1998 tavaszán rettegett egy dunántúli város, döbbenten hallgatta a híreket az ország. Április 1-én délután, az iskolából otthonába hazatérő 11 éves H. Zsófiát brutális kegyetlenséggel meggyilkolták.
A holttestet az édesapa találta meg. Indíték nem volt, azóta sincs. Szemtanú, vér, - szag, - fül, - ujjnyom nem volt. Azóta sincs. A szakértők máig nem tudják, mivel vágták el a kislány nyakát.
Az akkor 18 éves Tánczos Gábor először gyanús lett a rendőröknek, majd gyanúsítottá vált. Négy éve börtönben van, három és fél éve tagad. Az utóbbi évek legtöbb kérdőjellel tűzdelt bűnügye.
A Legfelsőbb Bíróság jogerősen 13 évre ítélte a fiút.
A körmendi fiú 1998 tavaszán, a család által megbízott ügyvéd jelenléte nélkül - három hét alatt - öt, egymástól teljesen eltérő beismerő vallomást tett. Tánczos leírta: a kislány mögött állt az előszobában, amikor átvágta Zsófi nyakát. Először azt vallotta: cseréppel követte el a gyilkosságot. Majd módosított: késsel.
A szakértők szerint a kislányt a kanapén ölték meg, elölről vágták át a torkát, máig nem tudni, mivel. Éllel bíró tárgy - áll a jelentésekben.
A gyilkosság délutánján Tánczos Gábor barátját látogatta meg abban a házban, ahol a H. család lakott. Hat óra előtt tíz perccel érkezett a negyedik emeletre. Mosolygott, viccelődött. Semmit nem vett észre a fiún ismerőse. Pedig Tánczos - a négy éves vádirat szerint - percekkel korábban Zsófiát a harmadik emeleti lakásban megtámadta, összeverte, majd többször átvágta a torkát.
A kislány 17.40-kor ért haza. Tánczos 17.50-kor már ismerősénél volt. Tíz perc alatt gyilkolta meg Tánczos a kislányt. S ebbe belefért: zaj nélkül bejutott a lakásba, ahova csak kulccsal lehetett bemenni, mert a kilincs rossz volt. Zsófi idegennek nem nyitott ajtót, Tánczost nem ismerte. Zaj nélkül megtámadta a kislányt, brutális kegyetlenséggel meggyilkolta, átöltözött, eltüntette ruhájáról a szakértők szerint jelenlévő vérnyomokat, lemosdott, mindent alaposan letörölgetett - a lakásban nem találtak ujjnyomot Tánczostól - lenyugodott egy indulatos gyilkosság után, s felment ismerőséhez.
A rendőrség eredményes nyomozás után adta tovább az ügyet. Eszerint Tánczos követte a kislányt, utána ment a lakásba. Hirtelen felindulásból az előszobában megtámadta a védtelen kislányt, majd a nappaliban, a kanapén ránehezedett, s az éllel bíró tárggyal átvágta Zsófi torkát. Ekkor ismerte csak fel: mit tett. Lemosta kezét, kiosont a lakásból, felment barátjához, majd még aznap éjszaka a közeli Rába folyóba dobta a gyilkosságkor használt eszközt.
Amennyiben Tánczos Gábor ennyire profi, miért ment be másnap önként a rendőrségre, hogy elmondja: ő is, más szemtanúkkal együtt látott egy gyanús férfit a gyilkosság időpontjában a helyszínen? Miért nem hallgatott? Miért járt egy hétig a gyilkosságkor rajta lévő ruhában a kihallgatásokra? S miért maradt mára ez a ruha ellene az egyetlen bizonyíték?
Szemtanú hiányában mai napig csak a gyilkos tudhatja: mi és hogyan történt aznap a lakásban? Szemtanú pedig négy éve nincs. Nem derült ki: kitől származnak azok a sötét hajszálak, amelyeket a kislány ujjai között és combján találtak. Rejtély az is: kitől származnak a kislány körmei alatt talált bőrmaradványok?
A gyilkosság éjszakáján a rendőrök miért várakoztatták az igazságügyi orvos-szakértőt három órán át a lépcsőházban? Miért nem engedték, hogy megállapítsa a halál pontos beálltát? Miért nem volt nejlonzsák a hatósági tanúk lábán? Ki tudta: az anya és a kislány testvére külföldön vannak?
A vallomásokból kiderült: a rendőrök 20.50-kor már tudtak a bűncselekményről. Az édesapa azonban csak 21 óra után ért haza, akkor hívta a kapitányságot. Miért csak másnap kezdték el a bűnjelrögzítést a lakásban és a lépcsőházban? A vádlott április hatodikán beismerte a gyilkosságot. Miért csak hetekkel később vették őrizetbe? Négy év alatt nem derült ki: ki tudta, hogy a kislány életében először egyedül megy haza? Zsófi édesanyja tavaly ősszel azt nyilatkozta: a gyilkosság délutánján külföldről felhívta lakásukat, s a telefont egy idegen férfi vette fel. A lakás telefonján ujjnyomot nem találtak.
