1999. március 12-én egy ország döbbent meg. A Vas Megyei Bíróságon ítéletet hirdettek Tánczos Gábor büntetőügyében.
A vádlott bűnösségét emberölés bűntettében állapították meg és ezért őt 14 év börtönre és 8 év közügyektől való eltiltásra ítélték. Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette. Az ítélet ellen dr. Tóth László védő és a vádlott fellebbezett.
Tehát Tánczos Gábort elítélték. Sokan nem értették, miért, de megtörtént. Azonnal Vácra szállítják, ahol hónapokat tölt a börtönben ismét. A tavasz várakozással telik, majd a nyár is. A szülők reménykednek, hogy ősszel újra tárgyalás lesz, és fiúk kiszabadul.
Telnek a hetek, hónapok, de semmi. Az ügyvéd sem tud semmit, nem értesítik, mikor lesz tárgyalás. Aztán eljön az ősz is, majd a tél. Gábor pedig változatlanul Vácon van, szülei egyre ritkábban látogatják, ugyanis anyagilag nem tehetik meg, hogy fiúkhoz utazzanak. Az apa ritkábban, Gyöngyi, az édesanya kölcsönökből, de sűrűn utazik fiához. Talán ő az egyetlen, aki a végsőkig kitart majd Gábor ártatlansága mellett. Többen kiesnek a sorból, de mindig vannak újabb jelentkezők. Hírnévre vágyó újságírók, unatkozó civilek, akik könyvet akarnak írni Gáborról, a tévében szerepelni az édesanyával. Aztán hónapok alatt kiderül: semmi nem köti őket az ügyhöz, nem ismerik a hátteret, csak a sajtóból tudják a történteket, nem beszéltek az áldozat szüleivel, nem voltak a gyilkosság másnapján már a helyszínen, nincs birtokukban az összes beismerő vallomás, amelyeket visszavont Gábor, nem tudják, mit vallottak a rendőrök, szakértők és szemtanúk. Az újdonsült segítők csak a babérokat akarják leszakítani, kiállni a nyilvánosság elé és eldicsekedni: én mindig is megmondtam!
Holott a valóság szomorú: négy ember van az országban, aki végig kiállt Tánczos Gábor ártatlansága mellett: a fiú édesanyja, nagyapja, ügyvédje és jelen könyv szerzője. Nem akarom szerepemet kiemelni, de egyetlen civilként mondom évek óta: Tánczos Gábor ártatlan.
Ezért 1999. májusában kaptam meg a választ: Pest környéki otthonom felé tartva egy rendőrautó kocsim elé vágott. Szokványos rendőri ellenőrzésre gondoltam, mivel a BIT-es rendszám és a VW Golf civilnél nem igazán használatos.
Két férfi szállt ki az autóból. Világítás nélküli a bekötőút, ezért csak az én autó lámpám világított gyengén. Hozzám léptek, s közölték: „Jó lenne, ha nyugton maradnál!” Majd lendült a kezük, s gumibottal összevertek.
Szerencsére nem ájultam el, csak a földre estem. Azonnal hívtam főnökeimet. A Margit kórház felé indultam, de kiderült: ott nincs röntgen. Főszerkesztőm hívott: a Baleseti Intézetben már várnak. Hívott főszerkesztő-helyettesem is. Férfiasság ide, vagy oda, neki már zokogtam a telefonba. Próbált nyugtatni, nem sok sikerrel.
Tíz perc múlva, kicsit szédülve, émelyegve megérkeztem a Mező Imre útra. Mai napig nem tudom, milyen útvonalon, hogyan jutottam oda.
Bűnügyis kolléganőm is megérkezett, s három BRFK-s nyomozó is várt rám. Röntgen, várakozás, semmi törés, de azért menjek vissza másnap - szólt az orvosi utasítás.
