján - az alapeljárásban - készült. Az azt aláíró rendőrtiszteket pedig a megyei bíróság a megismételt tárgyaláson kihallgatta.
( Tisztelt Bíróság! Igen, a védő hibázott, nem három évvel később született a papír, hanem mint említettem: egy évvel a gyilkosság után. Az pedig megerősítette a bíróságot hitében, ha nem csak írásban, de szóban is elmondták a rendőrök: ők a lehető legtehetségesebb zsaruk? Kihallgatásukkor is másodpercre pontosan emlékeztek arra, mit, hol és hogyan csináltak egy évvel korábban? Még szerencse, hogy ilyen jó emlékezőtehetséggel megáldott rendőreink vannak! )

Továbbmenően kitűnik az ítéletből az is, hogy az ügyben releváns bűnjeltárgyak lefoglalása a lakásban 1998. április 2. napján már megtörtént.
( Tisztelt Bíróság! Egy cserépről lehet tudni, amit április 3-án felküldtek a fővárosba vizsgálatra. Az április 4-én a lakásba engedély nélkül bejutó rokonok, miközben törvénytelenül kivágták a véres szivacsot a kanapéból, azt vallották: láttak még cserépdarabokat a földön. A releváns bűnjelek alatt mit ért a T. Bíróság? Mert az is tény: április 5-én, 6-án és 7-én is rendőrök voltak a lakásban, nyomokat kerestek. Ha pedig minden releváns bűnjelet lefoglaltak április 2-án, akkor miért kellett azok fővárosba történő szállításával megvárni április 7-ét, amikor is a kislány, annak édesapja és Tánczos ruháját is Budapestre szállították? Miért nem lehetett a releváns bűnjeleket öt napig elszállítani? Miért kellett azokkal bevárni Tánczos ruháját? )

A sértett ruházatát a kórházban végzett halottszemlén, a vádlott ruházatát pedig később, és a rendőrségen foglalták le. A különböző helyeken lefoglalt bűnjeleket pedig két különböző osztályon - a Bűnügyi Osztályon és a Bűnügyi Technikai Osztályon - őrizték a szakértők kirendeléséig.
( Tisztelt Bíróság! Azt, hogy mit hol őriztek, már soha nem tudjuk meg. Azt sem, hogyan, milyen körülmények között? Hatósági tanúk azt vallották: a kislány ruháját boncolás előtt látták, aláírták a papírokat, de azt már nem látták, hogy egyenként, leragasztott zsákokba helyezik. Tánczos ruháját lefoglalták, de senki nem tudja bizonyítani: egyenként, felcímkézve külön-külön zsákokba helyezték azokat. )

Miután az ügyben releváns bűnjelek lefoglalása a lakásban a bűncselekményt követő napon megtörtént, - addig pedig rendőr biztosította a helyszínt, miként a kislány holttestét is - semmilyen jelentősége nincs annak, hogy az egyébként is a szokásosnál messze hosszabb ideig lezárva tartott lakásban a rokonok április 4-én bent jártak, és onnan egészségi okokból a véres kárpitdarabot és a megromlott ételeket kidobták.
( Tisztelt Bíróság! Önök szerint ennek nincs jelentősége? Az nem zavart senkit, hogy a rendrakás után még nyomrögzítést végeztek? )
Ennek a valóságtól eltérő hangsúlyozása, ugyanígy az arra való célozgatás is, miszerint a sértettet a halála után átöltöztették, hangulatkeltésen kívül másra nem alkalmas.
( Tisztelt Bíróság! Ezt nem hangulatkeltésnek hívják, hanem az igazság kiderítésének. Miért nem hallgatták meg a védelem által kért tanút, aki nevezetesen a hullaszállító volt? Miért nem engedték, hogy a szemtanú elmondja: ő más ruhát látott a kislányon, mint ami a jelentésekben le van írva!? Kinek volt az érdeke, hogy ez a tanú, aki a védelem érvelését támasztaná alá, néma maradjon? Ez nem hangulatkeltés, ezek a tények! Gratulálok! )