Tánczos Gábort a Vas Megyei Bíróság első fokon 14 évre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság tárgyi tévedésekre, a valóságtól elrugaszkodott következtetésekre, egyoldalú tanúvallomásokra, szakszerűtlenségre hivatkozva nem hozott ítéletet: visszaadta az ügyet a megyének. Tánczost első fokon ismét elítélték: 13 évet kapott. Az ítélet indoklása szó szerint megegyezik az előzővel.
Ha kétséget kizáróan biztos, hogy Tánczos Gábor a gyilkos, akkor miért állt negyedszer a bíróság előtt? Miért nem tudták addig rábizonyítani a gyilkosságot? Egyetlen, közvetett bizonyíték alapján ítélték el kétszer: a kislány és Tánczos ruháján talált anyag, - mikronyomok kereszteződése miatt.
A rendőrségi sofőr azt vallotta: ömlesztve, egy zsákban szállította aznap Tánczos, Zsófi és a kislány apja ruháit Szombathelyről a fővárosba. Erről jegyzőkönyv készült. A fiú ügyvédei bizonyítani akarták: a hanyag bűnjel-kezelésnek köszönhető a mikronyom kereszteződés. Az egyetlen bizonyíték Tánczos ellen. A rendőrségi szakértő azt mondja: húsz éves munkája során soha nem találkozott ilyen mennyiségű anyag-kereszteződéssel. Ez a véletlenek összjátéka? A Legfelsőbb Bíróság az ellenvéleményekről nem hallgatta meg a védelem szakértőjét...
Kedves olvasó!
Idézem, amivel ezt a könyvet kezdtem: nem gondoltam volna soha, hogy ebben az országban létezhet Tánczos-ügy. Miért kell egy fiatalembernek évekig börtönben ülnie? Miért kell a gyilkosság bélyegét neki és családjának élete végéig magán viselnie? Találtak ellene olyan bizonyítékot, amely meggyőzte önöket: egy gyilkosról szól ez a könyv?
Nehéz összegezni egy kérdésekkel teleírt könyvet. Nem ilyen könyvet akartam írni, gondolom tudják. Ha Tánczosról száz százalékosan bebizonyosodott volna, hogy gyilkos, akkor azt olvashatták volna. Ha ártatlansága, akkor azt. Azonban ahogy önök, úgy én sem lettem okosabb ebben az ügyben. Ha ártatlan, miért van börtönben? Ha gyilkos, miért nem találtak ellene bizonyítékot, s miért csak egyetlen, közvetett valamit tudott felmutatni a bíróság?
Miértekkel teli ez a könyv. Miért gyilkolták meg a kislányt? Miért hibáztak ennyit a rendőrök? Miért nem látták a tényeket a bírók? Miért lett a Tánczos-ügyből országos botránytörténet? Miért foglalkozott a fiúval ennyit a sajtó? Miért szerepelt havonta az újságok címlapján? Miért nem válaszol senki négy éve a feltett kérdésekre? Miért van ebben az ügyben ennyi titok? Miért nem tudhatjuk meg az igazságot? Miért van ennyi feltétel mód, ennyi következtetés, ennyi kitaláció? Miért nem lehetett rábizonyítani a gyilkosra a brutális tettét? Miért, miért, miért?
Kedves olvasó!
Nem terhelem önöket további kérdésekkel. Éppen eleget olvashattak ezekből a megelőző oldalakon. Ez a könyv, remélem így az utolsó oldalak felé kiderült, nem arról szól: Tánczos Gábor gyilkos, vagy áldozat?
A sok-sok kérdés nem arra keresett választ: ki ölte meg 1998 április elsején brutális kegyetlenséggel a 11 éves H. Zsófiát. Erre a kérdésre a választ talán megadhatja a jogerős ítélet, de megadhatják a könyvben olvasott kérdések is.
Ez a könyv arról szólt: milyen ma a magyar igazságszolgáltatás? Milyen a rendőrség, az ügyészség, a bíróság munkája? Milyen bizonyítékok kellenek ahhoz, hogy valakiről kijelenthessük: ő egy gyilkos?!
Ha néha kicsit elfogult voltam, a véletlen műve, nem akartam. Az elmúlt négy év engem is érintett, ebben az ügyben a már említett, megválaszolatlan kérdések sora néha indulatossá tett. Mindenesetre szeretném: Tánczos Gáborral egyszer leülhessek valamelyik kocsmában, megihassunk egy sört, s egy ép, egészséges ember üljön velem szemben, s ha lehet ne kilenc év múlva!