Be kellett mennem a Teve utcai központba, feljelentést tenni. A nyomozók jöttek mentek, majd eltűntek. Később tudtam meg: kimentek a helyszínre, nyomokat, szemtanúkat kerestek. A közeli benzinkút ipari kameráját is bekérték, de nem láttak semmit. Miután valószínűsítettem, hogy rendőrökről van szó, az ügyészségi nyomozóhivatal vette át az ügyet. Természetesen másnap címlapon voltam, hívtak az újságok, tévék, rádiók. Nem mindennap történik ebben az országban, hogy egy újságírót munkája végzése miatt megtámadjanak.
Másnap sokan hívtak, sokan kifejezték együttérzésüket. Köztük volt Demszky Gábor főpolgármester is, aki a többiekkel együtt segítségét ajánlotta fel. A feledésben sajnos már akkor sem tudott senki segíteni. Azt az estét, éjszakát semmi nem tudja kitörölni a fejemből. Egészen addig a Tánczos-ügyön döbbentem, meg, akkor az ország állapotán is. Közbiztonság? Ugyan már! Maradandó egészségkárosodást szenvedtem, de az ügyet szeptemberben ismeretlen elkövetővel zárta le az ügyészség. Verésemmel kapcsolatban több kérdésem senkihez nem volt...
Visszatérve Gáborra, eltelt az ősz a váci börtönben, amikor idézést adtak át neki: 1999. november 17-én a Legfelsőbb Bíróság nyilvános fellebbezési tárgyalást tart ügyében.
A szállingózó hóesésben sok újságíró tart a fővárosi Markó utca felé. Kíváncsiak, milyen ítéletet hoz a másodfokú bíróság a Tánczos perben.
A háromtagú bírói tanács előtt megjelenik Tánczos Gábor, aki az érdeklődőkkel együtt hallgatja a végzést: A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága az emberölés bűntette miatt Tánczos Gábor ellen indított bűnügyben a Vas Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja.
A hallgatóság felhördül. Nem ezt várták. Sokan meg voltak győződve, hogy helybenhagyás lesz és másodfokon is elítélik Gábort. A húszoldalas indoklás megdöbbentő. A teljesség igénye nélkül idézem a legfontosabb részleteket.
A másodfokú ítéletben elhangzott: a Vas megyei ügyész - Fejes Péter - szerint Tánczos Gábor követte el a brutális gyilkosságot, ami után egy-két perce volt a tisztálkodásra, majd teljes nyugalommal meglátogatta az áldozat fölött lakó barátját! Másnap az egyik körmendi presszóban elújságolja ismerősének, hogy ő az előző napon járt a Németh Mária utca 3-as számú házban, ahol a gyilkosság történt.
A jelen lévő rendőr felhívására még aznap este tanúként hallgatják ki a kapitányságon.
A rendőröknek gyanús lesz a fiú viselkedése, a következő napokban ismételten kihallgatják, ahol egy ismeretlen férfiról beszél Gábor, akit látott kijönni az adott lépcsőházból. Egyébként ezt a férfit több tanú is említi, de a rendőrök nem foglalkoztak vele.
A másodfokú végzésben is elhangzik: Tánczos 1998. április 6-án, - öt nappal a gyilkosság után -, Szombathelyen, a Vas megyei Rendőr-főkapitányság épületében önszántából feltárta, hogy ő volt, aki április elsején elvágta H. Zsófia nyakát!
A rendőrök jegyzőkönyv felvétele nélkül, mosolyogva elengedik a fiút, aki még két hétig szabadon járkál, csak április 20-án kerül sor a vádlott őrizetbe vételére, majd a lakásán tartott házkutatásra!
“A Legfelsőbb Bíróság az ügy vizsgálata során észlelte, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlansági hibák miatt érdemi felülbírálatra alkalmatlan. Az eljárt bíróság a tényállást nem derítette fel kellően, nem vont valamennyi bizonyítékot értékelési körébe, az ítélet iratellenes megállapításokat is tartalmaz, továbbá a megyei bíróság indoklási kötelezettségének sem tett maradéktalanul eleget.”
Ez a két mondat megalázó a Vas megyei Bíróságnak és Spitz János bírónak. Hát még a nyomozó hatóságoknak, a rendőrségnek és az ügyészségnek. De a folytatást sem teszik ki az ablakba, egyenes bukás felé haladnak a Legfelsőbb Bíróság végzésének következő oldalaival is.