Ami pedig a bűnjelkezelés szabályos voltát illeti, az elsőfokú bíróság az e vonatkozásban is széles körben lefolytatott bizonyítás eredményeként azt állapította meg, hogy a helyszíni szemle jegyzőkönyvek minden tekintetben hitelesek.
( Tisztelt Bíróság! Hitelesnek hiteles, de a valóságot tartalmazza-e? Ugyan így hiteles a rendőrök egy évvel később írt vallomása is? )

E szerint minden egyes bűnjelet előírásszerűen - jellegüknek megfelelően üvegfiolákba, nylonba, papírzacskóba helyezve - külön-külön és (a véres ruhák kivételével) már a helyszínen szakértői vizsgálatra alkalmas módon, bűnjelcímkével ellátva csomagoltak.
( Tisztelt Bíróság! Csomagolni csomagoltak, de ha a hatósági tanú nem látta azokat a zsákokat lezárni, mitől lenne az egész hiteles? )

Miután pedig a hitelt érdemlő bizonyítékként elfogadott április 2-i helyszíni szemle jegyzőkönyv záradéka azt tartalmazza, "csomagolás után" szállították be a bűnjeleket a Bűnügyi Technikai Osztályra, az is megállapítható, hogy az ott 81. számú bűnjelként lefoglalt 2x3 méteres szőnyeg is - jellegének megfelelően csomagolt és bűnjelcímkével ellátott - állapotban volt.
( Tisztelt Bíróság! A papír ugye sok mindent elbír? Csak egy verzió: le lehet zárni úgy egy zsákot, hogy azt később kinyitják, levágják a lezárt és feltépett részt, majd két centivel alatta újra lezárják? Szerintem igen. Ez csak egy verzió, valószínűleg a tényekhez semmi köze. Ennyi. )

A Bűnügyi Osztály részéről kihallgatott tanúk, nevezetesen dr. K. Endre, valamint P. Zoltán (aki az ügy előadója volt és szakértői kirendelést is készített, előbb nevezett tanú, mint előjáró azt ellenőrizte) vallomásából pedig megállapítható az is, hogy a különböző helyszínekről lefoglalt tárgyakat beszállítás után bent az osztályon helyszínenként külön-külön dobozba rakták.
( Tisztelt Bíróság! Ha ez így van, akkor miért vallotta azt az április 7-én, a fővárosba szállított bűnjelekről az autót vezető sofőr: nagy zsákokban, ömlesztve voltak a ruhák? )

Azonos előadást tett L. Béla bűnügyi technikus a vádlott ruházatára nézve, miszerint azt is egy nagy papírdobozba tették. F. István tanú, a Bűnügyi Technikai Osztály vezetője (aki a helyszíni halottszemlén vett részt), ugyancsak arról vallott, hogy a náluk őrzött bűnjelek is egy nagyobb dobozba kerültek, és szállítás előtt - minthogy az összes bűnjel tekintetében azt ő intézte - a másik osztályról is hozzá kerültek át bűnjelek; így a vádlott ruhái is egy külön papírdobozban.
A szakértő tanú emellett arról is nyilatkozott, hogy a nylonok, amelyeket a csomagoláshoz felhasználnak, általában 0,6-osak, míg kisebb tárgyaknál 0,3-asak. Ezek a nylonok légmentesen, vízmentesen zárnak, így képtelenség, hogy ezeken mikroszálak átmehessenek. Az elsőfokú bíróság bizonyítást folytatott a bűnjelek szállítására, sőt még a csomagoknak a Szakértői Intézetben történő bontására nézve is, melynek eredményeként szintén azt rögzítette, hogy mindkettőre szabályosan került sor.
( Tisztelt Bíróság! A védelem szakértője pedig arra utalt: ilyen bűnjelkezelésnél igen is átmehetnek a mikronyomok egyik ruháról a másikra. Ezt szerette volna a Legfelsőbb Bíróságon kifejteni, sőt a védelem azt is kérte: engedjék, hogy az egyetlen bizonyíték kérdésében, ami Tánczos Gábor ellen szól a két szakértő ne papíron, hanem szóban, a bíróság előtt vitatkozzon, érveljen. A vád szakértőjét meghallgatták. A védelemét nem. Így tud a védelem a tisztességes eljárás megsértése miatt a Strassburgi bírósághoz fordulni. Gratulálok! )