A legmélyebbre süllyedhetett Spitz bíró és Bene megyei rendőrkapitány, amikor elolvasták a másodfokú ítéletet. Egy kezdő jogászhallgató jókat nevetett már akkor a harminc oldalas ítéleten, amikor Spitz bíró kihirdette azt. Gondolhatják, milyen jókat kacagtak a Legfelsőbb Bíróságon a hülyeségektől hemzsegő ítéleten...
“... olyan esetekben, amikor a döntő körülményekre nézve egymással lényegesen ellenkező bizonyítékok merülnek fel, a bíróság nem helyezkedhet arra az álláspontra, hogy az ellentétes bizonyítékok közül egyiket, vagy másikat elfogadja, hanem a bizonyítási adatok alátámasztására alkalmas bizonyítást hivatalból is el kell rendelni. Ezt a kötelezettségét az elsőfokú bíróság részben elmulasztotta.”
Az elsőfokú bíróságon szavahihető, az ügy szempontjából perdöntő tanúk vallomását összevetve kiderült: Tánczos Gábor először negyed hat után pár perccel, majd öt perccel fél hat előtt, aztán fél hat körül, végül hat óra után tíz perccel érkezett a Németh Mária utcába 1998. április elsején.
A Legfelsőbb Bíróság szerint:
“Az elsőfokú bíróság elmulasztotta a tanúvallomások közötti ellentétek feloldását. Anélkül, hogy annak indokát adta volna, a tanúk tárgyaláson tett nyilatkozatait fogadta el a tényállás kialakításánál.”
És ami a legszebb az elsőfokú ítélet értékelésében:
“Az elkövetési magatartás módját illetően az eljárt - vas megyei - bíróság önkényesen, a logika szabályaival is ellentétesen állapította meg tényként, hogy a vádlott leszorította a sértett gyermeket a kanapéra, majd azzal egy időben a cserép dísztárggyal tarkón ütötte, amitől az elernyedt. Nem érthető, hogy szemben álló helyzetből miképp és milyen erővel üthette fejbe oly módon, hogy az ütés a tarkón érte és a kerámia dísztárgy darabokra tört. Erre vonatkozó magyarázatot az ítélet nem tartalmaz.”
“A metszés irányát tekintve teljes bizonyossággal kizárható, hogy az elkövetőnek a sértett háttal állt volna” - ez is érdekes. Az elsőfokú bíróság a rendőrség kitalációjára támaszkodva ítéletébe ragaszkodott hozzá, hogy Tánczos Gábornak háttal állt Zsófia, így vágta el a nyakát, s ezért nem lett véres a gyilkos ruhája.
Na akkor mi van, ha ezt a verziót a Legfelsőbb Bíróság is kizárja? Gondban vannak a rendőrök és az ügyész? És Spitz bíró is rájött: nem csak belőle csináltak hülyét, de ő saját magából is!
És a másodfokú ítélet csak sorolja azokat a tévedéseket, amiket egy jogász tanonc sem követne el, de a vas megyei bíróságon sikerült:
“A megyei bíróság ítéletének tényállásában rögzített elkövetési mód aggályossá teszi azt a megállapítást, miszerint a vérzés ereje miatt az elkövető nem szennyeződött vérrel. Még abban az esetben is, ha a vérzés a gyermek mozdulatlan testhelyzetét figyelembe véve 50-60 cm távolságra terjedt, nehezen képzelhető el, hogy a sértettel szemközti helyzetben lévő elkövetőre ne került volna vérszennyeződés.”
Puff neki! Pedig Tánczos Gábor ruháján nem találták meg Zsófi vérét. Vajon miért nem? Talán nem ő a gyilkos? De a vasi bíróság nem hagyta ennyibe. További elképesztő hülyeségeket írt az ítéletbe, amelyeket másodfokon nevetve dobtak vissza.
A Legfelsőbb Bíróság szerint tisztázni kell, hogy H. Ferenc, az édesapa hol, milyen körülmények között találta meg lánya holttestét, mert Tánczos vallomása és az apáé között ellentmondás van.
Az elsőfokú bíróság nem tisztázta azt sem, miért nem volt nagyobb kiterjedésű vérnyom a halott kislány körül, ugyanis a kanapén, ahol megtalálták, túl kevés vér volt ahhoz képest, amennyit a kislánynak veszítenie kellett a gyilkosságkor. Azt is ki kellene deríteni, ki járt öt nappal a gyilkosság után a lezárt lakásban, ki takarított ki, ki mosogatott el és miért?
Ki kellene deríteni, hogy a gyilkosság után lezárt és lepecsételt lakásba ki mehetett be kulccsal, s a rendőrök az egyik helyszíni szemle után miért szállították a lakáskulcsot vissza Magyarlakra, a szülőkhöz.
A másodfokú bíróság szerint “... nincs magyarázat arra, miért volt erre szükség.”
Az elsőfokú bíróság az ügyben fontos szakértői véleményeket nem vett figyelembe, s amelyeket az ítéletben említ, azok is hiányosak!!!
Zsófi köröm kaparékából származó vér, vagy anyagmaradványok nem származhatnak Gábortól! Zsófi combjáról és ujjai közül rögzített 44 cm hosszú és 75 mikron vastag kihullott vörös tónusú hajszál eredeti színe szürkés-barna.
“A vizsgálat megállapította, hogy a kérdéses hajszál színben és szerkezetben eltér Tánczos Gábor hajmintájától. Ezeknek a szakértői véleményeknek az eredményét a megyei bíróság nem vonta a bizonyítékok körébe.”
Tudom, szárazak az idézetek és a jogi nyelvezetet unni lehet. De ezek perdöntőek az ügy szempontjából és azt bizonyítják: az elsőfokú bíróság szándékosan csalta el a tárgyalást, meg akart felelni a rendőrség kitalációjának és ártatlanul akart elítélni egy 18 éves fiút. Ez sikerült nekik, de annál nagyobb pofont megyei bíróság ritkán kap, mint a Vas megyei kapott a Legfelsőbb Bíróságtól. Csak azt nem mondták rájuk, hogy dilettáns, hozzá nem értő banda, akik szándékosan ítéltek el egy ártatlan embert.
Az elsőfokú ítélet hivatkozik szakértők megállapításaira, s idéz tőlük. Kissé pontatlanul. A legfőbb bizonyítékot, miszerint Zsófi és Gábor ruháján azonos anyagmaradványok vannak tényként fogadta el Spitz János bíró. A másodfokú ítéletből egyetlen mondat: “... a szakértőhöz érkezett tárgyak hitelesített címkével voltak ellátva, s kezelésük előírásszerűen történt. Ilyen kitételt a fizikai- kémiai szakértői vélemény nem tartalmaz.”
Vajon hogyan jelentheti ki az elsőfokú bíróság tényként, a szakértőre hivatkozva, hogy minden rendben volt a ruhák körül, amikor a szakértő ilyet soha nem mondott!?
A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint Tánczos Gábor tárgyalását a kezdeti szaktól kell megismételni. Meg kell vizsgálni, ki mehetett be a gyilkosság után a sértetti lakásba, miért ellentmondó H. Ferenc édesapa és az elsőként a helyszínre érkezett mentő orvosnő vallomása arra vonatkozóan, hol találták meg Zsófiát?
Meg kell vizsgálni, érintkezhetett-e Zsófia és Gábor ruhája a lefoglalás után, miután ez az egyetlen tárgyi bizonyíték!? Ki kell deríteni, kié a hosszú, sötét hajszál, amit Zsófi combján és ujjai között találtak?
Az összes tanút, barátot, ismerőst, rendőrt, szakértőt ismét meg kell hallgatni. S ezek után csakis “ésszerű és a logika szabályainak megfelelő” módon kell ítéletet hoznia az elsőfokú bíróságnak.
Aztán sokáig csönd volt. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének napján Gábort nem vitték vissza Vácra, hanem titokban visszaszállították Szombathelyre, hiszen már nem elítélt, hanem újra előzetes letartóztatásban lévő személy.