Itt utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az 1998. május 20. napján készített 7000-1789/1998. számú - egyesített - dr. G. Tamás vegyész szakértő által aláírt, szakvélemény bevezető része egyébként tartalmazza is, hogy a vizsgálatra érkezett tárgyak hitelesített bűnjelcímkével voltak ellátva.
( Tisztelt Bíróság! A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésében szépen megkéri az elsőfokú bíróságot: csak olyan tényeket írjon le, amelyek megfelelnek a valóságnak. Itt példaként hozza fel a másodfokú bíróság: nem írhat le olyat a vas megyei bíró, hogy a szakvéleményben szerepel: hitelesített bűnjelcímkével voltak ellátva a bűnjelek. „Ilyen kitételt a szakértői vélemény nem tartalmaz”! Idéztem a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzéséből. Hogyan írhat le a Legfeslőbb Bíróság újra olyan tényt, amelyről egyszer már megállapították: hazugság? Erre a kérdésre is várjuk még a választ. )

A szállítást illetően az elsőfokú bíróság beszerezte a vonatkozó menetleveleket, amelyekből megállapíthatóan 1998. április 7-én B. István rendőr őrnagy és B. László rendőr százados - a Bűnügyi Technikai Osztály beosztottai - egy VW Transporter típusú kisbusszal hozták fel Szombathelyről Budapestre a bűnjeleket. A gépkocsivezető H. János volt. Utóbb nevezettet - miként a fentebb említett személyeket is - a megyei bíróság tanúként kihallgatta. H. János hangsúlyozva, hogy neki a gépkocsivezetés volt a feladata, a szállítás körülményeire nem emlékezett. Kérdésekre, "úgy rémlik nekem, hogy egy nagyobb csomag volt, meg egy kisebb", "Az egyik ilyen nagyobb csomag volt, nylon zsákos csomag, ha jól emlékszem", "...mintha ilyen ömlesztett valami lenne a nylonzsákban. nem tudom, mi volt benne." "Lehetett benne esetleg ing. Ruhanemű volt benne, látszott részben a ruhanemű, úgy néztem, hogy volt benne csomagolt anyag is, meg ruhanemű is, nem tudom már", "A nylonzsák terjedelme olyan 60x90 cm hosszú volt" - és hasonló válaszokat adott. A tanú bizonytalan vallomását a megyei bíróság a bizonyítékok köréből kirekesztette.
( Tisztelt Bíróság! Az úgy emlékszem, lehetett, a ha jól emlékszem kifejezések valóban bizonytalanságra utalnak. Az esemény után évekkel szerintem senki nem nyilatkozna másként. De ezek a szavak nem kizáró okok, a sofőr még láthatta a zsákokat, az ömlesztett ruhákat, de jóval a szállítás után már ő sem használhat más kifejezéseket, csak ehhez hasonlókat. )

A tanú, B. István sem tudott visszaemlékezni arra, hogy hány, miként csomagolt bűnjelet szállítottak, emlékezete szerint azok már be voltak rakva a gépkocsiba, amikor elindultak. B. László ez utóbbit - F. István tanú vallomását e tekintetben kiegészítve - határozottan állította is, de a csomagok számáról, azok milyenségéről nyilatkozni ő sem tudott, olyasmire emlékezett, hogy "volt kartondoboz" is.
A fenti tanúvallomások alapján - utalva a bűnjelek bontásával kapcsolatos szakértői előadásokra is - a védő arra a megállapításra jutott, hogy a "kisebb bűnjelek egy kisebb kartondobozzal" érkeztek az április 7-i szállítással, míg a "mikronyomokat tartalmazó szőnyeg, a sértett és Tánczos Gábor ruházata egy nagyobb méretű nylonzacskóban".
Erre alapozva a fellebbezési eljárásban új "perdöntő" bizonyítékként becsatolta a Pasinszki Laboratórium modell kísérleti jegyzőkönyvét, valamint Pasinszki József mikronyomokról szóló szakvéleményét. Ezzel azt kívánta bizonyítani, hogy a sértett, a vádlott ruházati tárgyait a szőnyeggel ugyanazon zsákban szállítva, elektrosztatikus feltöltődés következtében is létrejöhettek a kölcsönös nyomkereszteződések, miután a vegyész szakértő a szóban lévő szőnyegről megállapította, annak felületén "igen sok idegen anyagmaradvány (textilszálak, festékszemcsék, hajszálak, cserépdarabok stb.) van." Önellentmondó módon utalt a védő dr. G. Tamás azon nyilatkozatára is, miszerint "a sértett ruházata egy nagy csomagban, egy nagyobb gyűjtőben volt". A szakértő ekként a rendőrtanúk vallomásának helyességét igazolta, nevezetesen, hogy a különböző eredetű bűnjeleket külön-külön gyűjtötték.
( Tisztelt Bíróság! Könnyű elfogadni az ORFK szakértőjének és a rendőrök vallomását. A kérdés nem az, ki mit és mikor mondott, hanem az: miért nem engedték, hogy a védelem szakértője is megszólaljon? Miért csak az egyik fél lett megkérdezve, a másik pedig lesöpörve az asztalról? )

De hivatkozott a védő H.-né D. Ágota szakértő azon tárgyalási nyilatkozatára is, melynek értelmében "annyi tárgy érkezett, hogy bontásuk napokig tartott". (Ezért szállították mikrobusszal.)
( Tisztelt Bíróság! Ha ennyi tárgy érkezett, akkor négy évvel a bontási munkák után hogyan emlékezhet a szakértő arra: mindegyik külön-külön volt csomagolva? )
A védőnek ezen hivatkozásait összevetve a bizonyítási indítványának 4. számú mellékletével (azonos az egyesített szakvéleménynek "a vizsgálat tárgyai" című fejezetével) a szakértőknek a bűnjelek rendkívül nagy számára történő hivatkozása kétségkívül helytálló. Az április 7-i szállítással ugyanis a sértettnek a halottszemlén lefoglalt ruházata - bakancsok, farmernadrág, pulóver, póló, trikó, a lakásban lefoglalt tárgyak, így 3 db leánykabát, lábtörlő, 2 db díszpárna, H. Ferenc ruházata - nadrág, ing, alsóruhák - és a vádlott teljes ruházata - farmer, félcipők, póló, bélelt dzseki - a 2x3 méteres szőnyeggel együtt érkezett Budapestre vizsgálatra (a boncoláskor még biztosított anyagokon kívül).
( Tisztelt Bíróság! Tehát mindent együtt szállítottak. Miért nem sikerült Zsófi, és az édesapa ruháját, valamint a lefoglalt tárgyakat korábban a fővárosba szállítani? Miért kellett bevárni Tánczos ruháját? A véletlenszerű keveredésnek tehát van esélye. Csak nem sikerült bizonyítani, mert nem engedték bizonyítani. Gratulálok! )

A tárgyak jellegére, terjedelmére figyelemmel, bizonyítási kísérlet nélkül, pusztán a közönséges élettapasztalat alapján is nyilvánvaló, hogy az itt felsorolt ruházati tárgyak a 2x3 méteres szőnyeggel - egy 60x90 cm-es nylonzsákba együtt nem fértek be. A védő bizonyítási indítványa ekként formailag, eljárásjogilag a felülmérlegelés tilalmába ütközött - hiszen kirekesztett tanúvallomásra hivatkozott - tartalmilag pedig nem bizonyított tényeken, hanem fikción alapult.
( Tisztelt Bíróság! A védelem nem fikciókat hangoztatott. A védelem csak feltett egy kérdést, amelyre nem kapott választ. Keveredhetett-e a kislány és Tánczos ruhája, akár véletlenül is? Az ORFK szakértője azt mondta: lehet, hogy hozzájuk szabályszerűen, lezárva, egyesével érkeztek a bűnjelek. Azonban, ha a nyomozás kezdeti szakán egyetlen hibát is elkövetnek, akkor az a hiba az egész folyamatot végigkíséri, egészen a bíróságig. Nem biztos, hogy szándékosan, lehet, hogy csak véletlenül egymásra dobta valaki, valahol a két ruhát. Ennyi elég volt ahhoz: Tánczos Gábor 13 évig börtönben üljön. )