Még az ügyvédnek sem szóltak: védencét elszállítják. A november végi beszélőre majdnem elindult az édesanya Körmendről Vácra, amikor az újságírók kinyomozták: felesleges a fél országot átutaznia, mindössze a húsz kilométerre lévő megyeszékhelyre kell mennie, hogy fiát láthassa.
Eljött 1999 karácsonya, majd a nagy millenniumi ezredforduló. Tánczos Gábor pedig üdvözlő lapot küldött két kívülállónak: Máté Krisztinának, a tv2 Forró Nyomon műsorvezetőjének és e könyv szerzőjének. Bizakodott, sok jót, boldogságot kívánt és azt, hogy mielőbb találkozhasson velünk - ha másként nem megy, akkor legalább a börtönben. Az interjúkat azonban megtiltották a fiúnak. Senki nem juthatott be hozzá, közel három évig.
Teltek a hónapok, 2000 tavasza is elérkezett. Havonta egyszer szülei meglátogatták Gábort. A sajtó próbált bejutni, de falakba ütközött. Ha nem a bíróság, akkor a Büntetés-végrehajtás akadályozta meg az interjút. Nem akartak olyan hibába esni még egyszer, mint 1999 nyarán.
Akkor Tánczos Gábor édesapja beszélőre mehetett fiához, aki éppen a Kozma utcai Ideg - és Elmemegfigyelő Intézetben volt, szigorúan zárt környezetben.
Nem dicsekvésképpen mondom, de támadt egy ötletem. Találkoztam Tánczos Istvánnal a Keleti-pályaudvaron, ahol a Szombathelyről érkező vonatról szállt le. Jó viszonyban voltunk, így megbeszéltük: nincs vesztenivalóm, megpróbáljuk, hogy én is bemegyek vele Gáborhoz. A kapuban az őr elkérte Istvántól a papírokat, majd kérte az én belépési engedélyemet is. Mondtam, hogy nincs nálam, de Gábor unokatestvére vagyok, én is bemehetek, s odaadtam neki személyimet, amiből persze kivettem újságíró igazolványomat. Szegény kapus rábólintott beléptetésemre, vesztére.
Egészen a beszélgető helyiségig vezettek engem is, ahol néhány mondatot válthattam Gáborral. Majd négyszemközt hagytam édesapjával, s másnapra megírtam a látogatást az újságban. Tomboltak a börtönben. Mindkét aznapi ügyeletest fegyelmivel kirúgták. Gondolom nem sejtették, hogy pimaszságomnak nincs határa...
Visszatérve 2000 tavaszára, valamikor március vége felé hívott Tóth László ügyvéd: április közepére kitűzték a megismételt elsőfokú tárgyalást Szombathelyen. Gondoltam, hogy nagy felhajtás lesz a bíróságon, hiszen Spitz bíró úr helyett Gombkötőné vette át az ügyet, s már nem a tyúklopási perekre épített kis teremben tárgyalták az ügyet, hanem a díszes, fő tárgyalóteremben. Valószínűleg azért is, mert már öttagú bírói tanács elé került a Tánczos-per.
Levezényeltek néhány tárgyalást, majd június 1-én, a nyári szünetre hivatkozva a pert őszre napolták. Miután nem tudtam minden tárgyalási napon Szombathelyen lenni, részletes élménybeszámolót sem adhatok az ismételt elsőfokú tárgyalásról. S nem akarok száraz jegyzőkönyv részleteket közölni. Azonban született egy hat oldalas levél, amelyet Tánczos Gábor írt nekem, s mind a bíróság elnöke, mind a védőügyvéd szerint megfelel a valóságnak, semmi csúsztatás nincs benne az ügyet illetően, nem elfogult és nem veszélyezteti a tárgyalás menetét. Bár az ügyvédnek a bíróságon, barátilag feltették a kérdést: a levél tartalmával semmi bajuk, csak egyet áruljon el: hogyan juthatott el Gábor írása hozzám, amikor ehhez bírói engedély szükséges? Nos, ez talán egy, a megválaszolatlan kérdések sorában, ám most a választ nem a rendőrségtől várják. Tőlem meg nem kapják meg...