Mindazonáltal a Legfelsőbb Bíróság - okirati bizonyítékként kezelve az indítványhoz csatolt mikronyomok transzferéről készített jegyzőkönyvet és véleményt - dr. G. Tamás szakértőt a tárgyalás kitűzését megelőzően - fizikus szakértő bevonásával - szakvéleményének kiegészítésére hívta fel, majd a Be 240. §-a szerinti bizonyítás keretében ismételten megnyilatkoztatta. E bizonyítás eredménye azonban a rendelkezésre álló vegyészszakértői vélemény tekintetében semmiféle aggályt nem vetett fel. Az elektrosztatikus feltöltődés, mint fizikai jelenség, kétségkívül létezik, ám ennek nyomtranszfert előidéző hatása az adott esetben kizárható, ennek ellenkezőjét a modellkísérlet sem igazolja.
A védelmi felkérés alapján Pasinszki József által végzett kísérletnek nem volt egyetlen olyan eleme sem, amely a bűnjelek tényleges szállításának megfelelt, de szinte még olyan sem, amely a modellezni kívánt eseménnyel egyezett volna meg.
( Tisztelt Bíróság! A védelem szakértője nyilván nem az ORFK szakértői intézetében történő bontást modellezte le. Mindössze annyit tett: bebizonyította, hogy a zsákok bontásakor, az elektrosztatikusság miatt átkerülhettek mikronyomok az egyik ruháról, a másikra. )

Miként a Legfelsőbb Bíróság fentebb már taglalta, a bűnjeleket egyenként - és pedig a kísérletnek használthoz képest lényegesen nagyobb falvastagságú PE tasakokba - csomagolták, és azokat eredetük szerint külön-külön kartondobozba, a heverőről eredetben rögzített törött fémdarabot ezen túlmenően még üvegfóliába helyezve szállították. Cserépdarabokat ez alkalommal nem vittek, azok ugyanis már április 3-án, 4 nappal korábban Budapestre kerültek.
Ekként tehát a vélelmezett sztatikus feltöltődés bekövetkezése a bűnjelek között - a felvett bizonyítás eredményéhez igazodóan is - kizárt volt. Miután fizikus szakértő bevonásától olyan eredmény, amely ennek ellenkezőjét igazolta volna, várható nem volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság az erre - valamint Pasinszki József szakértőkénti bevonására - vonatkozó védői indítványt szintén elutasította.
( Tisztelt Bíróság! Magyarul, esélyt sem adtak a védelemnek, hogy egy véletlenszerűen bekövetkezhető eseményre rávilágítson, azt megpróbálja bizonyítani. Gratulálok! )

Az a tény tehát, hogy a vádlott ruházatáról biztosított anyagmaradványok és elemi szálak - színezéküket, minőségüket tekintve - azonos tulajdonságot mutatnak a sértett ruházatával, tárgyaival, illetve a bűncselekmény helyszínének tárgyaival (amely egyébként a szakvéleményhez mellékelt 80-szorostól 220-szorosig terjedő nagyításban készített felvételek révén is ellenőrizhető), kétséget kizáróan megerősíti a vádlott beismerő vallomásainak hitelességét. Kitűnően egyébként a megérkező vádlott dzsekije végig nyitva volt, amely körülmény egyértelművé teszi, hogy a sértett piros pulóverének szálai, a hajcsatjából származó festék szemcsék, továbbá a cserépszobor törmeléke az ingére miként kerülhetett.
( Tisztelt Bíróság! Rendben, hogy az ingre hogyan kerülhetett, de miként jutottak ezek a nyomok Tánczos pólójára, mely a begombolt ing alatt volt? Erre soha, senki nem keresett magyarázatot? )

Mindennek nem mond ellent az, hogy a helyszínen a vádlott ujjlenyomatát nem találták meg. Bizonyosnak ugyanis csak az tekinthető, hogy a vádlott a kerámia szobrot megfogta, ám a kerámia felülete rossz nyomhordozó. Az is tény, hogy a vádlott ruházatán a sértettől származó vérszennyeződés nem volt fellelhető. Az orvos szakértői véleményből azonban kitűnik, hogy a nagy erek - verő- és visszér - nem sérültek a nyak elmetszése során, ennek folytán nagy erejű fröccsenő, spriccelő vérzés nem következett be, s a vérzés intenzitását pedig mérsékelhette a sértett előre csukló feje is.
( Tisztelt Bíróság! Előrecsukló fejnél nem lehet átvágni a nyakat. Tehát a kislány feje nem csuklott előre, különben a gyilkos nem fért volna hozzá a nyakhoz. A szakértő azt is megállapította - s talán ennek is itt lett volna a helye, az ítélet indoklásban -, hogy a vágás következtében 50-60 centire kellett spriccelnie a vérnek! Tehát: Tánczos a kislányra nehezedik, egyik kezével lefogja a gyerek száját, orrát, másik kezével, miután levette a három méterre lévő tévé tetejéről a szobrot, a kislányt tarkón üti (!), majd még mindig valamelyik kezével előveszi a kést, kétszer próbálkozik, harmadszor sikerül átvágnia a nyakat, majd - még mindig ránehezedve a kislányra - olyan ügyesen mozog, hogy 50-60 centire van mind a keze, kabátujja, ruhája a kislánytól. Igen, ez valóban életszerű... )

Kétségtelen, hogy az ölési cselekmény elkövetési mechanizmusát érintően a vádlott a tényállástól eltérő vallomást tett (akként, hogy hátulról, balról-jobbra történt a vágás, a sértettet az ülőgarnitúra előtt a földre fektette, s ellentétes nyilatkozatokat tett az elkövetés eszközét illetően is.) Vallomásait e részükben az igazságügyi orvos szakértői vélemény kizárta, így a megyei bíróság - e vonatkozásban helyesen - az ETT Igazságügyi Bizottsága felülvéleményére alapította a tényállást.
( Tisztelt Bíróság! Ha elfogadták Tánczos beismerő vallomásait, akkor itt miért zárták ki a leírtakat? Miért nem fogadták el: a fiú az előszobában, hátulról, a szakvéleménytől eltérő irányban vágta át a kislány nyakát? Nagyon helyes, hogy elfogadják a szakértői jelentéseket. De azokban szó nincs Tánczos Gáborról, ha pedig mégis megemlítik, akkor az azt bizonyítja: a valóságtól eltérő tények szerepelnek a beismerő vallomásokban. Ha én vagyok a gyilkos, akkor miért nem tudom egyszer, helyesen és jól, a valóságnak megfelelően leírni a gyilkosságot? Miért kell ötször, ötféleképpen beismernem a szörnyű bűncselekményt? )

A védelem - a vádlott cselekmény utáni magatartását illetően - hivatkozott Sz. György tanúra, aki azt vallotta, hogy a hozzá megérkező vádlott viselkedésén, ruházatán semmi különöset nem vett észre. Ez pedig - hiszen a vád szerint a vádlott a megelőző percekben egy súlyos élet elleni bűncselekményt hajtott végre - a védői érvelésből kitűnően mindenképpen Tánczos Gábor elkövetői minősége ellen szól. Ez az álláspont azonban téves. Beismerő előadásában maga a vádlott is tett olyan nyilatkozatot, hogy a cselekményt követően indulatából felocsúdva néhány perc alatt (miként F. Ferenc előtt is tette) rendezte magát, s már viszonylag nyugodt állapotban indult tovább Sz.-hoz.
( Tisztelt Bíróság! Önöknél mit jelent az, hogy viszonylag nyugodt állapot? Egy brutális, kegyetlen, ok nélküli gyilkosság után milyennek kell lenni, hogy viszonylag nyugodt legyek? Az évek óta a fiút ismerő barát nem vett észre semmit. Miért? )

Sz. György - aki egyébként nem a barátja, hanem csupán ismerőse volt a vádlottnak - éppen mosogatott, s ezt a tevékenységét Tánczos Gábor megérkezését követően is folytatta. Sz. valóban azt vallotta, miszerint a vádlotton semmi rendkívülit nem észlelt, ám - és ez lényeges - hozzátette, hogy különösebben nem is figyelt rá. Ez még inkább így volt az áprilisi tréfának szánt telefonhívás után, mivel Sz. Györgyöt ekkor már az foglalkoztatta, hogy valóban tréfáról van-e szó, vagy ténylegesen megrongálták a gépkocsiját. Ezért a mosogatást befejezve nyomban - a vádlottal együtt - lesietett a ház elé.
( Tisztelt Bíróság! A különös figyelem relatív. Egy ideges, megrémült, cselekményét lassan felfogó, véres kezű, véres ruhájú fiút csak észrevett volna Sz. György, nem? Tánczoson ez mind nem látszott, még a különös figyelem hiányában sem. Ennyi. )

A védő kiemelt nyomatékkal hivatkozott a sértett körme alatt rögzített bőrkaparékra, ami - álláspontja szerint - azt igazolja, hogy a sértet a támadójával szemben védekezett, ám a vádlotton sérülést nem észleltek. Ez az érv tagadhatatlanul megfontolásra érdemes lenne, amennyiben a sértett körme alatt bőrfoszlányokat valóban találtak volna. A bal és jobb kézről biztosított körmökön és körömkaparékból azonban néhány textil elemi száltöredéken, festék- és műanyagszemcsén, valamint beszáradt vérgyanús szemcsén kívül egyéb más anyagmaradvány nem volt.
( Tisztelt Bíróság! A beszáradt, vérgyanús szemcse, a textilszálak, más egyéb anyagmaradványok nem lényegesek? Ezek nem Tánczostól származnak, hanem valószínűleg a gyilkostól. Ennyi. )

A cselekmény motívumát - túl azon, hogy nyilván valamilyen okból kifejlődő, a vádlott személyiségét ugyancsak jellemző, inadekvát agresszivitásból eredő - indulati tettről van szó -, valóban nem sikerült az eljárás során tisztázni. Ez azonban a büntetőjogi felelősségre vonást nem akadályozza, sőt esetenként - a minősítő körülmény megállapíthatatlansága folytán - a vádlott javára is szolgálhat.
( Tisztelt Bíróság! A motívumot valóban nem sikerült négy év alatt kideríteni. Azonban sok ember a mai napig kíváncsi lenne arra: miért ölték meg a 11 éves H. Zsófiát? Talán egyszer még választ kaphatunk erre a kérdésre is. )

A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a tényállást megalapozottnak, s ilyen módon érdemi felülbírálatra alkalmasnak találta, ebből adódóan az ítélet hatályon kívül helyezésére törvényes ok nem volt. Az irányadó tényeket alapul véve pedig a vádlott felmentése szóba sem kerülhetett, ekként a bűnösségre vont következtetés okszerű, s helyes a cselekmény jogi minősítése is, hiszen a bíróság az elkövetéskor hatályos jogi szabályokat alkalmazta. A büntetés kiszabása körében irányadó tényeket hiánytalanul tárta fel és értékelte, így enyhítőként nyomatékkal a vádlott fiatal felnőtt korát és az időmúlást is. A cselekmény kiemelkedő tárgy súlyára tekintettel e büntetés enyhítésére nincs lehetőség. Ezért a Be. 259. § (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét helybenhagyta.
Tisztelt Olvasó! Egyetlen apró megjegyzés, ami még az ítélethez tartozik. Az újságíró kíváncsi teremtés. Még a jogerős ítélet kihirdetése előtt megkerestük dr. Bene Lászlót, Vas megyei rendőrkapitányt. Kértük, nyilatkozzon. Természetesen elhárította, de érthető indokkal: majd az ítélet után. Kerestük az ítélet után. Sajtósa az ORFK kommunikációs igazgatójához irányított. Onnan visszairányítottak a megyéhez. Labdaként dobálták az újságírókat, senki nem akart megszólalni. Dr. Bene úr válaszait a mai napig várjuk. Mi betartottuk az ígéretünket: a kellemetlenségek elkerülése végett írásban is elküldtük a kérdéseket. Válasz nem érkezett. Szeretnénk, ha a másik fél is betartaná az ígéretét. Még mindig az ítélet után vagyunk. Bene úr! Várjuk a válaszokat!